Edzőtábor, ugri-bugri, merülés

A múlt hét jó zsúfolt és rendkívül fárasztó volt. Hétfőn nyugis napot reméltem, amikor átolvasom a leveleimet és felkészülök a további szabadságra. De a párom rendkívüli szabin volt és persze minden egyből az én nyakamba szakadt. Az is, amivel őt sem szokták megtalálni. :) De megoldottam és ez a lényeg.

Kedden eltemettük a nagymamámat, és mivel erről elég későn értesítettem a főnökömet, már nem tudott egész napra elengedni, mert nem maradt volna ember a munkakörömben. A párom segített ki, aki hivatalosan szabin volt, de bejött és így 11-kor le tudtam lépni. Örök hálám azóta is üldözi.

A temetés olyan volt, amilyen. A pap szép beszédet mondott, persze volt segítsége. Nagyon jól hangsúlyozott, és a hangja is jó. Szerintem lenne mit keresnie a színházi, vagy rádiós bizniszben. A toron összefutottam pár régi rokonnal, olyanokkal is, akiket 20-30(!) éve láttam utoljára. Öcsém szerint ez jó, én annyira azért nem rajongok az ilyen apropóból bekövetkező családegyesülésekért. A házat nem volt jó látni így üresen. Elég ritkán fordult elő, hogy akkor mentem volna oda, mikor a nagymamám nem volt otthon. Most már mindig így lesz. Még nem tudom, hogy alakul, de az lenne a legjobb, ha a nagybátyám venné át a ház és a kert gondozását. Ő is megérdemelne már valamit, elég szerencsétlenül alakult a sorsa idősebb korára.

Tor után rohantunk haza Csongihoz, aztán pakolás, mert másnap reggel indultunk Tápióságra, a nyári edzőtáborba. Szerdán reggel a Hősök terénél találkoztunk, elosztottuk a csomagokat és indultunk is. Csongi minden áron be akart menni a Műcsarnokba, mert "meg akart nézni ott valamit". Nem volt hajlandó elárulni, hogy mit, de amúgy is zárva volt még.

Az indulás előtti várakozás közben összeismerkedtünk a világ legaranyosabb vécés-nénijével is. Csonginak megtetszett a Műcsarnok mögötti lépcsőlejáró és körül akart nézni odalent. Aztán amikor leért, egy kedves női hang köszönt rá. Ő először megszeppent, de aztán felbátorodott és visszaköszönt. A néni nagyon aranyosan kérdezgette, ő pedig válaszolgatott neki. Tőlem kért engedélyt arra, hogy egy kis csokival kínálja a fiút és amikor ezt elhárítottam, udvariasan erősködött és végül kiegyeztünk egy őszibarackban. Szépen megmosta és adott hozzá kést és szalvétát is. Csongi elrágicsálta a barackot egy széken az WC előterében és közben a nénivel beszélgetett. Közben érkezett egy vendég is, egy külföldi turista, akit a néni tökéletes angolsággal igazított el, de aztán mintha észbe kapott volna és kicsit magyarul is beszélt hozzá, ne tűnjön már olyan műveltnek. :) Beszélgetés közben szúrtam ki egy gyönyörű bőrkötéses régi könyvet az asztalon, aminek a borításába egy Mátyás király profilt nyomtak. Nagyon szép volt. Barack után kezet mostunk és szépen elbúcsúztunk. Érdekes föld alatti élmény volt.

Tápióság egy község nem messze Budapesttől. A lakói nagyon barátságosak, az első napokon mindenki ránk köszönt az utcán. A szállás körülményei először kicsit ledöbbentettek. Történt némi kavarás az utolsó napokban és ezért nem mindenki aludt ott, ahol eredetileg tervezte és emiatt nem mindenkinek volt lehetősége a szobája 50 méteres körzetében zuhanyozni. :) Ettől függetlenül a házigazdánkon látszott, hogy igyekszik abban, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. Az mondjuk hamar kiderült, hogy felnőtt csoportok táboroztatásában még nincs túl sok gyakorlatuk, konkrétan előttünk csak gyerekeket láttak vendégül. De a végére ebbe is belejöttek. Még egy kis búcsúműsort is tartottak nekünk a helyi hip-hop tánccsoport közreműködésével. Nagyon ügyesek voltak a lányok, én pedig különösen szeretem a hip-hopot.

Az edzések a helyi sportcsarnokban zajlottak. A terem szerencsére magas volt és jól szellőzött. Így is az egyik legforróbb napokat fogtuk ki ebből a nyárból. Ez láthatóan kimerített mindenkit. Általában nem szokás, de most külön engedélyeztük az edzés közbeni vízivást, sőt külön ivószüneteket is beiktattunk. A technikai dolgokról itt nem írok, mert a tanítványoktól várom ezt, de amúgy szerintem remekül teljesítettek a srácok.

Az aikido edzések egyik nagyon fontos kelléke a tatami, azaz a szőnyeg, ami segít elhitetni, hogy nem esünk majd akkorát, pedig de. Csongit egész kicsi kora óta igyekszem legalább pár percre elvinni a kurzusok helyszínére, mert imád a tatamin rohangálni, elesni, borulni, gurulni, ugrálni. Itt is így volt ez, ráadásul egész héten, amikor épp nem volt edzés, ő a szőnyegen szaladgált velem, vagy az anyjával. A teremben volt egy kis színpad is, amiről folyton leugrált, bukfencezett, dobáltatta magát és persze rám ugrált. Az utolsó napok egyikén már szerettük volna, ha nem csak minket kínoz, hanem másokat is, így próbáltuk rávenni, hogy ugorjon rá ismerősök hasára, hátára is, hadd tudják meg ki a magyarok istene. De Csongi velük már sokkal óvatosabb volt. Ahelyett, hogy páros térddel beleszállt volna a hasukba, mindet inkább átugrotta. Itt vettük észre, hogy milyen ügyes már ebben is. Páros lábbal simán átugrik egy oldalán, vagy hasán fekvő embert. Ez azért is jó, mert mostantól otthon is ez lesz az esti játékok fő eleme és nem pedig a mi kínzásunk. :)

A másik nagy előrelépés a pénteki strandolás közben történt. Ebéd után elmentünk Ceglédre, ahol egy szuper strand van csúszdaparkkal összeépítve. 3500 forintért felnőtt napijegyet kap az ember, amivel mindkét parkba ki-bejárása van és ugyanazok a csúszdák vannak itt is, mint mondjuk Gödöllőn, csak nem kell fél órát sorba állni. Sőt, az ingát máshol még nem is láttam, pedig ez az a csúszda, ahol még nekem is elkerekedik a szemem és elakad a lélegzetem induláskor. A strandfürdő részen van jó kis gyerekmedence, gyógyvíz és úszómedence is. Sajnos Csongi számára elsőre kevés csúszda tűnt használhatónak. Még a gyerekeknek építettek is 3 év fölöttieknek szóltak, de rendesek voltak, egy írásos nyilatkozat után velem, vagy Borival lecsúszhatott rajtuk.

Nagyon élvezte a csúszást. Eleinte meglepte, hogy érkezéskor egyből merülünk, de igyekeztünk vigyázni rá. Ez úgy néz ki, hogy vizbepottyanás után a szülő a medence alján fekszik fuldokolva, míg két kezével a gyerek fejét tartja ki a vízből, aki azt kiáltozza kacagva, hogy "Még egyszer!". Aztán megtörtént az, ami miatt nagyon büszke vagyok rá. Régen járt babaúszásra és strandokon gyakran játszunk vele merülést, amikor számolás után nagy levegőt veszünk és egy-két másodpercre lemegyünk a víz alá, de ezeket jobbára csak eltűri és ha van választása, akkor "úszni", vagy ugrálni szeret. Most, ahogy jött ment a csúszda alatti érkező medencében, egyszer csak azt vettem észre, hogy szándékosan leül a medence aljára a víz alá, vár pár másodpercet, majd feláll és vigyorog. Aztán ismétli és mondja is közben, hogy "merülök egyet". Természetesen jól megdicsértük és nagyon remélem, hogy lassan már menni fog neki az úszás is a víz alatt. Persze csak szépen, sorjában.

Mint említettem, nagyon kimerítő volt a hét, így nem is nagyon ellenkeztem (bár szomorú voltam), amikor Bori egy nappal a zárás előtt közölte, hogy ők ebéd után hazamennek Csongival. Azon a délelőttön már csak bújt az anyjához, meg hozzám, órákon át mesét olvastatott és ez nála tényleg azt jelenti, hogy kimerült. Szerencsére egy nap múlva újra együtt voltunk. Szuper hét áll mögöttünk, bár pihenni egy cseppet sem sikerült. De hát, mire való a munkahely? ;)