Ma kicsit depisebb vagyok a szokásosnál. Nem tudom konkrét eseményre fogni, bár történt ez+az, ami nem volt épp a kedvemre való. Időnként összejön egy helyen, egy időben sok olyan dolog, ami külön-külön nem bántana, de együtt éppen elveszik a kedvem mindentől. A mai is egy ilyen nap lehet. Talán a korán kelést bírom a legkevésbé, ez a hetem pedig ilyen lesz.
Szerencsére itt a tavasz, ami az ősz után a kedvenc évszakom és ezt nehezen tudom figyelmen kívül hagyni. Persze nem is akarom. Kicsit úgy érzem, szalad minden körülöttem és nekem is tennem kellene valamit, de csak ülök és figyelem a történéseket. Abban a korban érzem magam, amikor az embernek már el kell döntenie, hogy mit tart igazán fontosnak az élete hátralévő részében, de én nagyon nem tudok most választani. Mint a tinik a pályaválasztási tanácsadóban, csak nekem már elvileg könnyebb kellene, hogy legyen, hiszen pár év tapasztalat már van bennem felnőttként. Ez persze főként arra volt elég, hogy megismerjem a korlátaimat és lássam, hogy merre nem érdemes törekednem, hogy mivé nem akarok válni.
Egyes emberek azt mondják, ez hülyeség, soha nem tudhatom, de bennem ma (most) erős ez az érzés. Mindegy, hamar kikecmergek ebből is, ahogy magamat ismerem. Most legalább nyoma is lesz az egyik hullámvölgyemnek. :)
Szerintem nagyon fontos, hogy az ember figyelje az apró jeleket az életében. A lelassulás, hogy éppen "nem teszel semmit" talán nem is olyan rossz dolog. Gondolj csak bele: világunkban éppen azért nem tudunk önmagunk lenni, mert mindig rohanunk. Ha lelassítasz egy kicsit, akkor úgy tűnhet, mintha nem tennél semmit, de lehet, h pont így fogsz ráérezni, hogy mit, merre, hogyan.
VálaszTörlésNemrég olvastam: valaki az életet egy bazi nagy, Kanadában található körgyűrűhöz hasonlította. Ott órákig mehetsz körbe-körbe anélkül, h az ezernyi letérő valamelyikét is választanád. Mert ugye a megszokott úton jársz.
Ha félsz meghalni az ugyebár a halálfélelem. Az új választás félelmét pedig így nevezik eben a könyvben: életfélelem.