2010. június 20., vasárnap

Velence

IMG_5593

Két héttel ezelőtt egy Aikido rendezvény miatt Olaszországba utaztunk a hétvégére. Hárman úgy döntöttünk, hogy egy nappal korábban érkezünk, így lesz időnk megnézni a "közeli" Velencét is. Gyerekkoromban voltam utoljára, akkor is kb. egy napunk volt körülnézni. Most annyiban volt más, hogy két félnapot terveztünk a városra és persze az, hogy kb. 22-25 évvel idősebb vagyok. :)

A Hero utólag jó utitársnak bizonyult, leszámítva, hogy még mobilnet nélkül is eszméletlen tempóban merült. Viszont, mivel majdnem a teljes barangolásunkat rögzítettem egy GPS logban, utólag lehetőség volt a fotók nagy részének geotaggelésére. Aki nem tudja, hogy mire jó a geotag, az ide kattintson és rá fog jönni.

A teljes album a Flickr-en

2010. június 2., szerda

Alázok

Vannak futók fotók a május 15-én rendezett Krúdy iskolai futóversenyről az iskola honlapjáról. Előre is elnézést a sporttársaktól, de kicsit alázósra sikeredett ez a sorozat. :)

Felkészülni!
Vigyázz!
Rajt!
Nyomás!
Célegyenes
Csak vidáman!
Az üldözők
Célfotó
Célfotó 2
Kupát a Papának!

2010. június 1., kedd

Hosszú hétvége

Pedig nem is most volt Pünkösd, ami amúgy gyorsan elrepült.

Az egész csütörtökkel kezdődött, amikor végre felülhettem a bringámra. Úgy kellett odatelefonálnom, hogy visszajött-e már a színterezésről, de szerencsére fogadtak, volt kormány, nyereg, pedál és kerék is rajta. És gyönyörű volt, csillogott a szemem rendesen. Csak félve kérdeztem meg, hogy lesz-e ebből kész bicaj másnapra? Határozott választ kaptam: "Naná! Holnap délután már jöhetsz érte."

Innentől alig tudtam koncentrálni. Se meló, se edzés nem érdekelt annyira, mint hogy milyen lesz hazatekerni. Alig aludtam éjjel és másnap is csak az órát néztem, hogy mikor mehetek már. Szerencsém volt, egy kolléganő pont a szomszéd utcában lakott és pont akkor indult, amikor én, így el tudott vinni. A bringa tényleg kész volt, illetve még nyerget és markolatot kellett választanom, de ez megvolt hamar. A lámpát érdekes módon úgy kötötték az agydinamóra, hogy nem lehet kikapcsolni. Ezt nagyon nem értettem, de végülis mindegy, hiszen ha folyamatosan generál a dinamó, akkor miért ne világíthatna folyamatosan a lámpa.

No igen, de amikor kivittem az utcára kipróbálni, akkor nem világított. Egy ideig bénáztunk, hogy kiderítsük, az elektronika, vagy az izzó a hibás, de aztán kiderült, hogy az izzóval nem stimmelt valami. Aztán pótizzó után kutattunk, de végül anélkül hoztam el. Gyors útvonalterv és irány az Északi összekötő, ahol Yoda várt szemlére.

A Tesco Tornádóhoz képest ég és föld a két bringa. Ez könnyű, mint a pehely, majdnem olyan érzésre, mint amilyen régen országúti bringát hajtani volt. És megy, mint a golyó, a váltó pontos és könnyű használni, a fékek harapnak. Kicsit féltem is, hogy nekivágom valaminek és szétesik egyből, de egyelőre bírja a strapát. A városkapunál megmutattam Yodának, gyorsan ki is próbálta, csináltunk pár képet, mert más kollégák is látni szerették volna már, aztán tépés haza.


Otthon kb. annyi időm volt, hogy bevigyem a házba, megmossam az arcom, összerakjam az edzőcuccom és nyomás a Kinizsi utcába. El is késtem egy kicsit, de a lényegen ott voltam. Érdekes, hogy aikido közben nem, de utána egyből csak a bringán járt az eszem. Mivel elég későn értem haza, már nem indultam el sehova.

Másnap, szombaton viszont elvileg délutánig szabad voltam. Úgy volt, hogy külföldre megyek egy aikido kurzusra, de a sofőr lemondta az utat, így inkább itthon maradtunk. Ez nekem azért volt jó, mert Bori már arra készült, hogy nem leszek otthon egész hétvégén és programot csinált magának és Csonginak is. Eljött hát az én időm.

Miután körbefotóztam, hogy emlékezzek arra, milyen volt, amilyen már soha nem lesz újra, legurultam a Dunapartra, aztán fel észak felé, Szentendre irányába. A Megyeri híd után nem sokkal visszafordultam, mert az út nagy részét elöntötte a víz. Visszamentem az Északi összekötőhöz, majd tovább a Hajógyári szigetre, ahol Boriék szalonnáztak. Itt ebédeltünk és mentem is volna tovább, ha Bori nem szúrja bele a bicskát a tenyerébe. A délután további részét két kórházban töltöttük. Hálát adok az égnek, hogy van orvos ismerősünk, ugyanis ha a nagy hírű (inkább hírhedt) János kórház traumatológiáján múlik, akkor délután kettőtől este 8-ig is ott ülünk és várjuk, hogy behívjanak, hogy beadják a tetanuszt. Így is másfél óra után sikerült visszaszereznünk a papírjait, miközben a váróban már lincshangulat volt.

A másik kórházból nyomás Csongiért a keresztanyjához és haza vacsorázni. Szegény Borinak az oltás helye azóta is jobban fáj, mint a szúrás a tenyerében, de azért lassan az is elmúlik.

Vasárnap gyereknapoztunk a Pünkösdfürdői gátnál. Egész jó kis zsibvásárt rittyentettek oda. Csongi valamiért semmire nem akart felülni. A tömeget még mindig nem bírja, de nézelődni szeret. A terv az volt, hogy a délutáni alvás után még visszamegyünk, hátha kevesebben lesznek, de közben leszakadt az ég, így új tervet kellett kiötölni. Sikerült is: irány a Decathlon, ahol Csongi megkapta az első pedálos bringáját, egyelőre még segédkerekekkel.

Szieszta alatt azért még Bori elengedett bringázni egyet. Megnéztem, milyen minőségű utcák vannak a környéken. Érdekes a diverzitás. Kátyúkkal teli utca folytatódik egy autópálya minőségű aszfaltútból. Valszeg az egyikben lakik "valaki" a másikban nem.

Gyerekbringa vásárlás után otthon egyből próba. Csonginak kicsit nehezen ment eleinte, mert hátrafelé könnyebb volt tekernie a pedált és ezért, ha elakadt valahol, akkor mindig ezzel próbálkozott, de szép lassan belejött. Vacsora után külön ki akart menni a kertbe és ott gurult föl és alá. Este még arról beszélt, hogy majd együtt biciklizünk a Dunaparton. Azóta is szorgalmasan gyakorol, fékezni például már remekül tud. Ha lekerül a pótkerék, elmegyek majd vele a környékbeli utcákra, aztán jöhet a Dunapart is.

Már alig várom.