2010. december 30., csütörtök

Jóslás a trágyaözönről

Idézet Weöres Sándor: A TELJESSÉG FELÉ című könyvéből a világ "rendbetételéről".
Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzzel, hatósági pecséttel rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket. Lassanként az emberiség egész ürülék-metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a húszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.


Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? Orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.
 Ha addig nem futnánk össze, Boldog Újévet mindenkinek!

2010. december 27., hétfő

Kari

Sokat esett az utóbbi időben a hó és úgy tűnik, engem is behavazott.

November végén írtam utoljára, akkor is csak azért, mert depiztem unatkoztam a brüsszeli gépen és ezt az Evernote-tal vezettem le. Most már több, mint egy éve ugyanazon a projekten dolgozom a cégnél. Más azt mondaná: izgalmas, meg fordulatos és akkor ez így jól is hangzana. Én sokszor legszívesebben azt mondtam volna, rosszul felmért és sok szempontból majd-lesz-valahogy stílusban levezetett, emiatt lépten-nyomon buktatókkal teli. Azért merem ezt leírni, mert amúgy viszonylag jól jövünk ki minden egyes meglepetés bukkanóból és szeretem azt hinni, hogy ebben nekem is van részem. A tervezést meg én se tudtam volna jobban, bár nekem nem is volt feladatom.

Annyit már sikerült elérni, hogy ha én valamire ma azt mondom, hogy lehetnek vele gondok, akkor már csak elsőre bagatellizálják el az aggályaimat. Ami mondjuk bosszantó, hogy gyakran akarnak szakértőként használni, pedig nem ebben a szerepben kerültem a csapatba és ez 1-2 alkalommal még oké, de ezen már jócskán túl vagyunk. Időnként ezt félelmetesnek találom, mert igazából nem vagyok a téma igazi szakértője. Amit tudok, az menet közben ragadt rám, nekem nem is nagyon vannak meg a hivatalos forrásaim, szemben a "hivatalos" szakértőkkel, akik viszont...
Mindegy, törünk előre, év végi hajrá, elvileg a célegyenesben vagyunk és hű de jó lesz, ha végre befejezzük.

(Már leegyeztettem a főnökömmel, hogy ha ennek vége én egy darabig nem szeretnék projekt támogatási feladatot kapni. Épp elég ötletem van az éles üzemeltetés gatyába rázásával kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, meddig tudunk a terv szerint haladni.)

Amúgy nem mondhatom, hogy rosszul tartanak. Kis szerencse is volt benne, de kétszer is utazhattam egy-egy MasterCard tanfolyamra Waterloo-ba egyhetes különbséggel. Először egyedül mentem, ami miatt aggódtam kicsit. Nem vagyok utazós típus, egyedül meg még soha nem utaztam külföldre. Most már igen. :)
Szép élmény volt, a tanfolyam is használt sokat. Voltak kalandjaim szép számmal, de amúgy minden rendben ment. Remélem, lesz részem hasonlóban 2011-ben is.

Bringa-ügyben győzött a lustaság, azaz képtelen voltam leszállni róla. A tény, hogy 15 perc alatt ingyen beérek, szemben a 45-50 perces BKV-zással még a legnagyobb mínuszokban - és leszakadt derékkal - is a nyeregbe ültetett. Ma mondjuk Bori hozott kocsival és ez így lesz a héten, ha rajta múlik, de ez csak annak köszönhető, hogy karácsony hetének keddjére belobbant a torkom és azóta se nagyon gyógyul.
Amúgy remek érzés beöltözni téli-bringásnak és 5 perc könnyed tekerés alatt ébredni a HÉV-en való melankólia helyett. És fogytam is. A versenysúlyomnak mindig is a 71-72 kilót tartottam, és most ezt elég stabilan tartom a bringának köszönhetően. A térdemnek és tüdőmnek jót tesz, a lábamat is erősíti. Segít leadni az a rengeteg vizet, amit napközben megiszom. A derekamra kell kicsit odafigyelni, de az aikido miatt az amúgy is az egyik gyenge pontom. Így viszont duplán dolgozom azon is.

A karácsony amúgy meglepően kellemesen telt, leszámítva, hogy szinte végig ágyban voltam. Szerencsére Bori és Csongi nagyon szereti az ajándékozós ünnepeket. Bori azért, mert (saját bevallása ellenére) imád jópofa ajándékokat kitalálni, főzőcskézni, dekorálni, Csongi pedig (saját bevallása mellett) azért, mert imád ajándékokat kapni. Két adventi naptárat is beüzemeltünk, Csonginak pedig semmi baja nem volt decemberben a koránkeléssel. Reggel általában arra ébredtünk, hogy vidáman motyogva csattog lefelé a lépcsőn és hozza fel az aznapi adagot. Ajándékból dömping volt. Egy gyereknek úgy tűnik, könnyebben és szívesebben vesz ajándékot a család is. Egy négyévesnek pedig már elég sokféle jópofa ajándékot lehet találni. Könyvek, társasok, autók és édességek, játékló, játékhörcsög, fel sem tudom mindet sorolni. Csongi pedig hálás alany, mindennek nagyon örül és mindegyik a kedvence.

A suli megyeget. Még három vizsgám van hátra a félévből, ebből kettő január első hetének csütörtökén és péntekén. A többi már megvan mindenféle megajánlott jegy és elővizsga formájában. Az eddigiek utólag nézve nem voltak nehezek, de amikor előtte voltam, paráztam rendesen. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő időt, alkalmat a készülésre és számomra még nehezebb megtalálni, hogy pontosan mekkora enegriát is kell fektetni egy-egy tantárgyba/vizsgába. Azt hittem, a munkaidőből lesz lehetőségem lopni egy-két órát hetente, de amikor bent vagyok, nemigen hagynak békén. Otthon meg már inkább pihennék, főleg akkor, amikor a gyerek is elaludt végre.
A matekos tárgyakban kellemesen csalódtam, a programozásban pedig nagyon kellemetlenül. Úgy tűnik, itt ez lesz a frusztrációs faktor. Nem mondom, hogy értem, lévén 10 évig ez volt a szakmám és szerettem csinálni. Még most is alig várom, hogy a melóm kapcsán kicsit programozhassak.
Ami gondot okoz, hogy szerintem idejét múlt dolog az a régi oktatói gyakorlat, hogy az első 1-2 alkalommal "csakazértis" megvágják a vizsgázók 80-90 százalékát, mondván hadd szokja, hogy nem mindig rajta múlik a kudarc és időnként a 110% sem ér semmit sem. Nappali tagozaton, egy jó nevű egyetemen még csak-csak elmegy ez a stílus. Viszont kérem, én már jó pár éve a szakmában vagyok meló, edzés és gyerek mellett tanulok és ezt sokkal jobban megtanultam, mint ahogy azt iskolában valaha is meg tudnák tanítani. Tessék felnőtt emberként, urambocsá' partnerként kezelni és nem lesz semmi baj.

Az edzés, ahogy azt vártam (illetve terveztem) a háttérbe szorult mostanában. Most én vagyok a soros abban, hogy elmegyek, megtartom az edzéseimet, elmegyek azokra a hétvégékre, amikor épp nincs suli (nincs túl sok ilyen), de ennél többet nem vállalok. Ha befejeztem a sulit, vagy egy kicsit csökken az ottani nyomás, akkor ez változni fog, mert hiányzik az edzés és mert tudom, hogy a tanítványoknak is tartozom ezzel.
Talán nem is rossz, hogy ez most így jött ki. A hazai aikidos életben az utolsó félévben felkavarodott az állóvíz. Meghalt az egyik legerősebb vonal vezetője, tanítványai pedig erejüktől és hatalmuktól függően próbálnak jó pozícióba kerülni, vagy bizonytalanul keseregnek, hogy mi lesz most velük. Ez a folyamat a mi egyesületünket sem kíméli. Ha nem lenne a suli, akkor benne lennék ebben is nyakig, pedig a politika soha nem volt az én kenyerem. Így félig kívülről nézem, hogy merre folynak tovább az események, még csak meg sem lovaglom a hullámokat, próbálok a szűkebb feladataimra koncentrálni. Azért bízok benne, hogy a vezetők új generációja mindig tudni fogja, hogy miről is szól ez az egész (megoldás: a tatami szagáról).

Közeledik ennek az évnek is a vége. Hosszú és kemény év volt, de egyáltalán nem látom, hogy a következők könnyebbek lesznek. Az utolsó 1-3 évben sokat nőttem, kérgesebb lett a tenyerem, sokkal felnőttesebben viselkedem, néha még magam is elcsodálkozom ezen. Persze maradt itt még jócskán a Béki-féle idealizmusból, infantilizmusból és álmodozásból. Még mindig igyekszem a jót megtalálni minden ránk szakadó rosszban és még mindig azt mondom, hogy érdemes kitartani bizonyos, pénzben nem megváltható értékek mellett. Ha másért nem, hát viccből és a meglepetés kedvéért. :)

Kívánok mindenkinek utólag Kellemes Karácsonyt, előre pedig
Boldog Újévet!