2011. július 31., vasárnap

Becsületből

Nem, csak azért sem írok arról, hogy milyen rég írtam már.

Ahogy nézem, mióta itt jártam, közben a Blogger felülete is átalakult, rá sem ismerek.

Lássuk csak, mi újság errefelé.
Az új pozíció egyelőre működik. Két új srác is tartozik hozzám, ezzel hat főre bővítve a csapatot, akikért szakmailag felelek. Jártam mindenféle vezetőknek hasznos tréningekre, ahol megismertem pár érdekes embert. Úgy tűnik, hogy egy csomó dolog, amit pár "fölnőtt" ismerősöm mindig olyan szívesen csinált, lassan engem is utolér. Lehet, hogy eddig azért utáltam a netvörkinget, mert nem voltam elég érett? Igazából még most sem szeretek majdcsak-jó-lesz-valamire alapon bratyizgatni, de már kapiskálom, hogy miért hasznos ez egyeseknek.

Jól van, van itt NAGY hír is:
Jövő tavaszra megint kispapa leszek. Bizony. Ha a papírforma szerint történik minden - amire azért nincs túl sok statisztikai esély - akkor 4 évente ünnepeljük a következő gyerek szülinapját, mert a doki február 29-re írta ki Borit szülni. :)
Szegénykémnek ez a második most sokkal nehezebben alakul, mint anno Csacsikával. A doki az örömhír megerősítése után rögtön 3 hétre ágyhoz ragasztotta őt egy - azóta elmúlt - kockázat miatt és a reggeli rosszullétek sem csak reggel jöttek, hanem kb. egész nap tartanak. Most már többet eszik, mint amennyit kihány, el tudunk menni vásárolni, meg moziba is, de mindenhol azonnal biztosítjuk a menekülési útvonalakat és visszük a túlélőkészletet (hányózacskó) is.

Ennek okán a tervezett két közös nyaralásunk elmaradt, illetve a céges zánkai hétvégére Csongival ketten mentünk, hogy Bori addig is tudjon itthon pihenni. Jó volt, csak a napi 2-3 "hiányzik az anyukám" menetet kellett túlélni, ami azért nem volt túl nehéz annyi fagyi-pénzzel a zsebemben, öleléssel a karomban és puszival a számon. Csongi élvezte a strandot, a nyitott tetejű buszt, amiből éjjel lehetett nézni a csillagokat és persze a késői lefekvést. Jól viselkedett, csak annyit lütyősködött, ami nekem még belefért. És - ami nekem a legjobb eredmény - megszerette a gyaloglást. Az utolsó nap hiába kínálták fel a kollégák, hogy levisznek a strandra, ő gyalog akart lejönni a partra, pedig azelőtt mindig unalmasnak tartotta a talpalást és estére a lába is megfájdult, ha aznap sokat gyalogolt.


A másik nyaralás a tatai aikido edzőtáborral lett volna összekötve és mivel ott az edzéseken is szerettem volna részt venni, úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek. Ezzel persze nem sokat segítettem Borinak, de megoldottuk a rendszeres Csongi-őrzést. Anyós, anyám, keresztszülő, barátok, mind nagyon sokat segítettek abban, hogy Bori tudjon pihenni és Csongi se unatkozzon.

Az edzőtábor nagyon jól sikerült. Az társaság összetartó volt. Jól szórakoztunk, de nem olyan vadul, mint egy egyetemista csapat, az edzések nagyon jók voltak és a helyszín is szuper volt. Nem mondom, hogy nem hiányzott a család, de biztos nem tudtam volna annyit kimozdulni esténként, ha ők is jönnek. Így viszont nappal sokat edzettünk, esténként pedig nagyon jókat mulattunk a csapattal.


A fentiek csak az én fotóim, ezen kívül még rengeteg kép készült és ott van a közös képekkel teli LiveShare album is, amit sajna csak a meghívottak láthatnak, utólag nem tudom publikussá tenni.

Érdekes évről-évre látni, hogy hogyan változik a trend, mikor mit szeretünk csinálni edzések között és után. Idén a már két éve tartó földharc-őrület után látványosan beszivárogtak az okostelefonok is a táborba, persze az, hogy ezt ki is használtuk egy kicsit az én közreműködésemnek is köszönhető, a LiveShare-t ugyanis kifejezetten én erőltettem rá a klubom tagjaira.

Ez a - Cooliris által indított új és - még kicsit gyerekcipőben járó szolgáltatás arra jó, mint egy zárt hashtag a Twitteren. Egy esemény, vagy téma köré szervezhető egy fotó-folyam, amibe a meghívottak folyamatosan dobálhatják be a képeiket és csak ők tudják visszanézni azokat és egymásét. Lehet kommentálni és lájkolni is, de kifelé megosztani utólag sajnos nem. Egy stream létrehozható eleve publikusként is és akkor bárki csatlakozhat. Bulikhoz, közös nyaraláshoz ideális, persze inkább csak a mobilképeket érdemes ide dobálni, a nagy fotómasinákkal készült képeknek nem ez a helye.


A teló nekem másban is nagy hasznomra volt. A Google térkép segített útvonalat találni a neszmélyi bortúránkhoz, bár ha teljesen rá hagyatkozunk, akkor igazából nem találunk oda, a Hilltop borvendéglő és hotel markere ugyanis a közelében sem volt az igazi helyszínhez. Aztán ott voltam én és a híres tájékozódóképességem. Az edzés, az étkezés és a szállás 3 külön helyen volt. Elsőre mindhárom helyhez elvittek, de esküszöm, ha nem csillagozom meg mindet a telefon térképén, többször eltévedtem volna. Szóval, köszi Android és köszi Samsung az SGS-ért.



Amúgy még Zánkáról hazafelé is jól jött, hogy találtunk elkerülő útvonalat, mert az M7-esen kigyulladt busz miatt az 1 órás kerülő helyett 2-3 órás dugóba kerültünk volna, ha nincs a Waze.

De ennyit a tudomány és technika világáról, vissza a családi élet örömeihez,

Bori épp most jött be kicsit szomorkodni, hogy most akkor mikor jutunk el újra Disneyland-be. Az volt ugyanis a terv, hogy amikor Csongi elég nagy lesz (5-6 éves) és nem fél már a repüléstől, akkor hármasban felkerekedünk és visszamegyünk vele is. No igen, de az új gyerek újabb évekre hátráltatja a tervet. Terveztünk mi annyi mindent, például Balaton-kört bringával kettesben, de terhesen és kismamaként az sem fog összejönni egy darabig. De szerencsére hamar vígasztalódunk. Az előbb épp azon kacagtunk egy nagyot, amikor hangosan elképzeltük, hogy már csak nyugdíjas-korunkra jutunk ki újra Párizsba és a Rock 'n' Roller Coasteren egymásnak adogatjuk majd az oxigénmaszkot, meg az elektrosokk-tapaszt, de akkor is megyünk. :D

Azért remélem, hamarabb is összejön...