Edzőtábor, ugri-bugri, merülés

A múlt hét jó zsúfolt és rendkívül fárasztó volt. Hétfőn nyugis napot reméltem, amikor átolvasom a leveleimet és felkészülök a további szabadságra. De a párom rendkívüli szabin volt és persze minden egyből az én nyakamba szakadt. Az is, amivel őt sem szokták megtalálni. :) De megoldottam és ez a lényeg.

Kedden eltemettük a nagymamámat, és mivel erről elég későn értesítettem a főnökömet, már nem tudott egész napra elengedni, mert nem maradt volna ember a munkakörömben. A párom segített ki, aki hivatalosan szabin volt, de bejött és így 11-kor le tudtam lépni. Örök hálám azóta is üldözi.

A temetés olyan volt, amilyen. A pap szép beszédet mondott, persze volt segítsége. Nagyon jól hangsúlyozott, és a hangja is jó. Szerintem lenne mit keresnie a színházi, vagy rádiós bizniszben. A toron összefutottam pár régi rokonnal, olyanokkal is, akiket 20-30(!) éve láttam utoljára. Öcsém szerint ez jó, én annyira azért nem rajongok az ilyen apropóból bekövetkező családegyesülésekért. A házat nem volt jó látni így üresen. Elég ritkán fordult elő, hogy akkor mentem volna oda, mikor a nagymamám nem volt otthon. Most már mindig így lesz. Még nem tudom, hogy alakul, de az lenne a legjobb, ha a nagybátyám venné át a ház és a kert gondozását. Ő is megérdemelne már valamit, elég szerencsétlenül alakult a sorsa idősebb korára.

Tor után rohantunk haza Csongihoz, aztán pakolás, mert másnap reggel indultunk Tápióságra, a nyári edzőtáborba. Szerdán reggel a Hősök terénél találkoztunk, elosztottuk a csomagokat és indultunk is. Csongi minden áron be akart menni a Műcsarnokba, mert "meg akart nézni ott valamit". Nem volt hajlandó elárulni, hogy mit, de amúgy is zárva volt még.

Az indulás előtti várakozás közben összeismerkedtünk a világ legaranyosabb vécés-nénijével is. Csonginak megtetszett a Műcsarnok mögötti lépcsőlejáró és körül akart nézni odalent. Aztán amikor leért, egy kedves női hang köszönt rá. Ő először megszeppent, de aztán felbátorodott és visszaköszönt. A néni nagyon aranyosan kérdezgette, ő pedig válaszolgatott neki. Tőlem kért engedélyt arra, hogy egy kis csokival kínálja a fiút és amikor ezt elhárítottam, udvariasan erősködött és végül kiegyeztünk egy őszibarackban. Szépen megmosta és adott hozzá kést és szalvétát is. Csongi elrágicsálta a barackot egy széken az WC előterében és közben a nénivel beszélgetett. Közben érkezett egy vendég is, egy külföldi turista, akit a néni tökéletes angolsággal igazított el, de aztán mintha észbe kapott volna és kicsit magyarul is beszélt hozzá, ne tűnjön már olyan műveltnek. :) Beszélgetés közben szúrtam ki egy gyönyörű bőrkötéses régi könyvet az asztalon, aminek a borításába egy Mátyás király profilt nyomtak. Nagyon szép volt. Barack után kezet mostunk és szépen elbúcsúztunk. Érdekes föld alatti élmény volt.

Tápióság egy község nem messze Budapesttől. A lakói nagyon barátságosak, az első napokon mindenki ránk köszönt az utcán. A szállás körülményei először kicsit ledöbbentettek. Történt némi kavarás az utolsó napokban és ezért nem mindenki aludt ott, ahol eredetileg tervezte és emiatt nem mindenkinek volt lehetősége a szobája 50 méteres körzetében zuhanyozni. :) Ettől függetlenül a házigazdánkon látszott, hogy igyekszik abban, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. Az mondjuk hamar kiderült, hogy felnőtt csoportok táboroztatásában még nincs túl sok gyakorlatuk, konkrétan előttünk csak gyerekeket láttak vendégül. De a végére ebbe is belejöttek. Még egy kis búcsúműsort is tartottak nekünk a helyi hip-hop tánccsoport közreműködésével. Nagyon ügyesek voltak a lányok, én pedig különösen szeretem a hip-hopot.

Az edzések a helyi sportcsarnokban zajlottak. A terem szerencsére magas volt és jól szellőzött. Így is az egyik legforróbb napokat fogtuk ki ebből a nyárból. Ez láthatóan kimerített mindenkit. Általában nem szokás, de most külön engedélyeztük az edzés közbeni vízivást, sőt külön ivószüneteket is beiktattunk. A technikai dolgokról itt nem írok, mert a tanítványoktól várom ezt, de amúgy szerintem remekül teljesítettek a srácok.

Az aikido edzések egyik nagyon fontos kelléke a tatami, azaz a szőnyeg, ami segít elhitetni, hogy nem esünk majd akkorát, pedig de. Csongit egész kicsi kora óta igyekszem legalább pár percre elvinni a kurzusok helyszínére, mert imád a tatamin rohangálni, elesni, borulni, gurulni, ugrálni. Itt is így volt ez, ráadásul egész héten, amikor épp nem volt edzés, ő a szőnyegen szaladgált velem, vagy az anyjával. A teremben volt egy kis színpad is, amiről folyton leugrált, bukfencezett, dobáltatta magát és persze rám ugrált. Az utolsó napok egyikén már szerettük volna, ha nem csak minket kínoz, hanem másokat is, így próbáltuk rávenni, hogy ugorjon rá ismerősök hasára, hátára is, hadd tudják meg ki a magyarok istene. De Csongi velük már sokkal óvatosabb volt. Ahelyett, hogy páros térddel beleszállt volna a hasukba, mindet inkább átugrotta. Itt vettük észre, hogy milyen ügyes már ebben is. Páros lábbal simán átugrik egy oldalán, vagy hasán fekvő embert. Ez azért is jó, mert mostantól otthon is ez lesz az esti játékok fő eleme és nem pedig a mi kínzásunk. :)

A másik nagy előrelépés a pénteki strandolás közben történt. Ebéd után elmentünk Ceglédre, ahol egy szuper strand van csúszdaparkkal összeépítve. 3500 forintért felnőtt napijegyet kap az ember, amivel mindkét parkba ki-bejárása van és ugyanazok a csúszdák vannak itt is, mint mondjuk Gödöllőn, csak nem kell fél órát sorba állni. Sőt, az ingát máshol még nem is láttam, pedig ez az a csúszda, ahol még nekem is elkerekedik a szemem és elakad a lélegzetem induláskor. A strandfürdő részen van jó kis gyerekmedence, gyógyvíz és úszómedence is. Sajnos Csongi számára elsőre kevés csúszda tűnt használhatónak. Még a gyerekeknek építettek is 3 év fölöttieknek szóltak, de rendesek voltak, egy írásos nyilatkozat után velem, vagy Borival lecsúszhatott rajtuk.

Nagyon élvezte a csúszást. Eleinte meglepte, hogy érkezéskor egyből merülünk, de igyekeztünk vigyázni rá. Ez úgy néz ki, hogy vizbepottyanás után a szülő a medence alján fekszik fuldokolva, míg két kezével a gyerek fejét tartja ki a vízből, aki azt kiáltozza kacagva, hogy "Még egyszer!". Aztán megtörtént az, ami miatt nagyon büszke vagyok rá. Régen járt babaúszásra és strandokon gyakran játszunk vele merülést, amikor számolás után nagy levegőt veszünk és egy-két másodpercre lemegyünk a víz alá, de ezeket jobbára csak eltűri és ha van választása, akkor "úszni", vagy ugrálni szeret. Most, ahogy jött ment a csúszda alatti érkező medencében, egyszer csak azt vettem észre, hogy szándékosan leül a medence aljára a víz alá, vár pár másodpercet, majd feláll és vigyorog. Aztán ismétli és mondja is közben, hogy "merülök egyet". Természetesen jól megdicsértük és nagyon remélem, hogy lassan már menni fog neki az úszás is a víz alatt. Persze csak szépen, sorjában.

Mint említettem, nagyon kimerítő volt a hét, így nem is nagyon ellenkeztem (bár szomorú voltam), amikor Bori egy nappal a zárás előtt közölte, hogy ők ebéd után hazamennek Csongival. Azon a délelőttön már csak bújt az anyjához, meg hozzám, órákon át mesét olvastatott és ez nála tényleg azt jelenti, hogy kimerült. Szerencsére egy nap múlva újra együtt voltunk. Szuper hét áll mögöttünk, bár pihenni egy cseppet sem sikerült. De hát, mire való a munkahely? ;)

A világhírű Tripper fivérek

A világhírű Tripper fivérek
A képet feltöltötte: BékiPeti

Kabókapuszta 2009., Negyedik nap

Csütörtökön meglátogattak bennünket öcsémék és lehozták anyámat is. Megmutattuk nekik, hogy mit hagytak ki, amikor lemondták, hogy idén csatlakozzanak hozzánk. Ez a nap volt leginkább lovaglós nap. Valahogy most érett be az egész heti gyakorlás. Én az öt napot három lovon ültem végig, nemigen volt lehetőségem összebarátkozni egyikkel sem, de ezen a napon pont "új" lovat kaptam és jól kijöttünk egymással.

Csongi is egyre jobban szórakozott a pacik hátán, amiben sokat köszönhetett az anyjának, aki kísérgette és mivel a kicsiknek "csak" a döcögés járt, önszorgalomból tornáztatta. Nyújtózkodtak a magasba, csináltak úgy, mint a repülő, Csongi még berregett is hozzá. Simogatták a paci nyakát. No, ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetett levenni a lóról, hiszen a motorozás és az ugratópálya mellett állványra ültetett, magasított bírók háza sokkal több kalandot ígért.

Bori pedig, aki tizenévesen még lovas hosztesz is volt, most újra nekibátorodott és jövőre már velünk fog osztályban lovagolni. Ez volt az a nap, amikor úgy szálltunk le a lóról, hogy nem értettük, miért aggódtunk az első nap amiatt, hogy egy év után egyből önállóan lovagolunk ahelyett, hogy egy kis futószár lett volna kezdésként.

Délután a különprogram íjászat volt, szuper díjakkal. Péter ért a motivációhoz: egyre kisebb lufikat tett fel a céltáblára és az azt kilövők jégkrémet, vagy sört választhattak maguknak. Naná, hogy ellőttem a piros lufit. És naná, hogy Bori is lőtt egy sört magának. No, nem épp ezzel a lövésével, de akkor is. :)


Pénteken Bori már egyedül lovagolt, ami sok szempontból nehezebb, mint osztályban, ahol azért a lovak szeretnek egymás mögött együtt kocogni. Mi pedig letettünk egy "mini-vizsgát": nagy kígyóvonalat ügettünk többször is. Ezen a napon képek már nem készültek, ugyanis mi voltunk teljesen készek. Remélem, a képekből és a történetekből is látszik, mennyire mozgalmas volt ez a hét. Egy percet sem tudtunk unatkozni és ezt nem csak magunknak, de a tábor vezetőinek is köszönhetjük. Nem gondoltam volna, hogy a második évünket tudják idén überelni, de úgy jöttünk el, hogy előre lefixáltuk a jövő évet.




A negyedik nap képei a Flickr-en.

Kabókapuszta 2009., Harmadik nap

 A harmadik napra dupla extra programot szerveztek nekünk: ebéd előtt levittek három lovat úsztatni az egyik tóhoz és mi is elkísérhettük őket. Gondoltam, jó lesz nézni és talán egy-két képet is lövök majd. No meg, ha már vízben vagyunk, pancsolunk is egyet. Meg is érkeztek a lovasok, szőrén vágtázva a kukoricán át a tóhoz, aztán egyesével bevezették őket a tóba. Volt, amelyik könnyen ment, volt, akit noszogatni kellett. A meglepetés akkor jött, amikor Péter, a táborvezető elkiáltotta magát: "Akkor kérném az első lovast!" Pont mint a futószáras edzésekkor.

És ezután szépen sorban mindenki beúszott valamelyik lóhoz és a száron vezetve körbelovagolt kicsit a vízben. Még a gyerekek is. Volt olyan gyerkőc, aki két lovon is ült, annyira tetszett neki.

Az ebéd után kicsit sziesztáztunk, majd jött a szokásos pancsi a medencében. Egyéves kora körül jól bírta a merüléseket, de egy kicsit elszokott tőlük. Itt volt az ideje a gyakorlásnak. Mindenféle játékokat kitaláltam, hogy a víz alá kerüljön és a többséget láthatóan élvezte. Volt "cápa-támadás", együtt merülés, együtt úszás víz alatt és a szokásos ugrálások. Közben próbáltam adagolni, hogy ki kellene mennünk, mert a szomszédban Anya már a délutáni programot nyomja: agyagozik.



Ez már egy visszatérő játék, három korongozópad is van a táborban és rengeteg jól használható agyag. A legtöbb anyuka és gyerek ilyenkor kiéli a népművészeti ösztönét. A családot Bori képviselte. A tavalyihoz képest kifejezetten szemrevaló, helyre kis tálat tákolt össze. Csongit próbáltuk rávenni, hogy kapcsolódjon be, de őt az egyszínű, nyálkás, ragadós "gyurma" most nem kötötte le. Helyette inkább a darts, a ping-pong és a csocsó izgatta, azaz minden, amihez egyelőre még túl kicsi. :)



Ez a napunk könnyen záródhatott volna egy komolyabb kellemetlenséggel, ugyanis fektetés után derült ki, hogy aznap estére karaoke estet szerveztek a szobánktól 3 méterre lévő előtérbe. Csongi jól alszik ugyan, de ennyire nem. De semmi jónak nem vagyunk az elrontói, kitaláltuk, hogy átköltöztetjük Csongit a medence melletti konditerembe. Alig ébredt fel egy percre, amikor befektettük az utazóágyába, úgyhogy jól bírta. Mivel az ágyat már nem tudjuk zárni, a konditeremben éjszaka is dögmeleg van és a szállás jó 100 méterre volt a medencétől, így nem mertük otthagyni, hátha felkel és ijedtében belesétál a medencébe. Ott beszélgettünk, meg aludtunk a medence melletti nyugágyakban. Szúnyogok nem voltak, az ég szép volt, a levegő friss. A zenék amúgy sem tetszettek. A tipikus, klasszikus karaoke számok mentek. Aztán egyszer csak előkerültek páran és elcsábították Borit, aki régebben sokat énekelt, hogy nézzen be egy-két dal erejéig. Én elaludtam, aztán már arra ébredtem, hogy a házigazdánk azt taglalja, hogy lassan zárnák a bulit, de a felnőttek - Bori vezetésével - nem hagyják abba az éneklést. :)

Kiderült, hogy az egyik lovasoktató, Ottó úgy biztatta a bátortalanokat és mogorvákat, hogy megitatott velük 3-4 törkölypálinkát. Hiába mentem én is, hogy most már hozzuk vissza Csongit, mert vihar lesz és esőben nem jó alvó gyerekkel szaladgálni, ő csak vigyorgott, megölelt, összepuszilgatott és énekelt tovább. Úgyhogy Péterrel visszamentünk és ágyastól átcipeltük Csongit a szállásra. Ebből már szerencsére értettek. Így lett jó mulatság a számunkra rosszul induló estéből.

A harmadik nap képei a Flickr-en.

Fagyiztunk kicsit

IMG_3472
A képet feltöltötte: BékiPeti
A teljes sorozat a Flickr-en.

Kabókapuszta 2009., Második nap

Csongi már az első nap, amikor körbesétáltuk a tábort, kiszúrta a medencét. Szépen megbeszéltük, hogy letöröm a kezét, ha meglátom a közelében úgy, hogy én nem vagyok a vízben. :) Megértő srác. Viszont nagyon hamar eszébe jutottak az egyéves élményei, ugyanis miután körbejárta, közölte, hogy "Itt fürödtünk Apával." Ja, de akkor még csak másfél éves volt. De örülök, hogy emlékszik rá.

Bár az alvókája nagyon jó volt és délután és este is könnyen csukta be a szemét, reggel mindig túl korán kelt. Szegény Bori volt, hogy már fél hét körül kint sétált vele a traktorok között, mert akkor már egy órája fent tombolt. Azért igyekeztem szolidarítani és időnként én is kimentem velük. Kabókapuszta egyik különlegessége, hogy mivel sok lovat tartanak, amiknek különböző a habitusa, a szelídebbeket, nyugisabbakat rendszeresen közénk engedték és nem leválasztott karámokba. Bármikor előfordulhatott, hogy séta közben néhány bandázó csikóba futott az ember. Az ismerős lovakat még simogatni is lehetett, de a többség inkább kitért előlünk, vagy bátorságpróbát játszott és szándékosan 1-2 méterre állt neki füvet rágni. Egyik még a teniszpályára is betévedt egyszer, úgy kellett kikergetni.

Második nap reggeli közben merült fel az ötlet, hogy próbáljuk úgy szervezni a lovagoltatást, hogy a felnőtt csoportok egyszerre végezhessenek, így a futószár és az osztály egy időben mehetett. Ez azért volt jó, mert a szervezők minden napra tartogattak egy délutáni programot és így gyerekestül részt tudtunk venni mindenben.

 A táborhoz tartozik konditerem és egy medence is, amiben ottlétünk alatt naponta 5-ször is pancsoltunk. Nem egy gyerekeméret, nekem ért nyakig a víz, de amúgy van egy kisebb babavíz is, amire most nem volt szükség. Csongi ugyanis nagy ugróbajnok. Nagyon szeret a vízbe beugrálni. Ahogy teltek a napok, úgy laposodtak az ugrásai, időnként már majdnem fejeseket nyomott a vízbe. Ezt én általában megjegyeztem, így pár nap után már ő mondta ha elég lapos hasast ugrott, hogy "Ez már majdnem fejes!". :)

A délutáni program ezúttal a jetskí volt. kicsit izgultam, mert Bori nem jött le velünk egyből és nem voltam benne biztos, hogy Csongit fel tudom-e ültetni. Motorcsónakázással kezdtünk, a kicsiket két felnőttel egy kis motoros ladikban körbecsónakáztattuk, miközben a többiek körülöttünk motoroztak. A nagyobbacskák végig azt taglalták, hogy szerintük hogyan fogunk elsüllyedni, vagy kiborulni. Imádnak félni.

 Csónakázás után kavicsokat dobáltunk, piócát vizsgálgattunk, végül pont akkor futott be Anya, amikor mi kerültünk sorra. Találtunk babaméretű mellényt is, aztán indultunk is. Először lassabban, de kérdésemre mehettünk kicsit gyorsabban is és az élesebb fordulók alatt hangosan kacagott az ölemben. Nem, nem volt bekötve, de azért vigyáztam rá nagyon. Csak akkor pityeredett el, amikor egy egyenesebb szakaszon ráhúztam a gázra és a motor komolyabban felbőgött...no meg a szél lefújta a sapkáját. De mire kiértünk, már nagyjából megnyugodott. Péter rendes volt, visszaküldött, hogy egyedül is száguldjak egy picit. Félelmetesen jó érzés. Talán jobb, mint a motorozás. Itt biztos, hogy nem veheted le a kezed a gázról, mert a jetski abban a pillanatban irányíthatatlanná válik. Lassítani lehet, de fordulás közben nyomni kell neki és kapaszkodni, bedőlni rendesen. Amúgy meg kevésbé veszélyes, csak arra kellett figyelni, hogy a nádast elkerüljük, mert ott nagyon sekély és iszapos a víz és az nem tesz jót a motornak.

A második nap képei a Flickr-en.

Kabókapuszta 2009., Első nap

Ahogy tegnap említettem, napi adagokban fogom közzétenni Kabókás kalandjainkat. Az első nap délután érkeztünk, így akkor csak beköltözés és vacsora volt. És valami, ami miatt Csongi teljesen rá volt izgulva a helyre: a traktorok. Egy igazi kisfiú imádja az autókat, a repülőket és a traktorokat. Azaz mindent, aminek kereke, vagy motorja van. A lovak és a kutyák is érdekesek, de fel sem érnek egy gépszörnyhöz. Így van ez nálunk is. Minden nap legalább egyszer el kellett zarándokolni a traktorokhoz. Az pedig külön élmény volt, hogy az egyik rendszeresen vendégeskedett a szállásunknak helyet adó fedeles szénatárolóban.

A napjaink az étkezések és a lovagoltatás körül forogtak. Reggeli után kb. egy órával volt a délelőtti lovaglás több csoportban. A kisgyerekek lovait száron vezették, a nagyobbak és a kezdőbb felnőttek már futószáron lovagoltak, és volt egy haladó csoport is - osztályban. Aki nem szokott lovagolni, annak elárulom, hogy ez azt jelenti, hogy a lovas maga vezeti a lovát és az oktató utasításainak megfelelően mindenféle lovardai alakzatokat kell lovagolnia, azaz meghatározott követési távolságban, sebességgel, járásmódban és irányban kacskaringózni a pályán. Idén először két osztályt is csináltak, egy haladót és egy középhaladót. Utóbbiba kerültem én is. Őszintén szólva soha nem szerettem a lovaglást, kiskoromban apám többször küldött fel mindenféle gyereknapokon lóhátra, de körbe-körbe zötykölődni egy többszáz kilós és nagyon magas állaton bármiféle kontroll érzete nélkül nem igazán vonzott a későbbiekben.

Ha ez a helyzet változott, akkor az az itteni lovaknak és az oktatóknak köszönhető. Viszonylag gyorsan fejlődtem az itt töltött hetek alatt és bár még mindig nem jutottam el odáig, hogy külön lovardát keressek Pesthez közel, jövőre lehet, hogy már veszek egy lóravaló nadrágot és cipőt.


De vissza az első naphoz. Miközben Csongit vezették körbe a lovon, amit ő viszonylag egykedvűen tűrt közben azt magyarázta, hogy amikor majd leszáll a lóról, megy és megnézi a traktorokat. No, több se kellett az őt lovagoltató egyik tulajnak, egyből beígérte, hogy elviszi lovaglás után őt és még pár gyereket traktorozni. Madarat lehetett fogatni a sráccal, most már végképp alig várta, hogy leszállhasson végre. :)


A traktorozás jól sikerült, nem rémült meg a hangjától és külön élvezte, hogy még a kormányt is foghatja. Amikor befejezték, megebédeltünk és a srác ment aludni. Péter, a vendéglátónk pedig már szervezte is az első napi programot: délután lementünk a táborhoz tartozó erdőbe, ahova építettek egy szuper kötélpályát. Minden biztonsági felszerelés biztosítva volt, így még az én kétévesem is tudta venni az akadályokat, persze Apa kezét fogva, aki kénytelen volt menetiránynak háttal, félkézzel kapaszkodva teljesíteni a pályát. :)

Az alvással nem volt gond egyikünk részéről sem. Bezzeg az ébredéssel! De ez a következő nap története.

Az első nap képei a Flickr-en.

Egy napra itthon

A hétvégén jöttünk haza Kabókapusztáról, ahol ismét egy csodás hetet töltöttünk. Csonginak gyakorlatilag születésétől fogva ez az éves standard nyaralóhelye. Két éve itt kezdett el kézen fogva, saját lábon járni, tavaly itt indult be igazán a beszélőkéje és idén már nem is csak egy irányban ugrott meg a fejlődése: szépen ejti az R és L betűket, a lovaglást is egyre jobban élvezi és egyre önállóbb, illetve szociálisabb a többi gyerekkel. Azt tervezem, hogy a 4-5 napnyi képhegyet napi adagban teszem itt közzé. A Flickr-en természetesen már most is elérhető, de írok hozzájuk néhány sort is.

Aki követ a Twitteren, vagy része a családomnak, az már tudja, hogy múlt kedden meghalt a nagymamám. :( Szegény, már egy ideje küzdött az öregséggel és nagyon rosszul viselte, hogy nem érzi magát teljes értékűnek. Ebben egy kicsit én is ráütöttem, így sejtem, hogy mit érezhetett az elmúlt három évben. Mert bizony, csak 82 éves kora után kezdett komolyabban romlani az egészsége és még ebből is visszakapaszkodott, amikor Csongi megszületett. Legalábbis én szeretem azt hinni, hogy az új dédunoka is adott neki erőt az élethez. De most már nincs tovább, elment végleg. Két fiút, egy nevelt lányt és sok-sok unokát és dédunokát hagyott hátra.

Nekem ő volt a vidéki nagyi, nála lehetett a kertben bóklászni, megdézsmálni az epret, ribizlit, borsót és cseresznyét. Nála lehetett a kerítésen átugrálni a szomszéd kisfiúhoz, a padláson főhadiszállást építeni és a cserepeket kivéve a háztetőkön szaladgálva indiánost játszani. Az ágya akkora volt, mint egy gumiasztal (annak is használtuk) és igazi dunyha volt rajta, ami alatt sose fáztunk. Amikor kicsik voltunk, minden este mesélt. Hol a Piroska és a Farkas, hol a Hófehérke, vagy a Jancsi és Juliska volt műsoron. Ha fájt a fogam, kaptam rá Dianás dörzsölést, ha a lábam fájt, forró vizes törölközőt. Megtanított imádkozni is és tőle tanultam a bibliai történetekről, de soha nem erőltette a vallásosságot. Nála mindig volt a spájzban egy kis szárazkolbász és tőle kaptunk sűrített tejet, meg málna- és eperkrémet, ha jók voltunk (ha rosszak, akkor is). Imádtuk a zserbóját és a "jeges-mákos" sütijét. A szülinapunkra mindig sütött tortát francia drazsé díszítéssel és nála az ebéd mindig húsleves volt és rántott hús, petrezselymes rizzsel, a reggeli pedig bundás kenyér. Itt lövöldöztünk légpuskával konzervdobozokat a verandáról, itt tanultam meg biciklizni és motorozni is. Vele jártunk a csepeli strandra komppal, ahol nem aggódott, ha a háromméteres (biztos nem volt annyi) medence alján töltöttem az időm nagy részét, mint mélytengeri búvár.



Jó nagyi volt. Szeretetre, odafigyelésre, egyenességre és önállóságra tanított. Biztosan volt szigorú is, de én nem úgy emlékszem rá. Amikor megtudtam, hogy meghalt, nem tudtam sírni. Sőt, azóta sem. Tudom, hogy évek óta készült már, még ha ez most talán őt is meglepte. Hiányozni fog, de amit kaphattam, azt megkaptam tőle, amit adhattam, azt megadtam neki. Remélem, ő is így gondolta. A többi pedig nem számít. Holnap lesz a temetése.

Nyugodjék békében!

Allé

Allé
A képet feltöltötte: BékiPeti

Óbudai búcsú

IMG_2547.JPG
A képet feltöltötte: BékiPeti

Egészen véletlenül szereztünk tudomást az eseményről, mivel főként a netről tájékozódunk, ők pedig a nyomtatott sajtóban hirdettek.

Ez a rendezvény évek óta elsősorban az óbudai sváb nemzetiségiek ünnepsége. Ennek megfelelően a fő látványosság a sörsátor és a színpad volt, de még egy vurstlit is beüzemeltek a kirakodóvásáron túl a gyerekeknek. Csongi természetesen legjobban a tizeniksz méteres felfújt csúszdát és a gumiasztalt élvezte, de nem marad el a vásárfia sem egy bólogató kutyus személyében, aki azóta már nem nagyon bólogat. :)

A teljes album a Flickr-en.

Piszkos

IMG_2203
A képet feltöltötte: BékiPeti

Néhány hete a haraszti dédinél voltunk cseresznyézni, ribizlizni, no meg széttúrni a kertet.

A teljes album a Flickr-en

Envy

Envy
A képet feltöltötte: BékiPeti