2012. december 5., szerda

Mindjárt Mikulás

Gyorsan eltelt a nyár. Szedjük össze, mik történtek.

A munkahelyen megtörtént az előléptetésem, épp ma véglegesítették is a pozíciómat, de hivatalosan már szeptember óta IT üzemeltetési csoportvezető vagyok. Kb. olyan kemény a meló, mint előtte gondoltam. Sokkal többet vállalok be, mint korábban, (pedig hát...) ez rendesen ki is fáraszt, de egyelőre úgy érzem, van értelme. Nem megy minden elsőre, időnként hibázok, de lehet mindenből tanulni. Sok minden változik a cégnél és úgy érzem, kötelességem részese lenni ezeknek a változásoknak. Néha úgy, mint azok előidézője, máskor meg én vagyok az óvatos hang, aki szól, hogy "ez nem biztos, hogy így kellene". Mindenesetre érdekes érzés főnök-félének lenni.

Épp ma beszélgettem kollégákkal arról, hogy milyen nehezen viselem azt, ha kizárólag a pozíciómból adódóan viszonyulnak hozzám máshogy egyesek. Az, hogy olyanokkal kerülök kapcsolatba az új feladatkörök révén, akikkel eddig nem nagyon, az rendben van.

De azt, hogy olyan emberek köszönjenek rám, akik azelőtt kutyába se néztek már furcsállom. A tisztelet nem a pozíciónak jár, hanem épp a megbecsülés egyik jele a pozíció. Majd talán megszokom.

Az iskola, ahol az Aikido edzéseket tartom a nyáron elköltözött egy pár utcával arrébb lévő épületbe. Itt a tornaterem már nincs a tetőtérben, viszont sokkal kisebb és nagy meglepetésünkre november végéig nem volt tatami. Pár hétig parkettán edzettünk és élveztük, milyen kemények is vagyunk, de aztán elolvadt a keménység és egy lelkes tagunk segítségével szereztünk néhány szőnyeget. Ez egy darabig jó volt, mert a parketta miatt amúgy is megfogyatkozott az aktív tagok száma, de aztán ahogy jöttek az új kezdők, meg a szőnyeg hírére a régiek, úgy lett megint egyre szűkebb a hely.
Már épp azon agyaltunk, honnan szerzünk még pár szőnyeget, amikor a múlt héten, amikor a keddi edzést ki kellett hagynom Csongi szülinapi bulija miatt nagy meglepetés ért egy Facebook-ra feltett kép formájában:


A piros az új szőnyeg, a háttérben lévő zöld a kölcsönkapott, de igazából az újból annyi van, hogy a jelenlegi létszámmal remekül elférünk rajta:


Úgyhogy kis hullámvölggyel újra a megszokott mederben folynak az edzések.

Ha már szóba került: Csongi idén lett 6 éves. Jövő szeptembertől már iskolába jár majd. Mi nagyon várjuk, szerintem ő nem annyira.

Tőlünk a szülinapjára egy törpehörcsögöt kapott, nagyon meghatódott, amikor találkoztak, azóta is sokat játszik vele, segít gondozni, takarítani.

Dia is szépen cseperedik, gyorsan mászik, kapaszkodva feláll, most már azt várjuk, mikor áll fel magától. Nagyon szereti Csongit és persze bennünket is. Sokat kacag, sikongat, imádja a hangokat hallani és hallatni. Jár babaúszásra is, ahol szépen fejlődik. Szerintem ez és a babamasszázs sokat segített mindkét gyerekünknek, hogy mozgékonyak legyenek. Ezek a képek még nyáron készültek róla:

2012-08-26

Szeptemberben nem csak Csongi kezdi el a sulit, hanem Bori is. Megy vissza tanítani. Még nem tudja pontosan, hogy milyen osztálya lesz, de remélem, hogy élvezni fogja. Addig is babázik, illetve elkezdett angolt tanulni egy ismerős magántanártól és pár hete már újra gitározik is, ezúttal tanára is van.

Én még mindig bringával járok melóba. Nagyon bánom, hogy nem jutott előbb eszembe nyeregbe szállni, mert élvezem a tekerést, a sebességet és hogy nincsenek igazi távolságok. A nyári agárdi edzőtáborba bringával mentem le és haza is úgy jöttem. Aikido edzések után is jól esik gurulni egyet. Tavasszal és nyáron az igazi, akkor szívesen kóborolok mindenfelé, de télen a legbiztonságosabb. Ilyenkor a hideg miatt eltűnnek a kocabringások és az öltözőben is rengeteg hely van.

Nagyjából ennyi - már ami publikus. Sok egyéb gondolatom is van, de mire ide jutok, már nem sok marad belőle. A vázlat ott van Twitteren, a fotók meg Google Pluson / Picasaban és most már Instagramon.

Pá!

2012. augusztus 14., kedd

Zajlik az élet

Lassan vége a nyárnak, én meg csak most írok. Főleg a meló miatt sűrűsödtek be a dolgok, rengeteg változás volt és gyakorlatilag tavasz vége óta helyettesítek, meg extra feladatokkal kínlódok. Szégyen szemre a félévből egy vizsgára sem mentem el, pedig volt néhány igazán pitiáner tárgy. Csak épp hétköznap, munkaidőben voltak a vizsgaidőpontok és most nem tudtam elkéredzkedni. Ahogy alakulnak a dolgok karrier ügyben, kénytelen leszek a szeptemberben induló 5. félévemet is halasztani, mert a meló fronton új kihívások várnak rám. Ha minden jól megy és tudok bizonyítani, tavasztól újra jobb lesz minden, legalábbis addigra hozzászokom a terheléshez. Vagy nem lesz állásom. :)

Túl vagyunk egy edzőtáboron, amit jó érzékkel most is a hőségriadó alatt tartottunk, ráadásul hárman bevállaltuk, hogy bringával megyünk le Agárdra. Visszafelé már egyedül jöttem, az egyik útitársam még előző nap hazajött, a másik pedig a barátaival ment tovább nyaralni. Jól esett, jól elfáradtam, kéne még ilyen.
A kéthetes szabim úgy repült el, mintha egy éve lett volna és én már a következő hosszabb szabiról álmodozom.

Csongi remek srác, tele energiával, ember legyen a talpán, aki le tudja csapolni. Nyüzsög, forog, be nem áll a szája, lütyősködik egész nap, vagy épp hisztizik (hogy akkor milyen édes...). Borival folyton azon tanakodunk, hogy vajon ezt melyikőnktől örökölte, hisz mindketten elég nyugodt típusok vagyunk. Próbáltam sok mindennel lefárasztani, pl. hetente viszem 15-20 km-es bringatúrákra, de nem sokáig tart a hatása. Csak beszél és ugrál és ficereg és beszél és beszél és beszél. De hamarosan újra itt az ovi és onnantól nem nekünk kell megzabolázni. :)

Dia is egyre ügyesebb. Az edzőtábor alatt kezdett hátról hasra forogni, azóta pedig már visszafelé is megy neki. Kicsit bonyolult módszerrel, de helyváltoztatásra is képes. Még nem kúszik, de úgy tud forgolódni, hogy előbb-utóbb eljut a megfelelő helyre. Csongit nagyon szereti és ez láthatóan kölcsönös. A szeme színe folyamatosan változik; van, hogy épp meg sem tudom mondani, hogy milyen színű, máskor határozottan zöldes, vagy szürkés. Vigyorogni nagyon tud, de ha olyanja van, akkor ordítani is. Amúgy jó gyerek, sokat alszik és ha azt kapja, amit akar, akkor nyugiban van. Láthatóan ő is vidám kiskölyök lesz, csak lányban.

Madarak? Zsuzsi halála óta kevesebbet foglalkozom velük, azért teljesen nem hanyagoltam el őket. Masni változó hangulatban van egyedül. Néha ordít, mint a sakál, máskor meg kedvesen kíváncsiskodik. A rózsások szerencsére stabilan jófejek. Talán megpróbálom mindhármukat összeköltöztetni, bár nem sok jót várok az akciótól. Masninak jó lenne a társaság és titkon egy kis regulában is reménykedem.

Tudom, nem sok, de egyelőre most ennyi. Illetve képek. A képek azok jobbára mobilizálódtak. Vannak még rendes géppel készültek is, majd fel is töltöm őket a Flickr-re, de mobilon átálltam az Instagramra, ahonnan a képeim mennek a Facebook-ra és a Twitterre is, kinek mihez van jogosultsága. Mostanában elkezdtem kísérletezgetni a Google Plus-szal, jobban tetszik, mint a Facebook, de még kevesebb az ismerős és ezért egyhangú a téma. Híreket, érdekességeket egyre inkább csak ott osztok meg a köreimmel. Ha érdekel, jelezz és felveszlek téged is.

2012. június 5., kedd

Zsuzsi elment :(

Régóta nem írtam már és tegnap még úgy voltam vele, hogy erről ide nem is írok, de nem megy. Ennyit megérdemel az elmúlt közel 9 évből ez egyik legjobb barátom.

Kiskorom óta tartottam madarat, jellemzően kisebb testű papagájt. Egyedül nevelve nagyon jól szelídülnek és megfelelő bánásmód mellett jó pajtásokká, családtaggá válnak. Szociálisan nagyon érzékenyek, ragaszkodnak a csapathoz, a párjukhoz. Ha egyedül nevelik őket, akkor ezek a velük egy fedél alatt lévő emberek lesznek.

ZsuzsiZsuzsi a harmadik papagájom volt életemben. Boritól kaptam még 2003-ban. Karácsonyra szánt egy nagyobb madarat, mert látta, hogy mennyire hiányzik nekem egy tollgolyó és épp kecskepapagáj iránt érdeklődtünk egy kereskedésben, amikor kiszúrtuk Zsuzsit és a tesóját. Ketten ültek a kalitban és gyönyörűek voltak. A fischerik úgy néznek ki, mintha színes plüssből lennének. Rikító zöld, sárga és narancs a tolluk, az evezőik szürkésfehérek, a szemük körül világos gyűrű van, a csőrük pedig piros, mint a paradicsom. Gyönyörű volt. A termetre nagyobbikat hoztuk el, a kereskedő tojónak mondta, de 1-2 évvel később a DNS vizsgálat megerősítette a gyanúnkat: Zsuzsi bizony hím. Akkor már nem akartunk nevet változtatni, így marad Zsuzsi, néha Dúdi.

Gimme money!Akkoriban sokat voltam otthon, így rengeteg időm volt foglalkozni vele. Szépen összenőttünk, sokat volt kint, olyankor rajtam lógott, vagy körülöttem bohóckodott. Természetesen mindent szétrágott, amit tudott. Papírt, fát, falat. Építettem neki játszóteret, hintákkal, kötélpályával, csengőkkel. Bírta nagyon.
Reggelente kijött velem zuhanyozni és a fülke tetején táncolt a jó párás levegőben (szeretik a párát, a vizet). Ha zajosan ébredt, csak félálomban odasétáltam a kalitjához, kivettem a kezembe (simán hagyta) és bevittem magam mellé az ágyba, ahol szépen összegömbölyödött a markomban és sokszor el is aludt.

IMG_3685Kétszer volt beteg, nagyon aggódtam érte, mert a madarak nem mutatják, ha bajuk van, csak az utolsó 1-3 napon vannak jól látható tüneteik és ilyenkor minden óra számíthat. Szerencsére jó kezekben volt, gyorsan felgyógyult.

Aztán jött Csongi, új melóhelyek, kevesebb idő. Nem volt jó érzés, mert tudtam, hogy hiányzom neki, több társaságra van szüksége. Megbeszéltük Borival, hogy szerzünk neki egy társat, akivel haverkodhat. Nem a legjobb döntés volt egy másik, hasonló fajból választani. Kint jól elvoltak Fricivel, de bent már sokat verekedtek. Így lett mindkettőnek fajtársa is és így született meg a kvartett és így kerültek röpdébe.
Zsuzsi első látásra belezúgott Masniba, egy napon belül már párként viselkedtek.


IMG_9731Friciék már máshogy voltak ezzel, de ebben az is közrejátszhatott, hogy a barátnőnek választott Szotyiról szintén kiderült, hogy valószínűleg hím. De azért elvannak ők is, esténként összebújnak, csak nappal tartanak némi távolságot, amikor nem egymással játszanak.


IMG_3638
A banda ezután is volt kint párat, de már nem naponta engedtem ki őket, a röpde tágas volt és volt társasága mindnek. Csongi gyakran kérte, hogy engedjük ki a madarakat, ilyenkor etettük őket, fürödtek és néha elkaptuk egyiket másikat egy kis simogatásra. Zsuzsi, amikor kint volt sokat járt vissza a "másik családjához", azaz hozzánk. Ha zacskózörgést hallott, vagy megnyitottam a csapot, már a vállamon ült és onnan leste, mit csinálok, jut-e belőle neki is valami. Néha Masni is elkísérte, ilyenkor közösen ücsörögtek a vállamon, vagy a fejemen. Jól elvoltunk így is.


When two kids have the same favoriteAztán tegnap, amikor hét körül hazaindultam, Bori telefonált:
"Hol vagy? Mikor jössz?" - kérdezte idegesen.
"Valami baj van?"
"Hát igen... Zsuzsi nincs jól."
Téptem haza ezerrel, 10 perc alatt otthon voltam, de sajnos már elkéstem. Bori arra szaladt be hozzájuk, hogy Zsuzsi, vagy Masni szokatlan hangot adott ki, aztán amikor kereste őket a röpdében, akkor Zsuzsi már lent feküdt és nem mozdult. Mikor hazaértem, egy lámpa alatt volt, az asztalon, a puha kis teste még meleg, de már ernyedt, a szeme csukva. Már nem volt velünk többé.

Egyik pillanatról a másikra ment el. Idén lett volna 9 éves. Nagyon szerettem őt, a kerti szilvafa tövébe temettük, pont a tegnapi vihar előtt. Az ég is megsiratta.

IMG_3322

2012. február 21., kedd

Közhírré tétetik

Bori tegnap azon kesergett, hogy nagyon elege van már a terhességből. Nem tud már ülni, nem tud állni, feküdni sem kényelmes és úgy általában szeretne már túllenni ezen az egészen.
Estére be is jött a kívánsága. Háromnegyed tíz előtt értünk a klinikára, először ellenőrizték, hogy nem-e vaklárma, de mivel elég rendszeresen jöttek a fájások, bent maradhatott az egyik vajúdóban...

Na jó, inkább nem is mesélem el a részleteket, hisz minden rendben ment, a szülés gyorsan és komplikáció-mentesen zajlott le, mindenki egészséges és a babának megvan mind a tíz lábujja és a haja is elég hosszú. Bori majd biztos elmeséli, hogy ő hogy élte meg, én szokás szerint próbáltam nyugalmat árasztani, ami az álmosságtól nem is esett nehezemre. A bepólyált babával a karomban még szundítottam is egy közöset a szülőszobán egy szuper fotelben. Ha megszerzem a fotelt, ebből rendszert csinálunk.
A lényeg, mert mindenkit a számok érdekelnek: kettő előtt pár perccel, háromkilósan és félméteresen megszületett Diána.

A vizuális típusoknak pedig egy kis Dia-vetítés (nyugi, semmi hardcore, mázas-lila babákkal csak a családot riogatjuk):