2008. december 30., kedd

Hobbit ciki


Hobbit ciki
A képet feltöltötte: BékiPeti


Különösen, ha épp játszóházba megy az ember. :)
Esküszöm, amikor megjöttünk, még semmi baja nem volt.

2008. december 28., vasárnap

Kimenő

Lassan egy éve érő "kötelességünknek" tettünk ma eleget Borival. Tavaly karácsonykor tanítványaim megleptek egy két főre szóló borvacsora meghívással a Borvendéglőbe. Amikor a papírokat és a címet áttanulmányoztuk, megrettenve vettem tudomásul, hogy ez a meghívás a Gundel egyik alegységébe szól. Mit is mondhatnék, nem repestem az örömtől. Szeretek finomakat enni és a bort is imádom, sőt azt is tudom, hogy a Gundel ezeket osztályon felüli minőségben és kiszolgálással prezentálja, de mégis: ez A GUNDEL. A legrosszabb helyzetben azok érzik magukat, akik már tudják, hogy mennyi mindent nem tudnak még. Például, hogy hogyan is kell fesztelenül, de "jól" viselkedni egy ilyen helyen. Húztuk is rendesen a vacsora időpontját. Mindenféle kifogásokat gyártottunk magunknak.
Először azt mondtuk: Csongi még kicsi, nem lehet másra bízni. Aztán, amikor ez már nem volt elég, pont jött a nyári szünet, amikor a Borvendéglő is zárva volt. Ez alatt kiderítettük, hogy a Borvendéglő nem olyan puccos, mint maga a Gundel, így talán tudunk lazulni kicsit. Később kiderült, hogy a nyitvatartás szerint csak este hat után mehetnénk, mert ők kifejezetten vacsorázóhely. Viszont ez megint Csongi miatt bukta, mert lefektetni más még nem fektette le. Aztán jött a hír: bezárt a Borvendéglő (megkönnyebbült sóhaj+sajnálkozó tekintet). De Bori elintézte ezt is: a Gundel érdeklődésünkre jelezte, hogy természetesen mehetünk hozzájuk, vagy ha akarunk, egy másik alegységükbe, a Bagolyvárba és leehetjük a borvacsora árát. Király, megint pucc lesz.

Szóval szépen telt az idő, mi meg nyújtottuk, mint a tésztát. Volt, hogy már asztalfoglalásunk is volt, amit aztán "sajnos" le kellett mondani. De ma már nem volt több kifogás, a meghívás december végével érvényét veszti, ezt meg mégsem akartuk. Ebédre bejelentkeztünk a Bagolyvárba. Kellemes csalódás volt.

A hely arról híres, hogy a személyzete kizárólag nőkből áll. Az étteremvezető, a séf, a felszolgálók - mindenki nő. A másik - számunkra pozitív - tulajdonsága, hogy inkább vendéglő, mint étterem, kellőképpen családias hangulattal. A konyha viszont remek, a kiszolgálás előzékeny, de visszafogott. Ebédidőben teljesen tele volt - kisgyerekkel. Pedig épp azon gondolkoztunk, hogy egy-egy vásárláson, vagy mozin kívül mikor voltunk utoljára kettesben valahol Borival. Nem baj, legalább otthon érezhettük magunkat és nem tűnt fel, hogy leettem az abroszt. Az étel remek volt, a borom is finom (egri házi pincészetből). Megismerhettük a szomszéd asztal apukájának nevelési módszereit ("...ha nem hagyod abba, még egy hét büntetést kapsz...") és letudtuk ezt is. Az árak nem voltak túlságosan elszállva, bár azért visszagondolva a 16 ezres számla kettőnkre nem volt kevés, pedig előételt, levest nem is ettünk, csak főételt és desszertet. Bár abból sikerült a legdrágábbakat kiválasztani. Szerintem vissza fogunk még menni kettesben, vagy egy kisebb társasággal. Valamikor. :)

2008. december 27., szombat

Karácsonyi csibészelés



Készül a karácsonyi ajándékbontogatós sorozat, de addig is itt egy szép papagájos. Karácsony első napján beugrottunk Mizohoz, akinek rengeteg gyönyörű madara van, köztük ez a három tündér. Nem volt sok idő, de néhány képet sikerült lőni és ezek sikere előrevetíti, hogy milyen lesz majd az a sorozat, ami miatt külön ellátogatok megint.

A teljes sorozat a Flickr-en.

2008. december 25., csütörtök

WTF?


Avagy: "Hát ez meg mi a f...?"

Amúgy autópálya, de abban a percben nagyon reménytelennek tűnt a dolog. Bori persze pont akkor kaparintotta meg a gépet. Ilyennek még úgysem láttam a képemet. :) Soha nem értettem, hogy az ismerőseim mindig azt mondják, hogy beszédes a tekintetem. Képzeljétek el ezt egy céges megbeszélésen, ahol az új főnök épp elővezeti a "tuti" megoldását, amit persze nekünk kell majd kivitelezni. Mindenesetre kétszer is meggondolom, ha valaki pókerezni invitál.

2008. december 23., kedd

Nézzétek el nekem


Ez az első "komolyabb" fotósop kísérletem, úgyhogy kíméletesen a kritikával. :)
Kötve hiszem, hogy nem találjátok ki, mit műveltem vele, de ha mégse, kattintsatok ide.

M M

Azaz Mázlista Madarak. Így nevezhetném a négytagú törpepapagáj családot, aki nálunk lakik. És kinek köszönhetik ezt? Naná, hogy a Mini Manónak!
Amióta megvannak a röpdék és a tollasok párt kaptak, jóval ritkábbak a szobai röptetések. Jól elvannak egymással és még röpködni is van helyük, így nekem sem volt túl nagy a késztetésem a ki-be pateroláshoz és utána a párkányok, polcok takarításához. Amúgy sem velem foglalkoztak, hanem azonnal fészeknek való polcokat kezdtek kutatni és átrendezni, kávéscsészéket ledobálni, no meg egymást tutujgatni. Talán kicsit túlzásba is vittem a szándékos hanyagolást, ami az összeszoktatáshoz kell.
Ennek meg is lett az eredménye: Zsuzsi már nem olyan bújós, csak kajával lehet csalogatni, no meg zörgős zacskóval. Masni pedig egyenesen egy hárpia, felül a kezemre, de direkt ráfog egy szúrósat a hegyesre fent csőrével. Frici és Szotyi szerencsére nem sokat változott. Nem közeledtek, de nem is távolodtak. Nyugodt, de kíváncsi, kiegyensúlyozott madárkák. Elvannak a kezemben, sokszor a kezemen is. Nem csípnek, bemennek, ha kell és elfogadják a fürtöst is. Ennyi nekem elég, mert a többi szeretetet szóban kapják, illetve egymástól.
No de amióta Csongi egyre jobban tudja az eszét, - főleg most, hogy itthon vagyok - hetente többször kivesszük a madajakat és leküldjük a padja, azaz a dohányzóasztalra, ahol ő csodálhatja őket és ugrándozhat körülöttük és füjdőssel kínálhatja őket.
Elsősorban persze Zsuzsit, aki egyre jobb kapcsolatot alakít ki a sráccal. A minap halálra váltan figyeltem (de közbe nem avatkoztam volna), ahogy Zsuzsi lejön egész a padlóra és fogócskát játszik a fiammal, aki ennek annyira örül, hogy urgál és hasraveti magát a 30 centire lévő madár felé zuhanva. Zsuzsi pedig épp hogy csak hátrébbtotyog egy-két lépést, hogy még pont ne lapítsa ki a gyerek. Amikor Csongi még meg sem született és Zsuzsi is egyedül tartott madár volt, akkor pont ezt játszotta a kölyök Bodzával. Lejött hozzá a padlóra incselkedni és Tom és Jerry-t játszani. Egyszer a kutya kergette a madarat, aztán ha Zsuzsinak elege lett, akkor megfordultak és ő próbálta elkapni a menekülő Bodzát. Érdekes, akkor nem féltettem ennyire egyiket sem. Csongi nagyon kedves, de amikor beindul, akkor nem tudja még fékezni a lelkesedését. Csoda, hogy még nem törte össze magát nagyon.
Tegnap este is azt vettük észre, hogy a fürdés után hancúrozás közben kitalálta, hogy ő most medencébe ugrik. Ez úgy nézett ki, hogy felállt az egyik díszpárnára és egy tönköllyel töltött puffra ugrált hasasokat. De a puff vagy egy méterre volt a párnától. Aztán ezt nem találta elég izgalmasnak és egy földre terített takaróra kezdett hasasokat ugrani, közben pedig azt ordibálta, hogy "Jippíí!". Próbáltuk balesetmentesebbé tenni a pályát és a takaróra tettük a puffot, de nem tetszett neki és inkább melléugrott. Aztán megpróbáltunk kitolni vele és ráterítettünk még egy takarót a földön lévőre, dupla réteg mégiscsak puhább és talán észre sem veszi, mert ugyanúgy néz ki. De kiszúrta és kikérte magának, hogy mi az ő Daredevil karrierjét így akarjuk aláásni. Lerántotta a fölső takarót és tovább ugrált, majd a biztonság kedvéért kipróbálta takaró nélkül is a hasra vetődést. Még az a mázlink, hogy a hálószobát csak miatta szinte teljesen beborítottuk polifoam szőnyeggel, de azért így is elég szörnyű volt nézni.

Na jó, ez nem igaz. Átkozottul büszke vagyok rá, amikor ilyen hülyeségeket csinál. Meg is kapom minden alkalommal az anyjától, hogy ha játszóházba viszem, akkor így meg úgy vigyázzak rá és ne hagyjam, hogy kitörje a nyakát. Mintha hoztam volna haza már véres szájjal. De bezzeg, ha nem vagyok otthon, tuti nekimegy valaminek, vagy legurul a lépcsőn. Hát ilyenek ezek a szülői szerepek. De szerintem jobb is, hogy nem "két anyja" van a gyereknek, vagy még rosszabb: csak egy szülője, mert a másik semmit nem tud kezdeni vele és ezért meg sem próbálja. Örülök neki, hogy mi egyik csoportba sem tartozunk. Biztosan nem vagyunk "normálisak" se, de azért igyekszünk.

2008. december 21., vasárnap

Munkában a kismanó


IMG_0491
Originally uploaded by BékiPeti

Készülnek a karácsonyi ajándékok.

Csetepaté


Attack (IMG_0440)
Originally uploaded by BékiPeti

Tudnak azért kedvesek is lenni:

Voilà


IMG_0504
Originally uploaded by BékiPeti

Nos, itt is volna a karácsonyi vásáros sorozat. Nem egy nagy durranás, de én "kellemesen" elgyalogoltam aznap. Reggel fél kilenckor még a XIII. kerületben kezdtem egy interjúval. Utána egy késői reggeli következett a Váci úton, innen az Oktogon környékére mentem a másik interjúmra egyre. Kedden edzésem is van és a hónapra már nem vettem bérletet, ezért nem volt "kedvem" onnan hazamenni és megint visszajönni. Így hát az Oktogontól elsétáltam az Andrássy úton a Vörösmarty térig, és valahol menet közben kezdtem el fotózni.
A téren a szokásos karácsonyi kirakodóvásár zajlott. Itt adakoztam hajléktalannak, meg vakvezető képzőknek, amikért kaptam egy Fedél nélkült, illetve egy pohár forralt bort. Kicsit fotózgattam, aztán ettem egy adag csodás újramelegített csirkés hagymát. Nem igazán van jó téma, illetve nekem nem sikerült megtalálnom. Egyetlen eladóból sikerült némi jókedvet facsarnom azzal, hogy rákattintottam, de jókedvében ő is gyorsan elbújt az áruja mögé. A többség egykedvűen ácsorgott, olvasott, vagy alkudozott a vevőkkel. Így a vásáros fotók nagy része inkább az árukról, illetve a standok dekorációjáról szól.
Még ma feldobok pár egyéb képet is, amik a napokban készültek.

A teljes album a Flickr-en.

2008. december 20., szombat

Kép helyett

Készül már a vásáros sorozat, lett egy-két jól sikerült kép. Addig is hadd írjam le, mai szürreális élményemet a BabyTV műsoráról. Van itt egy aranyos rajzfilmsorozat, Jammers címmel. Egy jazz-zenekar hangszerei kelnek életre és zenélnek a világ minden táján, megismerve egy-egy újabb hangszert.
Azon még nem akadtam ki, amikor Skóciában fókákkal játszottak egy tónál, mert lehet, hogy csak az én földrajzi ismereteim hiányosak a témában. Ma azonban láthatóan Hollandiában jártak. Hogy honnan tudom ezt?
Mert egy tulipánföldön, szélmalmokkal a háttérben segítettek egy tangó-harmónikának és pár fityulában és fapapucsban kosárral közlekedő tarka tehénnek virágot szedni. Itt most álljunk meg és képzeljük el a képet újra: néhány tehén két lábon, fityulában és fapapucsban, kosárral a kezében tulipánt szed a szélmalmok között, nekik pedig egy csapat beszélő-sétáló hangszer segít. Épp csak sajtot nem ettek közben. Nem is tudom, hogy maradhatott ki. Azon gondolkoztam, mikor ugranak be egy coffee-shopba elszívni egy joint-ot, de aztán rájöttem: ilyen sztorit összerakni csak beszívva lehetett, úgyhogy a mai történethez odaírhatták volna: Sponsored by Amsterdam.
Pedig szeretjük ezt a csatornát, mert többnyire olyasmit adnak, ami elé bátran le merek ülni Csongival.

2008. december 15., hétfő

Jön...Jön...Jön...

...a nagy évvégi hacacáré, amit egyes helyeken Karácsonynak hívnak. Bevallom, vegyes érzéseim vannak ezzel az ünneppel kapcsolatban. Régóta nem szeretem, ha külön napot kell dedikálni a szeretetnek, amikor kötelező -, de legalább is szokás - örülni egymásnak, ajándékokat adogatunk, jópofizunk és másnap gyakorlatilag ott folytatjuk, ahol előtte abbahagytuk. És itt még sorolhatnám az összes karácsony-ellenes közhelyszerű fikázást az ajándékok kényszerű adásáról és fogadásáról, az előkészületek alatti családi veszekedésekről, a karácsonyi tévé-vacsorákról, vagy személyes "kedvenceimről", a karácsonyi zenékről, de ezen már túl vagyok. Mégpedig kb. egy éve.
Mert ahol kisgyerek van, ott az egész ünneplősdi értelmet nyer, a vesződségek, bosszúságok, kényszerűségek pedig elveszítik jelentőségüket. Mert van valaki, akiről elhiszem, hogy őszintén örül az ajándéknak, legyen az bármi, akinek tényleg nagy élmény a karácsonyfa, akivel jó együtt készülődni, rajzolni, mosdani, öltözni és akitől karácsonyi dalt visszahallani is kedves. Amióta ez a kismanó velünk van, várom a Húsvétot, a Mikulást és a Karácsonyt is. A Valentin napot viszont még ő sem szerettette meg velem. :)

Ma hármasban belátogattunk a városba ajándéknak valóért. Nagyjából mindenki kézzel készült ajándékot kap tőlünk, mert az nekünk is móka és a tapasztalatok alapján az ajándékozott is jobban örül egy egyedi haszontalanságnak, mint a tucat-holminak. Persze, gyereket kreatív hobbi boltba vinni külön sport, mert annyi érdekes minden van ott, amivel nem lehet játszani. Le is fárasztottuk egymást rendesen. A metrózás végére már szó szerint állva elaludt.
Idehaza bővítettük a verdás relikviák számát. Most már végre nem csak másolt DVD-n van meg a film se (nem lehetett kapni sehol sem) és van pár újság is a témában. Szegény vakondot ezennel nyugállományba helyezem, Cimbivel és Villám McQueen-nel nem veszi már fel a versenyt.

Ja, cumiról is szokik már le. Ennek módján agyaltunk egy ideig, de úgy tűnik, magától megoldódik a probléma. A cumit ugyanis kirágta és ez így már nem olyan jó, már alváshoz is kevesebb kedvvel használja. Mondjuk erre én azért számítottam, hiszen amióta az eszét tudja, azóta cumi csak az emeleten és elsősorban alváshoz és egy kicsit ébredés után lehet a szájában. Ezzel a ténnyel nem is vitatkozik. "Jó gyerek." :)
Persze vannak nehéz időszakok is, pl. a tegnapi nap, ami mindhármunknak - de úgy sejtem, az egész országnak - az év egyik legsivárabb, legnyirkosabb, leghidegebb, legsötétebb napja lehetett. Semmi kedvünk nem volt semmihez, ugyanolyan nyűgösek voltunk, de ezt persze még ő tudja a legérthetőbben kifejezni. Persze, mikorra ígérjünk be nagyi-látogatást, ha nem egy ilyen napon.

A melóügy is beindult. Van egy ajánlat-közeli lehetőségem, de csak a mai napon volt még 4-5 hívásom és ebből holnapra lesz is két újabb interjú, az egyik konkrét cégnél. Természetesen az embernek soha semmi nem jó. Ha nincs állás, az a baj. Ha van, akkor meg nehéz választani, illetve jobb lenne, ha nem most lenne hirtelen ennyire sürgős mindenkinek.

Most már ide is leírom - és ezzel talán sikerül köteleznem is magam rá -, hogy készülök egy karácsonyi vásáros fotósorozatot készíteni, csak ehhez be kellene jutnom a városba olyan időben, amikor még fények is vannak. Eddig ez vagy interjú-napra jutott, vagy olyanra, amikor bébiszittelnem kellett. Még van egy hetem. :)

2008. december 6., szombat

Anyád!

Aszongya a mai horoszkópom (mert ilyet is olvasok ám) összefoglalója, hogy:
It's time for you to get to work

Mit lehet erre mondani? Én kapásból a címben olvasható rendkívül frappáns egyszavast gondoltam helyénvalónak. :)

Forgandó


Forgandó
Originally uploaded by BékiPeti

2008. december 4., csütörtök

Bárányhimlő over, munkakeresés még folyamatban

Túl vagyunk a himlőn. Csongi nagyon szépen viselte a megpróbáltatásokat. Alig vakarózott, majdnem ugyanúgy aludta át az éjszakákat, mint azelőtt és nem is volt olyan sok pötty rajta. Kicsit mintha visszaszokott volna a cumira. Azt általában csak alváshoz használja, de mostanában igyekszik a lehető legtovább magánál tartani ébredés után is.

Ma gyurmáztunk egy jót ebéd előtt. Az anyja már megtanította hengergetni is, így be tud segíteni, nem csak kéri, hogy mit csináljunk neki. Jó móka amúgy. Kifejezetten sokat fejlődött a kreativitásom és a rajzkészségem is, amióta gyerekem van. Életemben ennyi kisvakondot még nem rajzoltam, mint az elmúlt 3 hónapban. Közben kiengedtük a madarakat is, akiket nagyon imád. Ma egész végig ropi-pereccel kínálgatta őket. Arra is rájött, hogy ha nem fogadják el a kezéből, akkor nem kell rohanni utánuk, csak letenni a közelükbe és az is majdnem olyan jó érzés.

Én meg visszaálltam a régi ritmusomra. Eddig is éjszakázós típus voltam, de most, hogy nem nagyon kell korán kelni, ezt még tovább feszítem. 9 felé kelek és sokszor még ejtőzök egy kicsit az ágyban. Meló ügyben még semmi konkrét. Voltam már több HR tanácsadó cégnél interjún, voltak nekem való állások is, de szinte mindenhol létszámstopp van, vagy épp bércsökkentés, így vagy nevetségesen alacsony fizetést ajánlanak, vagy nem jeleznek vissza, mert a munkáltató betojt és vár az első negyedévig. A dübörgő gazdaságban a nagyobb cégeknek alig van munkájuk az utolsó hónapokra, az emberek lógatják a lábukat. Aztán majd januárban meg abból lesz a para, hogy hirtelen rájuk szakad egy csomó meló és nem lesz, aki időre meg tudná csinálni.
A legtöbb tanácsadó csoportvezető melókat ajánlgat, amit szívesen csinálnék, csak fizessék meg, illetve segítsék a beilleszkedést. Volt hely, ahol üzemeltetési csoportvezetőt kerestek az egyetlen (5-6 fős) üzemeltetési csoporthoz, ami egy 300 fős céget szolgál ki gyakorlatilag minden területen (alkalmazás, infrastruktúra és adatbázis, meg még egy kis helpdesk) és amikor elmondtam, hogy mennyit kerestem az előző helyemen alkalmazás üzemeltetőként (nem vezetőként), akkor azt hebegték, hogy ők kb. a felére gondoltak. Mókás és szomorú egyben. Amikor ennek hangot adtam, akkor a HR vezető még elmondta, hogy a cégnél egyébként egész jó fizuk vannak, ez alól talán csak az IT kivétel.

Borival már többször elővettük a külföldi meló témát, de eddig mindig félretettük későbbre. Elsősorban nekem lennének külföldi lehetőségeim, de Bori szakmája nem EU kompatibilis, és én sem szívesen hagynám itt sem őket, a családot, sem az aikido csoportomat. Pedig ez is egyre jobban körvonalazódik, mint jövőkép. Már a határok megnyílása előtt rengeteg jó szakember kiköltözött és most már gyakorlatilag az egyetemek, főiskolák is külföldre képzik a szakembereket. Akik ma nemzetközi szakterületen (mint pl. IT) még idehaza dolgoznak, azok vagy nem is jó szakemberek, esetleg nem beszélnek nyelveket, vagy nem akarják itthagyni ezt az országot, a családokat, barátokat. A fiatalok sokkal gyökértelenebbek, könnyebben mozdulnak, nem soknak van maradása. Persze, külföldön dolgozni sem könnyű. Van, ahol nem szeretik az idegeneket, de a hallottak alapján inkább csak azokat nem, akik az itthon megszokott módon próbálnak lébecolni. A szaktudás sokat számít, de ami előre viszi az embert, az elsősorban a hozzáállás. Nem ügyeskedni, törtetni kell, hanem tisztességesen elvégezni a feladatokat, mert a szolgáltató iparban ez a minőség kulcsa. Volt olyan munkahelyem, ahol az elvándorolt szakemberek helyére vezetőket vettek fel, mintha az bármit is segített volna. Lassan több lesz már ott a vezető, mint aki elvégzi munkát. Kell a jó vezetés, a munkát meg kell szervezni, de ne építsünk már tíz lépcsőfokot egy méter szintkülönbség áthidalására.
Eltértem a tárgytól: véleményem szerint az elkövetkező 1-2 évben még többen vállalnak majd külföldi munkát. A távolságok, az utazási-, kapcsolattartási költségek lecsökkentek, a fizetések között viszont óriási a különbség és ez várhatóan nem változik.

Lehet, hogy Csongi már nem idehaza fog iskolába járni?