2014. december 22., hétfő

Hit- és erkölcstan oktatás

Jó gyakran posztolok, mi? :P

Reggel eszembe jutott, hogy még mindig nehezen tudok napirendre térni az általános iskolai kötelező hit- és erkölcstan oktatás fölött.

Lássuk először a hittant: véleményem szerint valakit hitre nem lehet az iskolapadban tanítani. A vallásokról, azok történetéről, dogmáiról, szertartásairól lehet tanártól tanulni, de hinni ettől még nem fog senki. Az belülről fakad és nem ezeknek a tanításoknak a hatására. Rengeteg vallásos ember létezik, aki nem hisz, csak hívőnek nevezi magát. Templomba jár, de csak szocializálódik. Imádkozik, de nem lép kapcsolatba Istennel, csak kívánságokat recitál. Ez nem hit. Oké, lehet, hogy csak rosszul nevezték el, de azért jó lenne letisztázni a gyerekekkel, a szülőkkel és sokszor az oktatókkal is, hogy a hittanon nem hinni tanulnak, hanem egy kiválasztott egyház szabványait építik a gyerekekbe.

Az erkölcstan már sokkal jobban hangzik, ugye? Hisz az erkölcs vallástól független, az emberek kapcsolatait szabályozza, az együttélés szabályait ismerteti.
Hát nagyon nem. Az erkölcs nem leírt szabályok gyűjteménye, hanem egy adott szociális közösség íratlan viselkedési normáinak összessége. Vannak akár országokra, földrészekre is kiterjeszthető közös alapjai, de szűk környezetben is nagyon hamar el lehet jutni egy olyan szintre, ahol már városonként, kerületenként, családonként más lehet az értelmezése egy adott erkölcsi kérdésnek. Most akkor erről mit lehet könyvből, tábla mellől tanítani szegény kissrácoknak? Ha erkölcstant tanítanék, másról nem is szólna az órám, hogy figyeld meg Anyut, Aput, Mamát és Papát, a tanítókat és tanárokat, hogyan viselkednek adott helyzetben. Aztán nézd meg, mit látsz az utcán, a tévében, a rendelőben és a piacon, vagy a buszon az emberektől. Ha kérdésed van, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes, vagy helytelen, kérdezd meg azt, akiben bízol - jó esetben a szüleidet. Ezt leadnám kb. egy órában, a többin meg max. beszélgetnénk, de ott sem arról, hogy szerintem - a tanár szerint - Anyu jól teszi-e, hogy a boltban a zöldségesnél belekóstol a szőlőbe, vagy a kimért gumicukorba, vagy Apu megnézheti-e a szép nénik fenekét és szabad-e anyázni, ha kivág eléd egy másik autós.
Erkölcsi értelemben abba sem szólhatok bele, hogy az írott törvényeket mennyire kell betartani. Melyiket mennyire, ugye? A piroson soha nem szaladunk át, az adót mindig pontosan fizetjük, a kukásnak nem adunk zsebbe pénzt, hogy még egy plusz zsákot elvigyen, az irodából nem hozunk haza egy tollat, vagy füzetet, ugye? Na ugye. Az is tiszta egy gyereknek, hogy amit Anyu megenged, azt Apu is megengedi és fordítva. Amit Anyunál nem lehet elérni, arra Apu is nemet mond, ugye? Nem? Nocsak! Ha már sokszor családon belül sem következetesek a szabályok, akkor hogyan várjuk el, hogy az iskolai közösség tagjai ugyanúgy álljanak egy kérdéshez?...mint ahogy az erkölcstan tanár, vagy aki az erkölcstan könyvet írta.

Vegyük észre, nincs egyetemes jó és rossz. Vannak elterjedtebb és kérdésesebb értékek. Van olyan, amit értéknek tartunk (őszinteség) és mégis naponta szegjük meg. Mást meg egyesek minden körülmények között tartanak (türelmesen sorba állnak, pontosan fizetnek), de az ügyesek tojnak rá és senki nem koppint a fejükre. Hogyan magyarázzuk meg ezt a gyerekeknek és milyen jogon írunk elő nekik olyasmit, amit magunk sem tartunk meg? Lelkiismeret, meg becsület, mi? Ez is csak az egyénbe berögződött erkölcsi szabályok megszegésekor jelentkezik, nincs itt sem semmi egyetemes. Vannak példák, akiket lehet követni, másokat meg lehet tagadni. De az, hogy adott helyen, adott időben milyen szabályok érvényesek, mindig a körülmények és némi hozott tapasztalat határozzák meg. Ez nagyon nem olyasmi, amiről heti 45 percben egy padban ülve többet lehet megtudni. Ezt tapasztalni kell, amihez meg élni kellene. Mármint az életet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése