2008. december 15., hétfő

Jön...Jön...Jön...

...a nagy évvégi hacacáré, amit egyes helyeken Karácsonynak hívnak. Bevallom, vegyes érzéseim vannak ezzel az ünneppel kapcsolatban. Régóta nem szeretem, ha külön napot kell dedikálni a szeretetnek, amikor kötelező -, de legalább is szokás - örülni egymásnak, ajándékokat adogatunk, jópofizunk és másnap gyakorlatilag ott folytatjuk, ahol előtte abbahagytuk. És itt még sorolhatnám az összes karácsony-ellenes közhelyszerű fikázást az ajándékok kényszerű adásáról és fogadásáról, az előkészületek alatti családi veszekedésekről, a karácsonyi tévé-vacsorákról, vagy személyes "kedvenceimről", a karácsonyi zenékről, de ezen már túl vagyok. Mégpedig kb. egy éve.
Mert ahol kisgyerek van, ott az egész ünneplősdi értelmet nyer, a vesződségek, bosszúságok, kényszerűségek pedig elveszítik jelentőségüket. Mert van valaki, akiről elhiszem, hogy őszintén örül az ajándéknak, legyen az bármi, akinek tényleg nagy élmény a karácsonyfa, akivel jó együtt készülődni, rajzolni, mosdani, öltözni és akitől karácsonyi dalt visszahallani is kedves. Amióta ez a kismanó velünk van, várom a Húsvétot, a Mikulást és a Karácsonyt is. A Valentin napot viszont még ő sem szerettette meg velem. :)

Ma hármasban belátogattunk a városba ajándéknak valóért. Nagyjából mindenki kézzel készült ajándékot kap tőlünk, mert az nekünk is móka és a tapasztalatok alapján az ajándékozott is jobban örül egy egyedi haszontalanságnak, mint a tucat-holminak. Persze, gyereket kreatív hobbi boltba vinni külön sport, mert annyi érdekes minden van ott, amivel nem lehet játszani. Le is fárasztottuk egymást rendesen. A metrózás végére már szó szerint állva elaludt.
Idehaza bővítettük a verdás relikviák számát. Most már végre nem csak másolt DVD-n van meg a film se (nem lehetett kapni sehol sem) és van pár újság is a témában. Szegény vakondot ezennel nyugállományba helyezem, Cimbivel és Villám McQueen-nel nem veszi már fel a versenyt.

Ja, cumiról is szokik már le. Ennek módján agyaltunk egy ideig, de úgy tűnik, magától megoldódik a probléma. A cumit ugyanis kirágta és ez így már nem olyan jó, már alváshoz is kevesebb kedvvel használja. Mondjuk erre én azért számítottam, hiszen amióta az eszét tudja, azóta cumi csak az emeleten és elsősorban alváshoz és egy kicsit ébredés után lehet a szájában. Ezzel a ténnyel nem is vitatkozik. "Jó gyerek." :)
Persze vannak nehéz időszakok is, pl. a tegnapi nap, ami mindhármunknak - de úgy sejtem, az egész országnak - az év egyik legsivárabb, legnyirkosabb, leghidegebb, legsötétebb napja lehetett. Semmi kedvünk nem volt semmihez, ugyanolyan nyűgösek voltunk, de ezt persze még ő tudja a legérthetőbben kifejezni. Persze, mikorra ígérjünk be nagyi-látogatást, ha nem egy ilyen napon.

A melóügy is beindult. Van egy ajánlat-közeli lehetőségem, de csak a mai napon volt még 4-5 hívásom és ebből holnapra lesz is két újabb interjú, az egyik konkrét cégnél. Természetesen az embernek soha semmi nem jó. Ha nincs állás, az a baj. Ha van, akkor meg nehéz választani, illetve jobb lenne, ha nem most lenne hirtelen ennyire sürgős mindenkinek.

Most már ide is leírom - és ezzel talán sikerül köteleznem is magam rá -, hogy készülök egy karácsonyi vásáros fotósorozatot készíteni, csak ehhez be kellene jutnom a városba olyan időben, amikor még fények is vannak. Eddig ez vagy interjú-napra jutott, vagy olyanra, amikor bébiszittelnem kellett. Még van egy hetem. :)

1 megjegyzés:

  1. Hú, mennyi esemény :)
    Drukkolok a "lehetőségekhez".
    A karácsonyi vásáros fotókat pedig várom :))
    Klasz, hogy ti is kreatív karácsonyoztok, a plázakarácsonyos, kényszerboldogságtól engem is a hideg ráz.
    Hajrá!

    VálaszTörlés