2008. december 20., szombat

Kép helyett

Készül már a vásáros sorozat, lett egy-két jól sikerült kép. Addig is hadd írjam le, mai szürreális élményemet a BabyTV műsoráról. Van itt egy aranyos rajzfilmsorozat, Jammers címmel. Egy jazz-zenekar hangszerei kelnek életre és zenélnek a világ minden táján, megismerve egy-egy újabb hangszert.
Azon még nem akadtam ki, amikor Skóciában fókákkal játszottak egy tónál, mert lehet, hogy csak az én földrajzi ismereteim hiányosak a témában. Ma azonban láthatóan Hollandiában jártak. Hogy honnan tudom ezt?
Mert egy tulipánföldön, szélmalmokkal a háttérben segítettek egy tangó-harmónikának és pár fityulában és fapapucsban kosárral közlekedő tarka tehénnek virágot szedni. Itt most álljunk meg és képzeljük el a képet újra: néhány tehén két lábon, fityulában és fapapucsban, kosárral a kezében tulipánt szed a szélmalmok között, nekik pedig egy csapat beszélő-sétáló hangszer segít. Épp csak sajtot nem ettek közben. Nem is tudom, hogy maradhatott ki. Azon gondolkoztam, mikor ugranak be egy coffee-shopba elszívni egy joint-ot, de aztán rájöttem: ilyen sztorit összerakni csak beszívva lehetett, úgyhogy a mai történethez odaírhatták volna: Sponsored by Amsterdam.
Pedig szeretjük ezt a csatornát, mert többnyire olyasmit adnak, ami elé bátran le merek ülni Csongival.

2 megjegyzés:

  1. Nálunk nincs ilyen baby tv, igaz lassan bébink sincsen, de azért rám rámférne most a fapapucsban kétlábon járó fityulás tarka tehenek látványa miközben tulipiánt szednek :)
    Más: előbb utóbb elő kell rukkolnod azokkal a képekkel, mert mindjárt vége a vásárnak :)
    Érdekelne mi a pillanatnyi helyze munkafronton.

    VálaszTörlés
  2. No, összeszedtem magam és feldobtam a képeket. Melóügyben nem sok új hírem van. A célegyenesben lévő melóból a héten kihátrált a leendő munkáltató. Érdekes volt, hogy a második forduló után még azt mondták, hogy szeretnének velem dolgozni, de találjam ki még idén, hogy mennyit akarok számlázni. Tudták, hogy kb. ez mennyi, de hagyták, hogy pontos összeget mondjak. Így is lett. Aztán aznap, amikor a számításaimat elküldtem nekik, felhívtak, hogy már találtak mást. Mindegy, egy kicsit amúgy is szakmai visszalépésnek éreztem ezt a melót. A baj csak az, hogy most nincs semmi konkrét. Illetve az szinte biztos, hogy január elejével már sehol nem kezdek. Kicsit el is szontyolodtam, de találkoztam néhány volt kollégámmal, akik adtak tippeket és talán lesz valami hamar. Mint korábban írtam, nem az zavar, hogy még nincs meló, hanem, hogy nem tudom, meddig kell kitartania a pénzünknek.

    VálaszTörlés