2009. december 21., hétfő

Sok a ... minden

Most, hogy nézem, nem is írtam olyan régen. De azért biztosan jobb lett volna gyakrabban, mert rengeteg dolog történik velem.

A melóváltás kinek nincs meg? Nem az, a másik. Illetve a harmadik. Tudtok olyat, akinek önszántából egy éven belül 4 állása volt a válság közepén? Nem kívánom senkinek. De a kör bezárult, újra a BB-nél vagyok és anyagilag nem volt a legjobb kör, de szinte minden más - beleértve a szakmai - szempont szerint semmi okom a megbánásra. Tele vagyok melóval és élvezem. Egy-másfél évig biztosan jó lesz és ahogy most látom, akkor is csak pozíciót szeretnék majd váltani, a céget már nincs okom elhagyni.

Jó érzés, hogy számítanak rám, adnak a szavamra és bíznak bennem a kollégák és a partnerek is. Mint mindenhol, itt is vannak buktatók, meg értelmetlenségek, de azért haladnak a dolgok és nekem is van olyan munkám, amit szeretek is csinálni.

Fotózni nem sok időm volt mostanában, utoljára talán Kabókán vettem kézbe a gépet. A legjobb elmulasztott alkalom a tegnapi cirkuszlátogatás lehetett volna, de nem tudtam, hogy lehet-e fényképezni és potyára nem akartam elvinni a gépet. Kellett volna. Csongi a hangos zene miatt ugyan az első perctől fogva ki akart jönni, de amikor az anyja befogta a fülét, vagy amikor épp nem ordított a zene, akkor csillogó szemmel figyelte az előadást, amíg a második rész vége előtt el nem aludt.

Henry Ayala bohóc összekötőszámai szenzációsak voltak. A hátán vitte az egész előadást ez a venezuelai artista. A többi előadás is nagyszerű volt, de az összekötések nagy részét ő csinálta és remekül bevonta a közönséget. Nem erőltetett, hanem nagyon jól szórakoztatott. Úgy vett rá gesztusokkal egy mellettünk ülő kisfiút a közreműködésre, hogy még Bori sem akarta elhinni, hogy nem volt beépítve. Pedig a srác egy ismerősünk fia és nem tanul artistának. Nagyon jól szórakoztam, kicsit bánom is, hogy nem járunk gyakrabban cirkuszba.

Aikido témában is lezártuk az évet. A tervek szerint jövőre sok újdonság vár ránk, ami el is kél már. Időről-időre meg kell újulni, hogy tudjunk alkalmazkodni a világ fejlődéséhez. Jó lenne, ha meg tudnánk valósítani a terveinket.

A madarak, köszönik jól vannak. Bori már régóta szerette volna kipaterolni őket a nagyszobából, ami miatt rengeteg vitánk volt. A kompromisszum megszületett: Bori kiköltöztette az asztalát a dolgozóból a nappaliba, leszigetelte az eredetileg mögötte lévő falat, az emeletes röpde pedig bekerült a helyére. Így gyakrabban tudom kiengedni őket, rájuk lehet csukni az ajtót és még fény is több jut nekik, köszönhetően a feltételeim között szereplő madárlámpának. Ez ugyan még nincs üzemben, mert érdekes módon a plafonon lévő foglalaton kívül minden E27-es foglalatban világít, ott nem. Most polcra csíptethető olvasólámpa foglalatot keresünk, amibe bele lehet tekerni egy bazinagy energiatakarékos kompakt fénycsövet. Eleddig kevés sikerrel, de a plafonon is energiatakarékos izzót használunk és ideiglenesen ez is megfelel.

Rajtuk nem látszik, hogy zavarná őket a környezetváltozás, csak nekem kevesebbszer van szívem éjjel kopogni a lenti gép billentyűzetén. Persze a biztonság kedvéért már megkezdték a hátam mögött lévő könyvespolc tartalmának kicsipkézését. És nem Bori Agatha Christie gyűjteménye a kedvencük, hanem az én 80-as 90-es évekbeli sci-fi gyűjteményem.

Csongi eljutott abba a korszakba, amikor már elég bő a szókincse, de még nem mindig tudja, hogy mire tudja használni. Nagyon vidám pillanatokat szerez nekünk, amikor kedvenc kifejezéseinket és hanghordozásunkat halljuk tőle vissza. Az látszik, hogy érzékeny gyerek és sokszor akad gondja az érzelmei kezelésével. Igyekszünk jól kezelni, de nekünk is nehéz türelmesnek lenni, vagy épp komolyan venni a problémáit. Konkrét példának tudnám felhozni azt a délutánt, amikor az alvásból sírva ébredt és fél óra után lehetett csak kiszedni belőle, hogy tulajdonképpen azért sír, mert nem tudja abbahagyni a sírást. Beü. :)

Máskor meg igencsak próbára teszi a szülői türelmet azzal, hogy elmenőben mindig pont azt a játékot akarja az utolsó pillanatban magával hozni, ami vagy fent van az emeleten, vagy senki nem látta két napja és nyakig felöltözve bújunk minden ágy és asztal alá, hátha ott van valahol, míg ő lent sír, hogy "Hol lehet...?". Amúgy édes és tündibündi és szeretetgombóc. Imádom, amikor megkér, hogy játszunk űrlényeset és megkacagtat, amikor arra a felvetésre, hogy miért nem tanítja meg az anyját is játszani azt dobja vissza, hogy a lányok nem tudnak játszani, mert ő a feldobást is csak kicsit dobja, míg én "olyan" nagyot, hogy hű.

No, ezt jól kiírtam végre. Hiába, szabin vagyok és Bori meglógott a pénztárcámmal. Ilyenkor még elmenni sem tudok itthonról.

2009. december 5., szombat

Kabókapuszta ősszel


IMG_4698
A képet feltöltötte: BékiPe

Számunkra is meglepő volt, de november közepén is jó dolog Kabókán lovagolni. Ezúttal csak egy hosszú hétvégét töltöttünk és a medencét is elkerültük, de lovaglásból annál több jutott és még csak fel sem forrt az agyvizünk.

A csapat valamivel kisebb létszámmal képviselte magát, főleg gyerekből volt kevesebb. Viszont most már mindenki osztályban lovagolt. Még Bori is, akire emiatt nagyon büszke vagyok. Régebben sokat lovagolt, de egy kellemetlen élmény miatt elrettent az osztálytól és idáig tartott, amíg legyőzte a félelmét. Örülök neki, hogy sikerült.

Csongi pedig már futószáron ügetett, bár annyira még nem élvezte, de léptetni már szeretett, ami nagy előrelépés, mert nyáron még csak tűrte a lovagoltatást.

A házigazdák most is minden napra kitaláltak nekünk egyéb programokat is. A legjobb a kicsiknek tartott kincskereső játék volt. Játékos versikék vezettek újabb és újabb nyomokra, észre se vettük és bejártuk az egész tanyát keresztbe-kasul és Csonginak csak annyi segítség kellett, hogy felolvassuk neki a versikéket. A megfejtést, ami a következő nyom helyszíne volt mindig egyedül találta ki.

Már nagyon várjuk a nyári egyhetes táborunkat.

A teljes album szokás szerint a Flickr-en.