Most, hogy nézem, nem is írtam olyan régen. De azért biztosan jobb lett volna gyakrabban, mert rengeteg dolog történik velem.
A melóváltás kinek nincs meg? Nem az, a másik. Illetve a harmadik. Tudtok olyat, akinek önszántából egy éven belül 4 állása volt a válság közepén? Nem kívánom senkinek. De a kör bezárult, újra a BB-nél vagyok és anyagilag nem volt a legjobb kör, de szinte minden más - beleértve a szakmai - szempont szerint semmi okom a megbánásra. Tele vagyok melóval és élvezem. Egy-másfél évig biztosan jó lesz és ahogy most látom, akkor is csak pozíciót szeretnék majd váltani, a céget már nincs okom elhagyni.
Jó érzés, hogy számítanak rám, adnak a szavamra és bíznak bennem a kollégák és a partnerek is. Mint mindenhol, itt is vannak buktatók, meg értelmetlenségek, de azért haladnak a dolgok és nekem is van olyan munkám, amit szeretek is csinálni.
Fotózni nem sok időm volt mostanában, utoljára talán Kabókán vettem kézbe a gépet. A legjobb elmulasztott alkalom a tegnapi cirkuszlátogatás lehetett volna, de nem tudtam, hogy lehet-e fényképezni és potyára nem akartam elvinni a gépet. Kellett volna. Csongi a hangos zene miatt ugyan az első perctől fogva ki akart jönni, de amikor az anyja befogta a fülét, vagy amikor épp nem ordított a zene, akkor csillogó szemmel figyelte az előadást, amíg a második rész vége előtt el nem aludt.
Henry Ayala bohóc összekötőszámai szenzációsak voltak. A hátán vitte az egész előadást ez a venezuelai artista. A többi előadás is nagyszerű volt, de az összekötések nagy részét ő csinálta és remekül bevonta a közönséget. Nem erőltetett, hanem nagyon jól szórakoztatott. Úgy vett rá gesztusokkal egy mellettünk ülő kisfiút a közreműködésre, hogy még Bori sem akarta elhinni, hogy nem volt beépítve. Pedig a srác egy ismerősünk fia és nem tanul artistának. Nagyon jól szórakoztam, kicsit bánom is, hogy nem járunk gyakrabban cirkuszba.
Aikido témában is lezártuk az évet. A tervek szerint jövőre sok újdonság vár ránk, ami el is kél már. Időről-időre meg kell újulni, hogy tudjunk alkalmazkodni a világ fejlődéséhez. Jó lenne, ha meg tudnánk valósítani a terveinket.
A madarak, köszönik jól vannak. Bori már régóta szerette volna kipaterolni őket a nagyszobából, ami miatt rengeteg vitánk volt. A kompromisszum megszületett: Bori kiköltöztette az asztalát a dolgozóból a nappaliba, leszigetelte az eredetileg mögötte lévő falat, az emeletes röpde pedig bekerült a helyére. Így gyakrabban tudom kiengedni őket, rájuk lehet csukni az ajtót és még fény is több jut nekik, köszönhetően a feltételeim között szereplő madárlámpának. Ez ugyan még nincs üzemben, mert érdekes módon a plafonon lévő foglalaton kívül minden E27-es foglalatban világít, ott nem. Most polcra csíptethető olvasólámpa foglalatot keresünk, amibe bele lehet tekerni egy bazinagy energiatakarékos kompakt fénycsövet. Eleddig kevés sikerrel, de a plafonon is energiatakarékos izzót használunk és ideiglenesen ez is megfelel.
Rajtuk nem látszik, hogy zavarná őket a környezetváltozás, csak nekem kevesebbszer van szívem éjjel kopogni a lenti gép billentyűzetén. Persze a biztonság kedvéért már megkezdték a hátam mögött lévő könyvespolc tartalmának kicsipkézését. És nem Bori Agatha Christie gyűjteménye a kedvencük, hanem az én 80-as 90-es évekbeli sci-fi gyűjteményem.
Csongi eljutott abba a korszakba, amikor már elég bő a szókincse, de még nem mindig tudja, hogy mire tudja használni. Nagyon vidám pillanatokat szerez nekünk, amikor kedvenc kifejezéseinket és hanghordozásunkat halljuk tőle vissza. Az látszik, hogy érzékeny gyerek és sokszor akad gondja az érzelmei kezelésével. Igyekszünk jól kezelni, de nekünk is nehéz türelmesnek lenni, vagy épp komolyan venni a problémáit. Konkrét példának tudnám felhozni azt a délutánt, amikor az alvásból sírva ébredt és fél óra után lehetett csak kiszedni belőle, hogy tulajdonképpen azért sír, mert nem tudja abbahagyni a sírást. Beü. :)
Máskor meg igencsak próbára teszi a szülői türelmet azzal, hogy elmenőben mindig pont azt a játékot akarja az utolsó pillanatban magával hozni, ami vagy fent van az emeleten, vagy senki nem látta két napja és nyakig felöltözve bújunk minden ágy és asztal alá, hátha ott van valahol, míg ő lent sír, hogy "Hol lehet...?". Amúgy édes és tündibündi és szeretetgombóc. Imádom, amikor megkér, hogy játszunk űrlényeset és megkacagtat, amikor arra a felvetésre, hogy miért nem tanítja meg az anyját is játszani azt dobja vissza, hogy a lányok nem tudnak játszani, mert ő a feldobást is csak kicsit dobja, míg én "olyan" nagyot, hogy hű.
No, ezt jól kiírtam végre. Hiába, szabin vagyok és Bori meglógott a pénztárcámmal. Ilyenkor még elmenni sem tudok itthonról.
2009. december 21., hétfő
2009. december 5., szombat
Kabókapuszta ősszel
IMG_4698
A képet feltöltötte: BékiPe
Számunkra is meglepő volt, de november közepén is jó dolog Kabókán lovagolni. Ezúttal csak egy hosszú hétvégét töltöttünk és a medencét is elkerültük, de lovaglásból annál több jutott és még csak fel sem forrt az agyvizünk.
A csapat valamivel kisebb létszámmal képviselte magát, főleg gyerekből volt kevesebb. Viszont most már mindenki osztályban lovagolt. Még Bori is, akire emiatt nagyon büszke vagyok. Régebben sokat lovagolt, de egy kellemetlen élmény miatt elrettent az osztálytól és idáig tartott, amíg legyőzte a félelmét. Örülök neki, hogy sikerült.
Csongi pedig már futószáron ügetett, bár annyira még nem élvezte, de léptetni már szeretett, ami nagy előrelépés, mert nyáron még csak tűrte a lovagoltatást.
A házigazdák most is minden napra kitaláltak nekünk egyéb programokat is. A legjobb a kicsiknek tartott kincskereső játék volt. Játékos versikék vezettek újabb és újabb nyomokra, észre se vettük és bejártuk az egész tanyát keresztbe-kasul és Csonginak csak annyi segítség kellett, hogy felolvassuk neki a versikéket. A megfejtést, ami a következő nyom helyszíne volt mindig egyedül találta ki.
Már nagyon várjuk a nyári egyhetes táborunkat.
2009. november 13., péntek
A MÁV sportos életre nevel
Két hete dolgozom újra a Váci úton, pont félúton a Pláza és a Tesco között. Két évet már dolgoztam itt és mindig bosszantott, hogy milyen körülményesen jutok a munkába, pedig légvonalban egész közel lakunk. Csillaghegy nincs messze Angyalföldtől. Csak autóval, vagy BKV-val.
Ilyen szép kurflit kell bejárnom, ha a BKV-ra hagyatkoznék.
View Melóba BKV-val in a larger map
HÉV-vel kell jönnöm az Árpád-hídig, ott át az 1-es villamossal és vissza fel északra a metróval, majd még 10 perc gyaloglás a végére.
Viszont van itt még egy átjárási lehetőség: az Újpesti vasúti híd, más néven Északi összekötő. Ezen gyalog, vagy bringával is lehet közlekedni, de az esztergomi vonat is átmegy rajta és mindkét hídlábon van megállója. Korábban - nyáron - már többször csináltam olyat, hogy hazafelé, amikor úgyis ráérek átgyalogoltam az összekötőn és a másik hídlábon Boriék felszedtek autóval. Kellemes élmény a Duna fölött átsétálni, kivéve ha nagyon hideg szél fúj, de azt is ki lehet bírni.
Ha megnézzük, ez az útvonal már sokkal gazdaságosabb:
Át a hídon nagyobb térképen való megjelenítése
Idén úgy döntöttem, kipróbálom a vonatozást is. A szűk keresztmetszet a vonat menetrendje. Két hét alatt volt pár kalandom ebből fakadóan.
Amikor először döntöttem a hazavonatozás mellett, gondosan leellenőriztem, hogy a városkaputól minden óra 7-kor és 36-kor megy vonat abban az időszakban, amikor én hazajárok. Aztán belemerültem a munkába. A kollégák úgy szóltak rám, hogy nem kell-e még indulnom? De, kellett. Nagyon is. Sprinteltem a vasútállomásra és el is értem a vonatot, a túloldalt pedig pont jött egy busz, ami egy saroknyira tesz le a házunktól. 28 perc alatt voltam otthon, szemben a tiszta BKV-s 50 perces szintidővel.
Másnap kipróbáltam, milyen jönni befelé. Reggelente 8 és 9 között három vonat is jön Aquincumtól. 6-kor, 20-kor és 47-kor. Mivel 9 járok általában, a 47-esre lőttem. Reggel még elvittük Csongit a bölcsibe, ahova 8-ig jó beérni a reggeli miatt, így 20-körül már a hévről szálltam le. A vonat épp indult, így nyugodt szívvel konstatáltam, hogy pontosan jár, a menetrend szerint. Kicsit hideg volt, de azt gondoltam, eltoporgok 47-ig, majd máskor lazábbra veszem az érkezést és nem kell ennyit várnom. Amikor 07-kor megjött a bemondó szerint "előreláthatólag 10 percet késő" vonat, már egy kicsit másképp gondoltam a dolgot. Kockára fagyva értem be az irodába és még el is késtem.
Ezután kezdődött a mi kis sportos játékunk a vonattal. Hazafelé általában már időben indulok, nincs probléma, de befelé biztosra megyek és igyekszem elérni a 20-as vonatot, ami valami misztikus okból kifolyólag általában pontosan indul. Ha lemaradok róla, akkor legalább 8-10 perc késére mindig számíthatok a 47-es részéről. Nem is értem.
Tegnap este volt a csúcsok csúcsa: edzésről akartam hazajönni vonattal. Úgy látszik, nekem ez lett az új mániám. Este 8 után már csak óránként jár a vonat, 36-kor ér Újpestre. Én pedig este 9 előtt végzek a Bazilikánál. Nagyon kényelmesen elmetróztam a Gyöngyösi utcáig, ami egy megállóval van a vasútállomás előtt, de mivel ott nincs meleg váró, bementem a Plázába melegedni, hisz volt még majd' fél órám. Szépen el is tököltem az időt és még épp tudtam integetni a 26-kor induló metrónak. Nézem a menetrendet, mikor jön a következő: 36-kor. Pont akkor, amikor a vonatom egy megállóval feljebb indul. A sprintet itt nem akartam megjátszani. Ennyire nem vagyok jó futó. Abban reménykedtem, hogy a vonat késik 1-2 percet, az nekem pont elég, mert a metrótól a vasúti vágány csak két lépcsőnyire van. Megérkeztünk a városkapuhoz, lőttem ki a metrókocsiból, de még csak az elhaladó vonatot sem láttam és persze már senki nem volt a vágány mellett.
Büszke ember vagyok, nem akartam visszametrózni az Árpád-hídig, elindultam gyalog az összekötőn át.
Vonattal 3 perc az út, de tapasztalataim szerint gyalog van az 40 is. Az első Duna-szakasz fölött annyira untam már magam, hogy úgy döntöttem, futni fogok. Edzés után, ingben, szövetnadrágban, irodai cipőben, edzőcuccal a hátamon nekiálltam kocogni a hídon. Viszonylag gyorsan át is értem, illetve eljutottam arra a szakaszra, ahol már le kellett jönnöm a hídról, de a Szentendrei út és a HÉV még jóval odébb volt. Futottam hát tovább. Korom sötétben, kivilágítatlan úton. Becsületemre legyen mondva, 20 perc alatt lenyomtam a távot és pont jött is a HÉV, így fél 11-re már otthon is voltam, teljesen átázott ingben és mocskos nadrágban, mivel futás közben néha nem láttam, hogy mibe lépek.
Most reggel érzem csak, hogy a bal lábam tőből akar leszakadni és ugyanaz a vádlim is görcsöl egy kicsit. De sebaj, most egy három napos aikido kurzus következik, lesz időm kimozgatni.
Akinek hiányzik a sport az életéből, annak bátran ajánlom, hogy utazzon vonattal. Rengeteg lehetősége lesz az egészséges mozgás gyakorlására. Futás a vonathoz, a vonat helyett, vagy csak könnyed táncolgatás a vonatra várva a friss hideg levegőn.
Ilyen szép kurflit kell bejárnom, ha a BKV-ra hagyatkoznék.
View Melóba BKV-val in a larger map
HÉV-vel kell jönnöm az Árpád-hídig, ott át az 1-es villamossal és vissza fel északra a metróval, majd még 10 perc gyaloglás a végére.
Viszont van itt még egy átjárási lehetőség: az Újpesti vasúti híd, más néven Északi összekötő. Ezen gyalog, vagy bringával is lehet közlekedni, de az esztergomi vonat is átmegy rajta és mindkét hídlábon van megállója. Korábban - nyáron - már többször csináltam olyat, hogy hazafelé, amikor úgyis ráérek átgyalogoltam az összekötőn és a másik hídlábon Boriék felszedtek autóval. Kellemes élmény a Duna fölött átsétálni, kivéve ha nagyon hideg szél fúj, de azt is ki lehet bírni.
Ha megnézzük, ez az útvonal már sokkal gazdaságosabb:
Át a hídon nagyobb térképen való megjelenítése
Idén úgy döntöttem, kipróbálom a vonatozást is. A szűk keresztmetszet a vonat menetrendje. Két hét alatt volt pár kalandom ebből fakadóan.
Amikor először döntöttem a hazavonatozás mellett, gondosan leellenőriztem, hogy a városkaputól minden óra 7-kor és 36-kor megy vonat abban az időszakban, amikor én hazajárok. Aztán belemerültem a munkába. A kollégák úgy szóltak rám, hogy nem kell-e még indulnom? De, kellett. Nagyon is. Sprinteltem a vasútállomásra és el is értem a vonatot, a túloldalt pedig pont jött egy busz, ami egy saroknyira tesz le a házunktól. 28 perc alatt voltam otthon, szemben a tiszta BKV-s 50 perces szintidővel.
Másnap kipróbáltam, milyen jönni befelé. Reggelente 8 és 9 között három vonat is jön Aquincumtól. 6-kor, 20-kor és 47-kor. Mivel 9 járok általában, a 47-esre lőttem. Reggel még elvittük Csongit a bölcsibe, ahova 8-ig jó beérni a reggeli miatt, így 20-körül már a hévről szálltam le. A vonat épp indult, így nyugodt szívvel konstatáltam, hogy pontosan jár, a menetrend szerint. Kicsit hideg volt, de azt gondoltam, eltoporgok 47-ig, majd máskor lazábbra veszem az érkezést és nem kell ennyit várnom. Amikor 07-kor megjött a bemondó szerint "előreláthatólag 10 percet késő" vonat, már egy kicsit másképp gondoltam a dolgot. Kockára fagyva értem be az irodába és még el is késtem.
Ezután kezdődött a mi kis sportos játékunk a vonattal. Hazafelé általában már időben indulok, nincs probléma, de befelé biztosra megyek és igyekszem elérni a 20-as vonatot, ami valami misztikus okból kifolyólag általában pontosan indul. Ha lemaradok róla, akkor legalább 8-10 perc késére mindig számíthatok a 47-es részéről. Nem is értem.
Tegnap este volt a csúcsok csúcsa: edzésről akartam hazajönni vonattal. Úgy látszik, nekem ez lett az új mániám. Este 8 után már csak óránként jár a vonat, 36-kor ér Újpestre. Én pedig este 9 előtt végzek a Bazilikánál. Nagyon kényelmesen elmetróztam a Gyöngyösi utcáig, ami egy megállóval van a vasútállomás előtt, de mivel ott nincs meleg váró, bementem a Plázába melegedni, hisz volt még majd' fél órám. Szépen el is tököltem az időt és még épp tudtam integetni a 26-kor induló metrónak. Nézem a menetrendet, mikor jön a következő: 36-kor. Pont akkor, amikor a vonatom egy megállóval feljebb indul. A sprintet itt nem akartam megjátszani. Ennyire nem vagyok jó futó. Abban reménykedtem, hogy a vonat késik 1-2 percet, az nekem pont elég, mert a metrótól a vasúti vágány csak két lépcsőnyire van. Megérkeztünk a városkapuhoz, lőttem ki a metrókocsiból, de még csak az elhaladó vonatot sem láttam és persze már senki nem volt a vágány mellett.
Büszke ember vagyok, nem akartam visszametrózni az Árpád-hídig, elindultam gyalog az összekötőn át.
Vonattal 3 perc az út, de tapasztalataim szerint gyalog van az 40 is. Az első Duna-szakasz fölött annyira untam már magam, hogy úgy döntöttem, futni fogok. Edzés után, ingben, szövetnadrágban, irodai cipőben, edzőcuccal a hátamon nekiálltam kocogni a hídon. Viszonylag gyorsan át is értem, illetve eljutottam arra a szakaszra, ahol már le kellett jönnöm a hídról, de a Szentendrei út és a HÉV még jóval odébb volt. Futottam hát tovább. Korom sötétben, kivilágítatlan úton. Becsületemre legyen mondva, 20 perc alatt lenyomtam a távot és pont jött is a HÉV, így fél 11-re már otthon is voltam, teljesen átázott ingben és mocskos nadrágban, mivel futás közben néha nem láttam, hogy mibe lépek.
Most reggel érzem csak, hogy a bal lábam tőből akar leszakadni és ugyanaz a vádlim is görcsöl egy kicsit. De sebaj, most egy három napos aikido kurzus következik, lesz időm kimozgatni.
Akinek hiányzik a sport az életéből, annak bátran ajánlom, hogy utazzon vonattal. Rengeteg lehetősége lesz az egészséges mozgás gyakorlására. Futás a vonathoz, a vonat helyett, vagy csak könnyed táncolgatás a vonatra várva a friss hideg levegőn.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)