Hobbit ciki
A képet feltöltötte: BékiPeti
Különösen, ha épp játszóházba megy az ember. :)
Esküszöm, amikor megjöttünk, még semmi baja nem volt.
2008. december 30., kedd
Hobbit ciki
Hobbit ciki
A képet feltöltötte: BékiPeti
Különösen, ha épp játszóházba megy az ember. :)
Esküszöm, amikor megjöttünk, még semmi baja nem volt.
2008. december 28., vasárnap
Kimenő
Lassan egy éve érő "kötelességünknek" tettünk ma eleget Borival. Tavaly karácsonykor tanítványaim megleptek egy két főre szóló borvacsora meghívással a Borvendéglőbe. Amikor a papírokat és a címet áttanulmányoztuk, megrettenve vettem tudomásul, hogy ez a meghívás a Gundel egyik alegységébe szól. Mit is mondhatnék, nem repestem az örömtől. Szeretek finomakat enni és a bort is imádom, sőt azt is tudom, hogy a Gundel ezeket osztályon felüli minőségben és kiszolgálással prezentálja, de mégis: ez A GUNDEL. A legrosszabb helyzetben azok érzik magukat, akik már tudják, hogy mennyi mindent nem tudnak még. Például, hogy hogyan is kell fesztelenül, de "jól" viselkedni egy ilyen helyen. Húztuk is rendesen a vacsora időpontját. Mindenféle kifogásokat gyártottunk magunknak.Először azt mondtuk: Csongi még kicsi, nem lehet másra bízni. Aztán, amikor ez már nem volt elég, pont jött a nyári szünet, amikor a Borvendéglő is zárva volt. Ez alatt kiderítettük, hogy a Borvendéglő nem olyan puccos, mint maga a Gundel, így talán tudunk lazulni kicsit. Később kiderült, hogy a nyitvatartás szerint csak este hat után mehetnénk, mert ők kifejezetten vacsorázóhely. Viszont ez megint Csongi miatt bukta, mert lefektetni más még nem fektette le. Aztán jött a hír: bezárt a Borvendéglő (megkönnyebbült sóhaj+sajnálkozó tekintet). De Bori elintézte ezt is: a Gundel érdeklődésünkre jelezte, hogy természetesen mehetünk hozzájuk, vagy ha akarunk, egy másik alegységükbe, a Bagolyvárba és leehetjük a borvacsora árát. Király, megint pucc lesz.
Szóval szépen telt az idő, mi meg nyújtottuk, mint a tésztát. Volt, hogy már asztalfoglalásunk is volt, amit aztán "sajnos" le kellett mondani. De ma már nem volt több kifogás, a meghívás december végével érvényét veszti, ezt meg mégsem akartuk. Ebédre bejelentkeztünk a Bagolyvárba. Kellemes csalódás volt.
A hely arról híres, hogy a személyzete kizárólag nőkből áll. Az étteremvezető, a séf, a felszolgálók - mindenki nő. A másik - számunkra pozitív - tulajdonsága, hogy inkább vendéglő, mint étterem, kellőképpen családias hangulattal. A konyha viszont remek, a kiszolgálás előzékeny, de visszafogott. Ebédidőben teljesen tele volt - kisgyerekkel. Pedig épp azon gondolkoztunk, hogy egy-egy vásárláson, vagy mozin kívül mikor voltunk utoljára kettesben valahol Borival. Nem baj, legalább otthon érezhettük magunkat és nem tűnt fel, hogy leettem az abroszt. Az étel remek volt, a borom is finom (egri házi pincészetből). Megismerhettük a szomszéd asztal apukájának nevelési módszereit ("...ha nem hagyod abba, még egy hét büntetést kapsz...") és letudtuk ezt is. Az árak nem voltak túlságosan elszállva, bár azért visszagondolva a 16 ezres számla kettőnkre nem volt kevés, pedig előételt, levest nem is ettünk, csak főételt és desszertet. Bár abból sikerült a legdrágábbakat kiválasztani. Szerintem vissza fogunk még menni kettesben, vagy egy kisebb társasággal. Valamikor. :)
2008. december 27., szombat
Karácsonyi csibészelés
A teljes sorozat a Flickr-en.
2008. december 25., csütörtök
WTF?
Avagy: "Hát ez meg mi a f...?"
Amúgy autópálya, de abban a percben nagyon reménytelennek tűnt a dolog. Bori persze pont akkor kaparintotta meg a gépet. Ilyennek még úgysem láttam a képemet. :) Soha nem értettem, hogy az ismerőseim mindig azt mondják, hogy beszédes a tekintetem. Képzeljétek el ezt egy céges megbeszélésen, ahol az új főnök épp elővezeti a "tuti" megoldását, amit persze nekünk kell majd kivitelezni. Mindenesetre kétszer is meggondolom, ha valaki pókerezni invitál.
2008. december 23., kedd
Nézzétek el nekem
Ez az első "komolyabb" fotósop kísérletem, úgyhogy kíméletesen a kritikával. :)
Kötve hiszem, hogy nem találjátok ki, mit műveltem vele, de ha mégse, kattintsatok ide.
M M
Azaz Mázlista Madarak. Így nevezhetném a négytagú törpepapagáj családot, aki nálunk lakik. És kinek köszönhetik ezt? Naná, hogy a Mini Manónak!
Amióta megvannak a röpdék és a tollasok párt kaptak, jóval ritkábbak a szobai röptetések. Jól elvannak egymással és még röpködni is van helyük, így nekem sem volt túl nagy a késztetésem a ki-be pateroláshoz és utána a párkányok, polcok takarításához. Amúgy sem velem foglalkoztak, hanem azonnal fészeknek való polcokat kezdtek kutatni és átrendezni, kávéscsészéket ledobálni, no meg egymást tutujgatni. Talán kicsit túlzásba is vittem a szándékos hanyagolást, ami az összeszoktatáshoz kell.
Ennek meg is lett az eredménye: Zsuzsi már nem olyan bújós, csak kajával lehet csalogatni, no meg zörgős zacskóval. Masni pedig egyenesen egy hárpia, felül a kezemre, de direkt ráfog egy szúrósat a hegyesre fent csőrével. Frici és Szotyi szerencsére nem sokat változott. Nem közeledtek, de nem is távolodtak. Nyugodt, de kíváncsi, kiegyensúlyozott madárkák. Elvannak a kezemben, sokszor a kezemen is. Nem csípnek, bemennek, ha kell és elfogadják a fürtöst is. Ennyi nekem elég, mert a többi szeretetet szóban kapják, illetve egymástól.
No de amióta Csongi egyre jobban tudja az eszét, - főleg most, hogy itthon vagyok - hetente többször kivesszük a madajakat és leküldjük a padja, azaz a dohányzóasztalra, ahol ő csodálhatja őket és ugrándozhat körülöttük és füjdőssel kínálhatja őket.
Elsősorban persze Zsuzsit, aki egyre jobb kapcsolatot alakít ki a sráccal. A minap halálra váltan figyeltem (de közbe nem avatkoztam volna), ahogy Zsuzsi lejön egész a padlóra és fogócskát játszik a fiammal, aki ennek annyira örül, hogy urgál és hasraveti magát a 30 centire lévő madár felé zuhanva. Zsuzsi pedig épp hogy csak hátrébbtotyog egy-két lépést, hogy még pont ne lapítsa ki a gyerek. Amikor Csongi még meg sem született és Zsuzsi is egyedül tartott madár volt, akkor pont ezt játszotta a kölyök Bodzával. Lejött hozzá a padlóra incselkedni és Tom és Jerry-t játszani. Egyszer a kutya kergette a madarat, aztán ha Zsuzsinak elege lett, akkor megfordultak és ő próbálta elkapni a menekülő Bodzát. Érdekes, akkor nem féltettem ennyire egyiket sem. Csongi nagyon kedves, de amikor beindul, akkor nem tudja még fékezni a lelkesedését. Csoda, hogy még nem törte össze magát nagyon.
Tegnap este is azt vettük észre, hogy a fürdés után hancúrozás közben kitalálta, hogy ő most medencébe ugrik. Ez úgy nézett ki, hogy felállt az egyik díszpárnára és egy tönköllyel töltött puffra ugrált hasasokat. De a puff vagy egy méterre volt a párnától. Aztán ezt nem találta elég izgalmasnak és egy földre terített takaróra kezdett hasasokat ugrani, közben pedig azt ordibálta, hogy "Jippíí!". Próbáltuk balesetmentesebbé tenni a pályát és a takaróra tettük a puffot, de nem tetszett neki és inkább melléugrott. Aztán megpróbáltunk kitolni vele és ráterítettünk még egy takarót a földön lévőre, dupla réteg mégiscsak puhább és talán észre sem veszi, mert ugyanúgy néz ki. De kiszúrta és kikérte magának, hogy mi az ő Daredevil karrierjét így akarjuk aláásni. Lerántotta a fölső takarót és tovább ugrált, majd a biztonság kedvéért kipróbálta takaró nélkül is a hasra vetődést. Még az a mázlink, hogy a hálószobát csak miatta szinte teljesen beborítottuk polifoam szőnyeggel, de azért így is elég szörnyű volt nézni.
Na jó, ez nem igaz. Átkozottul büszke vagyok rá, amikor ilyen hülyeségeket csinál. Meg is kapom minden alkalommal az anyjától, hogy ha játszóházba viszem, akkor így meg úgy vigyázzak rá és ne hagyjam, hogy kitörje a nyakát. Mintha hoztam volna haza már véres szájjal. De bezzeg, ha nem vagyok otthon, tuti nekimegy valaminek, vagy legurul a lépcsőn. Hát ilyenek ezek a szülői szerepek. De szerintem jobb is, hogy nem "két anyja" van a gyereknek, vagy még rosszabb: csak egy szülője, mert a másik semmit nem tud kezdeni vele és ezért meg sem próbálja. Örülök neki, hogy mi egyik csoportba sem tartozunk. Biztosan nem vagyunk "normálisak" se, de azért igyekszünk.
Ennek meg is lett az eredménye: Zsuzsi már nem olyan bújós, csak kajával lehet csalogatni, no meg zörgős zacskóval. Masni pedig egyenesen egy hárpia, felül a kezemre, de direkt ráfog egy szúrósat a hegyesre fent csőrével. Frici és Szotyi szerencsére nem sokat változott. Nem közeledtek, de nem is távolodtak. Nyugodt, de kíváncsi, kiegyensúlyozott madárkák. Elvannak a kezemben, sokszor a kezemen is. Nem csípnek, bemennek, ha kell és elfogadják a fürtöst is. Ennyi nekem elég, mert a többi szeretetet szóban kapják, illetve egymástól.No de amióta Csongi egyre jobban tudja az eszét, - főleg most, hogy itthon vagyok - hetente többször kivesszük a madajakat és leküldjük a padja, azaz a dohányzóasztalra, ahol ő csodálhatja őket és ugrándozhat körülöttük és füjdőssel kínálhatja őket.
Na jó, ez nem igaz. Átkozottul büszke vagyok rá, amikor ilyen hülyeségeket csinál. Meg is kapom minden alkalommal az anyjától, hogy ha játszóházba viszem, akkor így meg úgy vigyázzak rá és ne hagyjam, hogy kitörje a nyakát. Mintha hoztam volna haza már véres szájjal. De bezzeg, ha nem vagyok otthon, tuti nekimegy valaminek, vagy legurul a lépcsőn. Hát ilyenek ezek a szülői szerepek. De szerintem jobb is, hogy nem "két anyja" van a gyereknek, vagy még rosszabb: csak egy szülője, mert a másik semmit nem tud kezdeni vele és ezért meg sem próbálja. Örülök neki, hogy mi egyik csoportba sem tartozunk. Biztosan nem vagyunk "normálisak" se, de azért igyekszünk.
2008. december 21., vasárnap
Voilà
IMG_0504
Originally uploaded by BékiPeti
Nos, itt is volna a karácsonyi vásáros sorozat. Nem egy nagy durranás, de én "kellemesen" elgyalogoltam aznap. Reggel fél kilenckor még a XIII. kerületben kezdtem egy interjúval. Utána egy késői reggeli következett a Váci úton, innen az Oktogon környékére mentem a másik interjúmra egyre. Kedden edzésem is van és a hónapra már nem vettem bérletet, ezért nem volt "kedvem" onnan hazamenni és megint visszajönni. Így hát az Oktogontól elsétáltam az Andrássy úton a Vörösmarty térig, és valahol menet közben kezdtem el fotózni.
A téren a szokásos karácsonyi kirakodóvásár zajlott. Itt adakoztam hajléktalannak, meg vakvezető képzőknek, amikért kaptam egy Fedél nélkült, illetve egy pohár forralt bort. Kicsit fotózgattam, aztán ettem egy adag csodás újramelegített csirkés hagymát. Nem igazán van jó téma, illetve nekem nem sikerült megtalálnom. Egyetlen eladóból sikerült némi jókedvet facsarnom azzal, hogy rákattintottam, de jókedvében ő is gyorsan elbújt az áruja mögé. A többség egykedvűen ácsorgott, olvasott, vagy alkudozott a vevőkkel. Így a vásáros fotók nagy része inkább az árukról, illetve a standok dekorációjáról szól.
Még ma feldobok pár egyéb képet is, amik a napokban készültek.
A teljes album a Flickr-en.
2008. december 20., szombat
Kép helyett
Készül már a vásáros sorozat, lett egy-két jól sikerült kép. Addig is hadd írjam le, mai szürreális élményemet a BabyTV műsoráról. Van itt egy aranyos rajzfilmsorozat, Jammers címmel. Egy jazz-zenekar hangszerei kelnek életre és zenélnek a világ minden táján, megismerve egy-egy újabb hangszert.
Azon még nem akadtam ki, amikor Skóciában fókákkal játszottak egy tónál, mert lehet, hogy csak az én földrajzi ismereteim hiányosak a témában. Ma azonban láthatóan Hollandiában jártak. Hogy honnan tudom ezt?
Mert egy tulipánföldön, szélmalmokkal a háttérben segítettek egy tangó-harmónikának és pár fityulában és fapapucsban kosárral közlekedő tarka tehénnek virágot szedni. Itt most álljunk meg és képzeljük el a képet újra: néhány tehén két lábon, fityulában és fapapucsban, kosárral a kezében tulipánt szed a szélmalmok között, nekik pedig egy csapat beszélő-sétáló hangszer segít. Épp csak sajtot nem ettek közben. Nem is tudom, hogy maradhatott ki. Azon gondolkoztam, mikor ugranak be egy coffee-shopba elszívni egy joint-ot, de aztán rájöttem: ilyen sztorit összerakni csak beszívva lehetett, úgyhogy a mai történethez odaírhatták volna: Sponsored by Amsterdam.
Pedig szeretjük ezt a csatornát, mert többnyire olyasmit adnak, ami elé bátran le merek ülni Csongival.
Azon még nem akadtam ki, amikor Skóciában fókákkal játszottak egy tónál, mert lehet, hogy csak az én földrajzi ismereteim hiányosak a témában. Ma azonban láthatóan Hollandiában jártak. Hogy honnan tudom ezt?
Mert egy tulipánföldön, szélmalmokkal a háttérben segítettek egy tangó-harmónikának és pár fityulában és fapapucsban kosárral közlekedő tarka tehénnek virágot szedni. Itt most álljunk meg és képzeljük el a képet újra: néhány tehén két lábon, fityulában és fapapucsban, kosárral a kezében tulipánt szed a szélmalmok között, nekik pedig egy csapat beszélő-sétáló hangszer segít. Épp csak sajtot nem ettek közben. Nem is tudom, hogy maradhatott ki. Azon gondolkoztam, mikor ugranak be egy coffee-shopba elszívni egy joint-ot, de aztán rájöttem: ilyen sztorit összerakni csak beszívva lehetett, úgyhogy a mai történethez odaírhatták volna: Sponsored by Amsterdam.
Pedig szeretjük ezt a csatornát, mert többnyire olyasmit adnak, ami elé bátran le merek ülni Csongival.
2008. december 15., hétfő
Jön...Jön...Jön...
...a nagy évvégi hacacáré, amit egyes helyeken Karácsonynak hívnak. Bevallom, vegyes érzéseim vannak ezzel az ünneppel kapcsolatban. Régóta nem szeretem, ha külön napot kell dedikálni a szeretetnek, amikor kötelező -, de legalább is szokás - örülni egymásnak, ajándékokat adogatunk, jópofizunk és másnap gyakorlatilag ott folytatjuk, ahol előtte abbahagytuk. És itt még sorolhatnám az összes karácsony-ellenes közhelyszerű fikázást az ajándékok kényszerű adásáról és fogadásáról, az előkészületek alatti családi veszekedésekről, a karácsonyi tévé-vacsorákról, vagy személyes "kedvenceimről", a karácsonyi zenékről, de ezen már túl vagyok. Mégpedig kb. egy éve.
Mert ahol kisgyerek van, ott az egész ünneplősdi értelmet nyer, a vesződségek, bosszúságok, kényszerűségek pedig elveszítik jelentőségüket. Mert van valaki, akiről elhiszem, hogy őszintén örül az ajándéknak, legyen az bármi, akinek tényleg nagy élmény a karácsonyfa, akivel jó együtt készülődni, rajzolni, mosdani, öltözni és akitől karácsonyi dalt visszahallani is kedves. Amióta ez a kismanó velünk van, várom a Húsvétot, a Mikulást és a Karácsonyt is. A Valentin napot viszont még ő sem szerettette meg velem. :)
Ma hármasban belátogattunk a városba ajándéknak valóért. Nagyjából mindenki kézzel készült ajándékot kap tőlünk, mert az nekünk is móka és a tapasztalatok alapján az ajándékozott is jobban örül egy egyedi haszontalanságnak, mint a tucat-holminak. Persze, gyereket kreatív hobbi boltba vinni külön sport, mert annyi érdekes minden van ott, amivel nem lehet játszani. Le is fárasztottuk egymást rendesen. A metrózás végére már szó szerint állva elaludt.
Idehaza bővítettük a verdás relikviák számát. Most már végre nem csak másolt DVD-n van meg a film se (nem lehetett kapni sehol sem) és van pár újság is a témában. Szegény vakondot ezennel nyugállományba helyezem, Cimbivel és Villám McQueen-nel nem veszi már fel a versenyt.
Ja, cumiról is szokik már le. Ennek módján agyaltunk egy ideig, de úgy tűnik, magától megoldódik a probléma. A cumit ugyanis kirágta és ez így már nem olyan jó, már alváshoz is kevesebb kedvvel használja. Mondjuk erre én azért számítottam, hiszen amióta az eszét tudja, azóta cumi csak az emeleten és elsősorban alváshoz és egy kicsit ébredés után lehet a szájában. Ezzel a ténnyel nem is vitatkozik. "Jó gyerek." :)
Persze vannak nehéz időszakok is, pl. a tegnapi nap, ami mindhármunknak - de úgy sejtem, az egész országnak - az év egyik legsivárabb, legnyirkosabb, leghidegebb, legsötétebb napja lehetett. Semmi kedvünk nem volt semmihez, ugyanolyan nyűgösek voltunk, de ezt persze még ő tudja a legérthetőbben kifejezni. Persze, mikorra ígérjünk be nagyi-látogatást, ha nem egy ilyen napon.
A melóügy is beindult. Van egy ajánlat-közeli lehetőségem, de csak a mai napon volt még 4-5 hívásom és ebből holnapra lesz is két újabb interjú, az egyik konkrét cégnél. Természetesen az embernek soha semmi nem jó. Ha nincs állás, az a baj. Ha van, akkor meg nehéz választani, illetve jobb lenne, ha nem most lenne hirtelen ennyire sürgős mindenkinek.
Most már ide is leírom - és ezzel talán sikerül köteleznem is magam rá -, hogy készülök egy karácsonyi vásáros fotósorozatot készíteni, csak ehhez be kellene jutnom a városba olyan időben, amikor még fények is vannak. Eddig ez vagy interjú-napra jutott, vagy olyanra, amikor bébiszittelnem kellett. Még van egy hetem. :)
Mert ahol kisgyerek van, ott az egész ünneplősdi értelmet nyer, a vesződségek, bosszúságok, kényszerűségek pedig elveszítik jelentőségüket. Mert van valaki, akiről elhiszem, hogy őszintén örül az ajándéknak, legyen az bármi, akinek tényleg nagy élmény a karácsonyfa, akivel jó együtt készülődni, rajzolni, mosdani, öltözni és akitől karácsonyi dalt visszahallani is kedves. Amióta ez a kismanó velünk van, várom a Húsvétot, a Mikulást és a Karácsonyt is. A Valentin napot viszont még ő sem szerettette meg velem. :)
Ma hármasban belátogattunk a városba ajándéknak valóért. Nagyjából mindenki kézzel készült ajándékot kap tőlünk, mert az nekünk is móka és a tapasztalatok alapján az ajándékozott is jobban örül egy egyedi haszontalanságnak, mint a tucat-holminak. Persze, gyereket kreatív hobbi boltba vinni külön sport, mert annyi érdekes minden van ott, amivel nem lehet játszani. Le is fárasztottuk egymást rendesen. A metrózás végére már szó szerint állva elaludt.
Idehaza bővítettük a verdás relikviák számát. Most már végre nem csak másolt DVD-n van meg a film se (nem lehetett kapni sehol sem) és van pár újság is a témában. Szegény vakondot ezennel nyugállományba helyezem, Cimbivel és Villám McQueen-nel nem veszi már fel a versenyt.
Ja, cumiról is szokik már le. Ennek módján agyaltunk egy ideig, de úgy tűnik, magától megoldódik a probléma. A cumit ugyanis kirágta és ez így már nem olyan jó, már alváshoz is kevesebb kedvvel használja. Mondjuk erre én azért számítottam, hiszen amióta az eszét tudja, azóta cumi csak az emeleten és elsősorban alváshoz és egy kicsit ébredés után lehet a szájában. Ezzel a ténnyel nem is vitatkozik. "Jó gyerek." :)
Persze vannak nehéz időszakok is, pl. a tegnapi nap, ami mindhármunknak - de úgy sejtem, az egész országnak - az év egyik legsivárabb, legnyirkosabb, leghidegebb, legsötétebb napja lehetett. Semmi kedvünk nem volt semmihez, ugyanolyan nyűgösek voltunk, de ezt persze még ő tudja a legérthetőbben kifejezni. Persze, mikorra ígérjünk be nagyi-látogatást, ha nem egy ilyen napon.
A melóügy is beindult. Van egy ajánlat-közeli lehetőségem, de csak a mai napon volt még 4-5 hívásom és ebből holnapra lesz is két újabb interjú, az egyik konkrét cégnél. Természetesen az embernek soha semmi nem jó. Ha nincs állás, az a baj. Ha van, akkor meg nehéz választani, illetve jobb lenne, ha nem most lenne hirtelen ennyire sürgős mindenkinek.
Most már ide is leírom - és ezzel talán sikerül köteleznem is magam rá -, hogy készülök egy karácsonyi vásáros fotósorozatot készíteni, csak ehhez be kellene jutnom a városba olyan időben, amikor még fények is vannak. Eddig ez vagy interjú-napra jutott, vagy olyanra, amikor bébiszittelnem kellett. Még van egy hetem. :)
2008. december 7., vasárnap
2008. december 6., szombat
2008. december 4., csütörtök
Bárányhimlő over, munkakeresés még folyamatban
Túl vagyunk a himlőn. Csongi nagyon szépen viselte a megpróbáltatásokat. Alig vakarózott, majdnem ugyanúgy aludta át az éjszakákat, mint azelőtt és nem is volt olyan sok pötty rajta. Kicsit mintha visszaszokott volna a cumira. Azt általában csak alváshoz használja, de mostanában igyekszik a lehető legtovább magánál tartani ébredés után is.
Ma gyurmáztunk egy jót ebéd előtt. Az anyja már megtanította hengergetni is, így be tud segíteni, nem csak kéri, hogy mit csináljunk neki. Jó móka amúgy. Kifejezetten sokat fejlődött a kreativitásom és a rajzkészségem is, amióta gyerekem van. Életemben ennyi kisvakondot még nem rajzoltam, mint az elmúlt 3 hónapban. Közben kiengedtük a madarakat is, akiket nagyon imád. Ma egész végig ropi-pereccel kínálgatta őket. Arra is rájött, hogy ha nem fogadják el a kezéből, akkor nem kell rohanni utánuk, csak letenni a közelükbe és az is majdnem olyan jó érzés.
Én meg visszaálltam a régi ritmusomra. Eddig is éjszakázós típus voltam, de most, hogy nem nagyon kell korán kelni, ezt még tovább feszítem. 9 felé kelek és sokszor még ejtőzök egy kicsit az ágyban. Meló ügyben még semmi konkrét. Voltam már több HR tanácsadó cégnél interjún, voltak nekem való állások is, de szinte mindenhol létszámstopp van, vagy épp bércsökkentés, így vagy nevetségesen alacsony fizetést ajánlanak, vagy nem jeleznek vissza, mert a munkáltató betojt és vár az első negyedévig. A dübörgő gazdaságban a nagyobb cégeknek alig van munkájuk az utolsó hónapokra, az emberek lógatják a lábukat. Aztán majd januárban meg abból lesz a para, hogy hirtelen rájuk szakad egy csomó meló és nem lesz, aki időre meg tudná csinálni.
A legtöbb tanácsadó csoportvezető melókat ajánlgat, amit szívesen csinálnék, csak fizessék meg, illetve segítsék a beilleszkedést. Volt hely, ahol üzemeltetési csoportvezetőt kerestek az egyetlen (5-6 fős) üzemeltetési csoporthoz, ami egy 300 fős céget szolgál ki gyakorlatilag minden területen (alkalmazás, infrastruktúra és adatbázis, meg még egy kis helpdesk) és amikor elmondtam, hogy mennyit kerestem az előző helyemen alkalmazás üzemeltetőként (nem vezetőként), akkor azt hebegték, hogy ők kb. a felére gondoltak. Mókás és szomorú egyben. Amikor ennek hangot adtam, akkor a HR vezető még elmondta, hogy a cégnél egyébként egész jó fizuk vannak, ez alól talán csak az IT kivétel.
Borival már többször elővettük a külföldi meló témát, de eddig mindig félretettük későbbre. Elsősorban nekem lennének külföldi lehetőségeim, de Bori szakmája nem EU kompatibilis, és én sem szívesen hagynám itt sem őket, a családot, sem az aikido csoportomat. Pedig ez is egyre jobban körvonalazódik, mint jövőkép. Már a határok megnyílása előtt rengeteg jó szakember kiköltözött és most már gyakorlatilag az egyetemek, főiskolák is külföldre képzik a szakembereket. Akik ma nemzetközi szakterületen (mint pl. IT) még idehaza dolgoznak, azok vagy nem is jó szakemberek, esetleg nem beszélnek nyelveket, vagy nem akarják itthagyni ezt az országot, a családokat, barátokat. A fiatalok sokkal gyökértelenebbek, könnyebben mozdulnak, nem soknak van maradása. Persze, külföldön dolgozni sem könnyű. Van, ahol nem szeretik az idegeneket, de a hallottak alapján inkább csak azokat nem, akik az itthon megszokott módon próbálnak lébecolni. A szaktudás sokat számít, de ami előre viszi az embert, az elsősorban a hozzáállás. Nem ügyeskedni, törtetni kell, hanem tisztességesen elvégezni a feladatokat, mert a szolgáltató iparban ez a minőség kulcsa. Volt olyan munkahelyem, ahol az elvándorolt szakemberek helyére vezetőket vettek fel, mintha az bármit is segített volna. Lassan több lesz már ott a vezető, mint aki elvégzi munkát. Kell a jó vezetés, a munkát meg kell szervezni, de ne építsünk már tíz lépcsőfokot egy méter szintkülönbség áthidalására.
Eltértem a tárgytól: véleményem szerint az elkövetkező 1-2 évben még többen vállalnak majd külföldi munkát. A távolságok, az utazási-, kapcsolattartási költségek lecsökkentek, a fizetések között viszont óriási a különbség és ez várhatóan nem változik.
Lehet, hogy Csongi már nem idehaza fog iskolába járni?
Ma gyurmáztunk egy jót ebéd előtt. Az anyja már megtanította hengergetni is, így be tud segíteni, nem csak kéri, hogy mit csináljunk neki. Jó móka amúgy. Kifejezetten sokat fejlődött a kreativitásom és a rajzkészségem is, amióta gyerekem van. Életemben ennyi kisvakondot még nem rajzoltam, mint az elmúlt 3 hónapban. Közben kiengedtük a madarakat is, akiket nagyon imád. Ma egész végig ropi-pereccel kínálgatta őket. Arra is rájött, hogy ha nem fogadják el a kezéből, akkor nem kell rohanni utánuk, csak letenni a közelükbe és az is majdnem olyan jó érzés.
Én meg visszaálltam a régi ritmusomra. Eddig is éjszakázós típus voltam, de most, hogy nem nagyon kell korán kelni, ezt még tovább feszítem. 9 felé kelek és sokszor még ejtőzök egy kicsit az ágyban. Meló ügyben még semmi konkrét. Voltam már több HR tanácsadó cégnél interjún, voltak nekem való állások is, de szinte mindenhol létszámstopp van, vagy épp bércsökkentés, így vagy nevetségesen alacsony fizetést ajánlanak, vagy nem jeleznek vissza, mert a munkáltató betojt és vár az első negyedévig. A dübörgő gazdaságban a nagyobb cégeknek alig van munkájuk az utolsó hónapokra, az emberek lógatják a lábukat. Aztán majd januárban meg abból lesz a para, hogy hirtelen rájuk szakad egy csomó meló és nem lesz, aki időre meg tudná csinálni.
A legtöbb tanácsadó csoportvezető melókat ajánlgat, amit szívesen csinálnék, csak fizessék meg, illetve segítsék a beilleszkedést. Volt hely, ahol üzemeltetési csoportvezetőt kerestek az egyetlen (5-6 fős) üzemeltetési csoporthoz, ami egy 300 fős céget szolgál ki gyakorlatilag minden területen (alkalmazás, infrastruktúra és adatbázis, meg még egy kis helpdesk) és amikor elmondtam, hogy mennyit kerestem az előző helyemen alkalmazás üzemeltetőként (nem vezetőként), akkor azt hebegték, hogy ők kb. a felére gondoltak. Mókás és szomorú egyben. Amikor ennek hangot adtam, akkor a HR vezető még elmondta, hogy a cégnél egyébként egész jó fizuk vannak, ez alól talán csak az IT kivétel.
Borival már többször elővettük a külföldi meló témát, de eddig mindig félretettük későbbre. Elsősorban nekem lennének külföldi lehetőségeim, de Bori szakmája nem EU kompatibilis, és én sem szívesen hagynám itt sem őket, a családot, sem az aikido csoportomat. Pedig ez is egyre jobban körvonalazódik, mint jövőkép. Már a határok megnyílása előtt rengeteg jó szakember kiköltözött és most már gyakorlatilag az egyetemek, főiskolák is külföldre képzik a szakembereket. Akik ma nemzetközi szakterületen (mint pl. IT) még idehaza dolgoznak, azok vagy nem is jó szakemberek, esetleg nem beszélnek nyelveket, vagy nem akarják itthagyni ezt az országot, a családokat, barátokat. A fiatalok sokkal gyökértelenebbek, könnyebben mozdulnak, nem soknak van maradása. Persze, külföldön dolgozni sem könnyű. Van, ahol nem szeretik az idegeneket, de a hallottak alapján inkább csak azokat nem, akik az itthon megszokott módon próbálnak lébecolni. A szaktudás sokat számít, de ami előre viszi az embert, az elsősorban a hozzáállás. Nem ügyeskedni, törtetni kell, hanem tisztességesen elvégezni a feladatokat, mert a szolgáltató iparban ez a minőség kulcsa. Volt olyan munkahelyem, ahol az elvándorolt szakemberek helyére vezetőket vettek fel, mintha az bármit is segített volna. Lassan több lesz már ott a vezető, mint aki elvégzi munkát. Kell a jó vezetés, a munkát meg kell szervezni, de ne építsünk már tíz lépcsőfokot egy méter szintkülönbség áthidalására.
Eltértem a tárgytól: véleményem szerint az elkövetkező 1-2 évben még többen vállalnak majd külföldi munkát. A távolságok, az utazási-, kapcsolattartási költségek lecsökkentek, a fizetések között viszont óriási a különbség és ez várhatóan nem változik.
Lehet, hogy Csongi már nem idehaza fog iskolába járni?
2008. november 26., szerda
Kamera forog! Felvétel! Tessék!
IMG_0113
Originally uploaded by BékiPeti
A hétfői pöttyfotózás alkalmából a madarak is randalírozhattak egyet. Külön élmény volt nekik, hogy Csongi extázisban sürgölődött közöttük és a teljes autóparkját a rendelkezésükre bocsátotta. Szegények nem nagyon értették, hogy a kisfiú miért ordibál utánuk, hogyasszongya: "Zsuzsiiii! Gyejje le!", de szerencsére a fürtös-kódot már értették.
Érdekes fordulat volt az is, amikor Zsuzsi annyira nem akarta, hogy Csongi elvegye a kedvenc köles-fürtjét, hogy inkább azon lógva hagyta magát körbehurcolni a szobában. A srác egy ideig vigyorogva vitte körbe-körbe, aztán néha megpróbálta lerázni a madarat. Amikor ez sokadszorra sem sikerült, egyszerűen ledobta a földre a csumizt papagájostól. Zsuzsi koppant is egyet, mert erre nem számított (én sem), de szerencsére semmi baja nem lett, majszolgatott tovább.
A teljes sorozat a Flickr-en.
Halihó, itt a hó
Bridge to nowhere (IMG_0032)
Originally uploaded by BékiPeti
A kép a hétvégi első havazás idején készült az új Megyeri hídon. Szép kis híd. Kár, hogy Pestről nehéz rátalálni.
Nesztek, pulykatojás
Chicken pops (IMG_0065)
Originally uploaded by BékiPeti
Ha már beígértem, itt a kép. Ugye nem is olyan durva? A kedve amúgy a régi, néha kicsit bágyadtabb, de máskor meg nem lehet szemmel sem követni, csak cikázik össze-vissza a lakásban.
Egy egész sorozat készült, de ezt az élményt meghagyom a családnak és a Flickr-en barátként regisztrált ismerősöknek. :)
2008. november 25., kedd
Boldog Katalin Napot!
Ezzel a
2008. november 24., hétfő
Apa lerohanása
Rush & peace
Originally uploaded by BékiPeti
A kép és a sorozat még májusból, most épp a nyári elmaradásomat igyekszem behozni.
Nincs ugyan közkívánat, de sejtem, hogy mindenkit érdekel, hogy is néz ki Csongi pulykatojásként. Ma már készült ilyen témájú fotó is, plusz egy kis meglepi a papagájosoknak. Hamarosan ez is fent lesz. Legkésőbb egy fél év múlva. :P
A többi a Flickr-en
2008. november 22., szombat
Az utolsó pillanatban
Már épp azt hittük, hogy megúsztuk a bárányhimlőt, mivel a fertőzés utáni harmadik hét végéhez közeledtünk, de tegnapelőtt délutánra mégis megjelentek az első pöttyök, amik azóta szépen szaporodnak. Este elmentünk a dokihoz is, csak a formaságok miatt.
Csongi valamiért nem szeret orvoshoz járni. Hosszasan kell előkészítenünk minden egyes látogatást doktornénis mesékkel, otthoni játékos vizsgálatokkal, már napokkal előtte. Nekünk már mutatja a torkát, mondja, hogy "ááááá", somolyog, amikor a sztetoszkóppal a szívét hallgatjuk és csikizzük. Látszólag semmi értelme, mert amint belépünk a vizsgálóba, már sír és azt mondogatja, "Megyünk haza.", de tegnap kellemesen meglepett bennünket.
Ugyanúgy kezdődött a dolog, már a parkolóban azt hajtogatta, hogy "Nem megyünk a doktornénihez.", de a bárányhimlő miatt egy másik bejáraton kellett bemennünk és külön vizsgálóba is kerültünk. A doktornénit helyettesítette egy idős doktorbácsi. Csongi feszülten ugyan, de normálisan tűrte, hogy megvizsgálják, kétszer is megmutatta a torkát és egyáltalán nem sírt. A végén még mosolygott is. Amikor kiértünk a parkolóba, ott már vígan körbenyargalt a füvön, mint egy kiscsikó és kuncogva várta, hogy elkapjam. Szeretném azt hinni, hogy nem csak a körülmények változása miatt történt ez, hanem végre kezdi megérteni, amit mondunk neki, hogy itt senki sem bántani akarja, hanem segíteni neki és megvizsgálni és mi végig ott vagyunk vele és vigyázunk rá.
Más, kellemetlen dolgokban is nagyon jól működik a szoktatás, illetve az előkészítés. Korábban egy szimpla körömvágásra is 3-4 napig készültünk, minden nap többször le-"csip-csip"-eltük az összes plüssállat körmét. Ma már a kezét szinte bármikor hagyja manikűrözni. Orrszívás dettó. Nem kell lefogni, sokszor nincs ellenállás se. Felfogja, hogy csak csikizni fogjuk az orrát és utána jobb lesz neki. De csak, ha rendesen felkészítettük rá, nem csak úgy "durr bele".
Elvileg a következő 3-4 napon lesz a legkellemetlenebb viszketős része a himlőnek. Szerencsére még nem vakarja magát sehol, csak néha a haja alatt. Az éjszakát is végigaludta és reggel jókedvűen ébredt, bár már elkezdtük homeopátiás szerekkel kezelni és tegnap estére antihisztamint is kapott. Mindkettő kifejezetten a viszketés enyhítésére szolgál. Reméljük, gyorsan végigszalad rajta.
Készítettem egy Best of válogatást Csongiról, amit folyamatosan bővítek majd.
Csongi valamiért nem szeret orvoshoz járni. Hosszasan kell előkészítenünk minden egyes látogatást doktornénis mesékkel, otthoni játékos vizsgálatokkal, már napokkal előtte. Nekünk már mutatja a torkát, mondja, hogy "ááááá", somolyog, amikor a sztetoszkóppal a szívét hallgatjuk és csikizzük. Látszólag semmi értelme, mert amint belépünk a vizsgálóba, már sír és azt mondogatja, "Megyünk haza.", de tegnap kellemesen meglepett bennünket.
Ugyanúgy kezdődött a dolog, már a parkolóban azt hajtogatta, hogy "Nem megyünk a doktornénihez.", de a bárányhimlő miatt egy másik bejáraton kellett bemennünk és külön vizsgálóba is kerültünk. A doktornénit helyettesítette egy idős doktorbácsi. Csongi feszülten ugyan, de normálisan tűrte, hogy megvizsgálják, kétszer is megmutatta a torkát és egyáltalán nem sírt. A végén még mosolygott is. Amikor kiértünk a parkolóba, ott már vígan körbenyargalt a füvön, mint egy kiscsikó és kuncogva várta, hogy elkapjam. Szeretném azt hinni, hogy nem csak a körülmények változása miatt történt ez, hanem végre kezdi megérteni, amit mondunk neki, hogy itt senki sem bántani akarja, hanem segíteni neki és megvizsgálni és mi végig ott vagyunk vele és vigyázunk rá.
Más, kellemetlen dolgokban is nagyon jól működik a szoktatás, illetve az előkészítés. Korábban egy szimpla körömvágásra is 3-4 napig készültünk, minden nap többször le-"csip-csip"-eltük az összes plüssállat körmét. Ma már a kezét szinte bármikor hagyja manikűrözni. Orrszívás dettó. Nem kell lefogni, sokszor nincs ellenállás se. Felfogja, hogy csak csikizni fogjuk az orrát és utána jobb lesz neki. De csak, ha rendesen felkészítettük rá, nem csak úgy "durr bele".
Elvileg a következő 3-4 napon lesz a legkellemetlenebb viszketős része a himlőnek. Szerencsére még nem vakarja magát sehol, csak néha a haja alatt. Az éjszakát is végigaludta és reggel jókedvűen ébredt, bár már elkezdtük homeopátiás szerekkel kezelni és tegnap estére antihisztamint is kapott. Mindkettő kifejezetten a viszketés enyhítésére szolgál. Reméljük, gyorsan végigszalad rajta.
Készítettem egy Best of válogatást Csongiról, amit folyamatosan bővítek majd.
2008. november 19., szerda
Pufi-lufi
IMG_9541
Originally uploaded by BékiPeti
Ez a kép még júniusban készült a BB sportnapon. Ahhoz képest, hogy még öt hónap sem telt el azóta, most visszanézve egész kis pufók volt akkor Csongi. Eszméletlen, milyen gyorsan változnak a kölykök. A szülők meg szinte észre sem veszik, csak amikor visszanézik a képeket.
"Jesszus! És akkor azt hittem, hogy aranyosabb már nem is lesz." Pedig de.
Az album a Flickr-en.
2008. november 16., vasárnap
Harmadik kör, avagy egy kis statisztika
IMG_0006
Originally uploaded by BékiPeti
Csongi már két éves. A jelenlegi fényképezőgépemet nem sokkal a születése után vettem, elsősorban azért, hogy őt fotózzam. A gép számlálója már másodszor fordult át, a fiam pedig most lépett a harmadik évébe. Ez az átfordulás azt jelenti, hogy évente átlagosan 10000 képet lőttem, amióta megszületett. Ez napi átlag 27 kattintás. A készített képek kb. a fele került fel a Flickr-re, persze jóval kevesebb lett publikus. Mégis, csak a Flickr-en összesen 3652 képem van a fiamról, ami több, mint a harmada a megtartott képeknek.
Lehet mondani, hogy szeretem a srácot? Vagy csak a fotózást? :)
Boldog második nullázódást!
2008. november 11., kedd
Egy kis segítség, avagy hogyan ágyazzunk be videót a blogunkba
Egy kedves ismerősöm itt blogol a Bloggeren és szeretné a YouTube-os videóit beágyazni a bejegyzéseibe. Ez egy magamfajta techie-nek nem gond, de vannak olyanok is, akik nem ezzel foglalkoznak az idejük nagyrészében, mégis szeretnének megosztani egyet, s mást a világgal.
Az alapfeltétel tehát, hogy legyen egy blogod a Bloggeren és a videó is fent legyen a YouTube-on. Ha valaki ehhez is segítséget szeretne (a szóban forgó Mizo-nak erre nincs szüksége), akkor írjon és megoldjuk.
Két fő módszer létezik. Az első bonyolultabb, de meglévő bejegyzésekbe is tud videót beágyazni. Ha még nincs kész a bejegyzés, de már tudod, hogy egy videóra építed, akkor ugorj a második megoldáshoz.
1. megoldás - létező bejegyzés, vagy több beágyazandó videó esetére
Először is keresd meg a videót a YouTube-on. A jobb felső sarokban lesz egy szürke doboz és egy Embed felirat. Menj ide és jelöld ki a mögötte lévő HTML kódot. Ha rákattintasz az Embed feliratra, akkor ez automatikusan megtörténik. Másold a szöveget a vágólapra (Ctrl+C).
Most nyisd meg a blogbejegyzést, amit szerkeszteni szeretnél, majd válts át a HTML-kód szerkesztése fülre. Itt keresd meg azt a helyet, ahova a videódat be szeretnéd ágyazni, esetleg csinálj egy új sort és illeszd be a vágólapra másolt HTML kódot (Ctrl+V).
Tedd közzé a bejegyzést és kész is vagy. Ha esetleg a videó lejátszó doboza nem tetszik úgy, ahogy van, menj vissza a YouTube oldalra és kattints a kis fogaskerékre a kimásolt HTML kód mögött. Ekkor lehetőséged nyílik megváltoztatni a lejátszó színét, illetve adhatsz keretet a lejátszónak. Ha valamit megváltoztatsz, akkor a HTML kód is megváltozik, azt újra ki kell jelölnöd és be kell másolnod a blog bejegyzésed HTML kódjába.
2. megoldás - ha a bejegyzés még nem létezik és a videó közzétételével kezded
Azt írtam, ez egyszerűbb, de csak akkor, ha a blogodat már hozzárendelted a YouTube-os fiókodhoz. Ez a következőképpen történik:
A YouTube-on bejelentkezve felül kattints az Account feliratra. Ekkor megjelenik a My Account oldal, ahol a listán van egy Blog Setup rész.
Itt az Add a Blog gombra kattintva egy kis ablak jelenik meg, ahol ki kell választani a blog szolgáltatóját (itt: Blogger) és meg kell adni a Blogger-es felhasználónevet és a jelszót.
Ha ez kész, a rendszer visszajelzést ad arról, hogy sikerült a blogot hozzácsatolni a YouTube fiókhoz. Ezután, ha be vagy jelentkezve a YouTube-on és úgy nézel meg egy videót, akkor baloldalt a Share linkre kattintva felkínálja, hogy közvetlenül a blogodba küldhesd új bejegyzésként a videót. Lehetőség van a bejegyzés címének megváltoztatására (alapértelmezés a videó címe) és a bejegyzésnek szöveget is lehet adni. Ezt természetesen utólag a Blogger felületén lehet szerkeszteni is, akár további videókat beágyazni az első módszer segítségével.
Ha valami kérdés lenne, vagy valaki kiegészítene, szívesen veszem.
Az alapfeltétel tehát, hogy legyen egy blogod a Bloggeren és a videó is fent legyen a YouTube-on. Ha valaki ehhez is segítséget szeretne (a szóban forgó Mizo-nak erre nincs szüksége), akkor írjon és megoldjuk.
Két fő módszer létezik. Az első bonyolultabb, de meglévő bejegyzésekbe is tud videót beágyazni. Ha még nincs kész a bejegyzés, de már tudod, hogy egy videóra építed, akkor ugorj a második megoldáshoz.
1. megoldás - létező bejegyzés, vagy több beágyazandó videó esetére
Először is keresd meg a videót a YouTube-on. A jobb felső sarokban lesz egy szürke doboz és egy Embed felirat. Menj ide és jelöld ki a mögötte lévő HTML kódot. Ha rákattintasz az Embed feliratra, akkor ez automatikusan megtörténik. Másold a szöveget a vágólapra (Ctrl+C).
Most nyisd meg a blogbejegyzést, amit szerkeszteni szeretnél, majd válts át a HTML-kód szerkesztése fülre. Itt keresd meg azt a helyet, ahova a videódat be szeretnéd ágyazni, esetleg csinálj egy új sort és illeszd be a vágólapra másolt HTML kódot (Ctrl+V).
Tedd közzé a bejegyzést és kész is vagy. Ha esetleg a videó lejátszó doboza nem tetszik úgy, ahogy van, menj vissza a YouTube oldalra és kattints a kis fogaskerékre a kimásolt HTML kód mögött. Ekkor lehetőséged nyílik megváltoztatni a lejátszó színét, illetve adhatsz keretet a lejátszónak. Ha valamit megváltoztatsz, akkor a HTML kód is megváltozik, azt újra ki kell jelölnöd és be kell másolnod a blog bejegyzésed HTML kódjába.
2. megoldás - ha a bejegyzés még nem létezik és a videó közzétételével kezded
Azt írtam, ez egyszerűbb, de csak akkor, ha a blogodat már hozzárendelted a YouTube-os fiókodhoz. Ez a következőképpen történik:
A YouTube-on bejelentkezve felül kattints az Account feliratra. Ekkor megjelenik a My Account oldal, ahol a listán van egy Blog Setup rész.
Ha valami kérdés lenne, vagy valaki kiegészítene, szívesen veszem.
2008. november 4., kedd
Így bízzunk a nőkben
Csongi szülinapi egyenlege:
- 1 mesekönyv
- 1 lego készlet
- 1 Andersen mesecédé
- 1 új plüss vakond
- 1 játék quad
- kb. 19 játékautó mindenféle kiegészítőkkel, mint parkolóház, meg tűzoltóállomás
- bárányhimlő
2008. november 3., hétfő
2008. október 25., szombat
Bezártam a mosógépbe
IMG_1989
Originally uploaded by BékiPeti
Na jó, nem. A hosszú hétvégéből két szép napot egy kedves barát-családnál töltöttünk. A második napon ellátogattunk a ferihegyi reptér mellett lévő repülőgép múzeumba. A srác amúgy is imád mindent, aminek kereke, vagy szárnya van, itt volt ezekből elég és letudtuk a kirándulást is.
Ha szereted a repülőket, nézd meg a többit is a Flickr-en.
Ősz van
IMG_1770
Originally uploaded by BékiPeti
Az Aquincumi emlékmű visszatérő fotótémám. Főleg ősszel és tavasszal gyönyörű a cirkusz körüli fasor.
A teljes sorozat a Flickr-en.
Bogi baba
IMG_1746
Originally uploaded by BékiPeti
Ő Bogi, Csongi egyik kis barátnője. Csak két héttel fiatalabb a fiamnál, de teljesen más a személyisége. Csongi folyton izeg-mozog, mint egy sajtkukac, jön-megy, rendezkedik, ugra-bugrál. Bogi pedig ül, vagy áll és nézi, hogy mitt pattog itt ez a srác. Százszor könnyebb fotózni, mint Csongit.
Még pár kép a kölkökről a Flickr-en.
2008. október 22., szerda
Mit lehet erre mondani?
Mit lehet erre mondani?
Originally uploaded by BékiPeti
Ha már rajongó, nézzen is utána, mielőtt hülyét csinál magából!
2008. október 18., szombat
Szemem fénye
IMG_0647
Originally uploaded by BékiPeti
Kis családi kertelés még nyáron.
A teljes sorozat a Flickr-en.
Nyami
IMG_9764
Originally uploaded by BékiPeti
Ez a kép egy júliusi sorozat része. Jön még pár, amiket nemrég töltöttem fel.
A teljes sorozat a Flickr-en.
Orange sky
Orange sky (DSC00470.JPG)
Originally uploaded by BékiPeti
Ez még csütörtökről maradt, csak játszottam picit a színekkel. Így lesz egy viszonylag érdektelen (bár a kivágás eredetileg is érdekes) kattintásból fénykép.
2008. október 16., csütörtök
2008. október 12., vasárnap
Pihi
Nos, úgy alakult, hogy az elkövetkező pár hónapban több időm lesz mindenre, amit eddig hanyagolni voltam kénytelen a munka miatt. Mivel ezt a blogot főleg az ismerősök és a család olvassa, így legtöbben már amúgy is tudjátok, hogy mi történt, de nekem segít feldolgozni a közelmúlt eseményeit, ha kiírhatom magamból a tényeket, valamint az általam vélt okokat.
Nézzük először a tényeket:
Az utóbbi két évben egy bank IT üzemeltetésén dolgoztam, mint kártyás rendszergazda. Ezt a világot az előző munkahelyem ismertette meg velem, ahol egy nagyon jó csapat részeként voltam a teszt rendszer kialakítója és üzembentartója. Ott több teszteléssel és Change Management-tel kapcsolatos folyamat kialakításában is részt vettem. Onnan elsősorban a pénz miatt kellett eljönnöm, amikor Csongi már útban volt. Éppen megéltünk a fizetéseinkből és tudtuk, hogy a baba miatt kicsit többre lesz szükség. Az emelésre vonatkozó kérésemet figyelmen kívül hagyták, így kénytelen voltam váltani. A bank sokkal nagyobb cég, ami jelent jót is, rosszat is. Biztosabb az ember állása, jó a fizetése, de nehezebb érvényesülni, előrelépni is. Ez a meló nem volt túl kreatív, illetve túl kevesen voltunk ahhoz, hogy ne csak a tüzet oltsuk egyfolytában. Két év után az előző helyemen az új vezetés megkeresett, hogy térjek vissza és vegyem át a volt csoportom vezetését. Egy ideje tudom, hogy a végrehajtó szerepből az utam a koordinátori, vezetői pozíció felé vezet. Szeretek emberekkel foglalkozni és szeretek alkotni, valami jót tenni velük. Nem véletlenül csinálom az aikido oktatást. Ott érezhetem, hogy segítettem másoknak jobbá válni és ez nekem örömet okoz. Voltak kétségeim az időzítést illetően, de tudtam, hogy nem gyakran hullik az ember ölébe egy ilyen lehetőség. Viszonylag kevés részlet tisztázása után, de az új vezetés sürgetése mellett, bízva a helyismeretemben elvállaltam a munkát. Rosszul döntöttem. Már a munkába állás előtt éreztem, hogy valami nem stimmel. Az első napomon ez az érzés csak tovább erősödött. Két helyről reméltem (konkrétan igényeltem) támogatást a számomra ismeretlen helyzetben: egyrészt a vezetéstől, akiktől sajnos barátságos hátbaveregetésen kívül minden nap csak több felelősséget kaptam. A főnököm két héttel előttem érkezett a céghez, láthatóan rajta is volt nyomás, amit profi módon "delegált" rám. A szerepkörök határai nem voltak tisztázottak, az eredetileg 4-5 fős csoportom két nap alatt 20+ főre emelkedett. Arra sem volt időm, hogy a jelenlegi helyzetet és a csoport tagjainak tudásszintjét felmérjem, máris döntéseket és javulást vártak tőlem a hatékonyságot illetően. Ezen kívül a saját szintemről, a régi kollégáktól, barátoktól reméltem támogatást, akik viszont sajnos annyira befásultak az utóbbi időszak történései miatt, hogy nem állt módjukban segíteni. Talán nem is akartak, hiszen nem bíztak az új vezetésben és engem pont az új vezetők hoztak a vissza. Gyakorlatilag kicsúszott alólam a remélt támasz támasz és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez így nem fog menni. Túl kezdő vagyok ebben a szerepben, hiába tudom magamról, hogy alkalmas vagyok erre a munkakörre. Egy hét után felmondtam és eljöttem. Most itthon vagyok és próbálom összerakni, hogy mi is történt.
Azt mindenki tudja, hogy az IT világában nem ritka, ha valaki gyakran változtat munkahelyet. A technológiai fejlődés itt folyamatos, ezt ez egyéneknek és a cégeknek is követniük kell. Ha egy régi cég nem tudja tartani a ritmust, akkor a jobb emberei hamarosan egy újonnan alakulóba, vagy egy dinamikusabban fejlődőbe lépnek át.
Én kb. 15 éve vagyok a szakmában és közben még "csak" négyszer váltottam munkahelyet, egyrészt a fenti okokból kifolyólag, másrészt a munkastílusomból fakadóan. Manapság egyre kevésbé érték a minőségi munka. A lényeg, hogy a határidőket tudjuk tartani, illetve az árak alacsonyak legyenek. A többit ki lehet magyarázni, illetve az időben leszállított sz@r megoldást további összegekért lehet még "tökéletesíteni". Ami vicces, hogy ez sokszor a megrendelőnek (de legalábbis egyes képviselőinek) is érdeke. Ez azért nincs jól, mert a hivatalos kommunikációkban mindenhol kiemelten kezelik a minőség fontosságát. Sajnos a gyakorlatban a legtöbb helyen ezt némi bürokratikus bonyolítást leszámítva rábízzák a dolgozók lelkiismeretére. Én szeretek jól dolgozni és szeretek nem-szemetet kiadni a kezeim közül, legyen az saját készítésű program, mások számára tesztelt megoldás, dokumentáció, folyamat, bármi. Gyorsan és költségtakarékos módon azonban csak extra energia bevonásával lehet minőségi munkát végezni. A legtöbb eddigi munkahelyemen ez nagyon fárasztó volt, ráadásul kellően hosszú nyugis időszakok ritkán követték a feszített periódusokat. Amint kész lett ez egyik, rögtön jött a következő "nagyon fontos" projekt. Észre sem vettem, hogy kimerülök. Ez a fajta kimerültség nem úgy jelentkezik, hogy az ember nem tud felkelni, vagy elalszik a munkahelyén. Testileg egészséges vagyok, sportolok, így fizikai fáradtságot ritkán éreztem. Az edzés, relaxáció azonban csak maximum középtávon tud segíteni a stressz és a kimerültség okozta terhelés enyhítésén. Az elmúlt évek történéseiből azt a tapasztalatot kellett levonnom, hogy nekem 2-5 évnyi kemény meló után szükségem van 1-2 hónap(!) kikapcsolódásra és nem nyaranta 2 hétre.
Engem a legtöbben kiegyensúlyozott, jól terhelhető embernek ismernek. Ez így is van. Nálam a teljes kipihentség és a kimerültség előtti utolsó napok között nincs különbség. De én sem vagyok szuperember. Nálam is van határ és nálam is vannak jelek, amiket szerencsére már ki tudok szúrni.
Jelen esetben is ez történt. Úgy tűnik, az utóbbi évek munkája mostanában merített ki annyira, hogy szükségessé vált egy kis pihenés, de ehelyett én elvállaltam egy új típusú kihívást, ami pár nap alatt átcsapott átokká. Számomra ez a helyzet nem kihívás volt, hanem öngyilkosság és ez nagyon frusztrált, hiszen sokat reméltem az új lehetőségtől és magamtól is. Ha nem vagyok kimerült, talán jobban körülnézek és megóvom magam ettől a helyzettől. Bár a képem alaphelyzetben is bekerülhetne a szótárba a naív címszó mellé.
Most tehát itthon vagyok, próbálok a családra és az edzésre koncentrálni és közben kitalálni, hogy mit is szeretnék kezdeni magammal a jövőben.
Vannak "biztos" lehetőségeim, de jó lenne már egy olyan helyet találni, ahol tudok valamit alkotni és ahol nem csak kifacsarják az embert. Ahol tudok tanulni és tanítani is. Ahol értelmes emberek adják az értelmes munkát és még pénzt is adnak mellé. Tartok tőle, hogy a hazai IT nem erről szól.
Ha valakinek van ötlete, ne adj isten ajánlata, szívesen veszem. :)
Nézzük először a tényeket:
Az utóbbi két évben egy bank IT üzemeltetésén dolgoztam, mint kártyás rendszergazda. Ezt a világot az előző munkahelyem ismertette meg velem, ahol egy nagyon jó csapat részeként voltam a teszt rendszer kialakítója és üzembentartója. Ott több teszteléssel és Change Management-tel kapcsolatos folyamat kialakításában is részt vettem. Onnan elsősorban a pénz miatt kellett eljönnöm, amikor Csongi már útban volt. Éppen megéltünk a fizetéseinkből és tudtuk, hogy a baba miatt kicsit többre lesz szükség. Az emelésre vonatkozó kérésemet figyelmen kívül hagyták, így kénytelen voltam váltani. A bank sokkal nagyobb cég, ami jelent jót is, rosszat is. Biztosabb az ember állása, jó a fizetése, de nehezebb érvényesülni, előrelépni is. Ez a meló nem volt túl kreatív, illetve túl kevesen voltunk ahhoz, hogy ne csak a tüzet oltsuk egyfolytában. Két év után az előző helyemen az új vezetés megkeresett, hogy térjek vissza és vegyem át a volt csoportom vezetését. Egy ideje tudom, hogy a végrehajtó szerepből az utam a koordinátori, vezetői pozíció felé vezet. Szeretek emberekkel foglalkozni és szeretek alkotni, valami jót tenni velük. Nem véletlenül csinálom az aikido oktatást. Ott érezhetem, hogy segítettem másoknak jobbá válni és ez nekem örömet okoz. Voltak kétségeim az időzítést illetően, de tudtam, hogy nem gyakran hullik az ember ölébe egy ilyen lehetőség. Viszonylag kevés részlet tisztázása után, de az új vezetés sürgetése mellett, bízva a helyismeretemben elvállaltam a munkát. Rosszul döntöttem. Már a munkába állás előtt éreztem, hogy valami nem stimmel. Az első napomon ez az érzés csak tovább erősödött. Két helyről reméltem (konkrétan igényeltem) támogatást a számomra ismeretlen helyzetben: egyrészt a vezetéstől, akiktől sajnos barátságos hátbaveregetésen kívül minden nap csak több felelősséget kaptam. A főnököm két héttel előttem érkezett a céghez, láthatóan rajta is volt nyomás, amit profi módon "delegált" rám. A szerepkörök határai nem voltak tisztázottak, az eredetileg 4-5 fős csoportom két nap alatt 20+ főre emelkedett. Arra sem volt időm, hogy a jelenlegi helyzetet és a csoport tagjainak tudásszintjét felmérjem, máris döntéseket és javulást vártak tőlem a hatékonyságot illetően. Ezen kívül a saját szintemről, a régi kollégáktól, barátoktól reméltem támogatást, akik viszont sajnos annyira befásultak az utóbbi időszak történései miatt, hogy nem állt módjukban segíteni. Talán nem is akartak, hiszen nem bíztak az új vezetésben és engem pont az új vezetők hoztak a vissza. Gyakorlatilag kicsúszott alólam a remélt támasz támasz és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez így nem fog menni. Túl kezdő vagyok ebben a szerepben, hiába tudom magamról, hogy alkalmas vagyok erre a munkakörre. Egy hét után felmondtam és eljöttem. Most itthon vagyok és próbálom összerakni, hogy mi is történt.
Azt mindenki tudja, hogy az IT világában nem ritka, ha valaki gyakran változtat munkahelyet. A technológiai fejlődés itt folyamatos, ezt ez egyéneknek és a cégeknek is követniük kell. Ha egy régi cég nem tudja tartani a ritmust, akkor a jobb emberei hamarosan egy újonnan alakulóba, vagy egy dinamikusabban fejlődőbe lépnek át.
Én kb. 15 éve vagyok a szakmában és közben még "csak" négyszer váltottam munkahelyet, egyrészt a fenti okokból kifolyólag, másrészt a munkastílusomból fakadóan. Manapság egyre kevésbé érték a minőségi munka. A lényeg, hogy a határidőket tudjuk tartani, illetve az árak alacsonyak legyenek. A többit ki lehet magyarázni, illetve az időben leszállított sz@r megoldást további összegekért lehet még "tökéletesíteni". Ami vicces, hogy ez sokszor a megrendelőnek (de legalábbis egyes képviselőinek) is érdeke. Ez azért nincs jól, mert a hivatalos kommunikációkban mindenhol kiemelten kezelik a minőség fontosságát. Sajnos a gyakorlatban a legtöbb helyen ezt némi bürokratikus bonyolítást leszámítva rábízzák a dolgozók lelkiismeretére. Én szeretek jól dolgozni és szeretek nem-szemetet kiadni a kezeim közül, legyen az saját készítésű program, mások számára tesztelt megoldás, dokumentáció, folyamat, bármi. Gyorsan és költségtakarékos módon azonban csak extra energia bevonásával lehet minőségi munkát végezni. A legtöbb eddigi munkahelyemen ez nagyon fárasztó volt, ráadásul kellően hosszú nyugis időszakok ritkán követték a feszített periódusokat. Amint kész lett ez egyik, rögtön jött a következő "nagyon fontos" projekt. Észre sem vettem, hogy kimerülök. Ez a fajta kimerültség nem úgy jelentkezik, hogy az ember nem tud felkelni, vagy elalszik a munkahelyén. Testileg egészséges vagyok, sportolok, így fizikai fáradtságot ritkán éreztem. Az edzés, relaxáció azonban csak maximum középtávon tud segíteni a stressz és a kimerültség okozta terhelés enyhítésén. Az elmúlt évek történéseiből azt a tapasztalatot kellett levonnom, hogy nekem 2-5 évnyi kemény meló után szükségem van 1-2 hónap(!) kikapcsolódásra és nem nyaranta 2 hétre.
Engem a legtöbben kiegyensúlyozott, jól terhelhető embernek ismernek. Ez így is van. Nálam a teljes kipihentség és a kimerültség előtti utolsó napok között nincs különbség. De én sem vagyok szuperember. Nálam is van határ és nálam is vannak jelek, amiket szerencsére már ki tudok szúrni.
Jelen esetben is ez történt. Úgy tűnik, az utóbbi évek munkája mostanában merített ki annyira, hogy szükségessé vált egy kis pihenés, de ehelyett én elvállaltam egy új típusú kihívást, ami pár nap alatt átcsapott átokká. Számomra ez a helyzet nem kihívás volt, hanem öngyilkosság és ez nagyon frusztrált, hiszen sokat reméltem az új lehetőségtől és magamtól is. Ha nem vagyok kimerült, talán jobban körülnézek és megóvom magam ettől a helyzettől. Bár a képem alaphelyzetben is bekerülhetne a szótárba a naív címszó mellé.
Most tehát itthon vagyok, próbálok a családra és az edzésre koncentrálni és közben kitalálni, hogy mit is szeretnék kezdeni magammal a jövőben.
Vannak "biztos" lehetőségeim, de jó lenne már egy olyan helyet találni, ahol tudok valamit alkotni és ahol nem csak kifacsarják az embert. Ahol tudok tanulni és tanítani is. Ahol értelmes emberek adják az értelmes munkát és még pénzt is adnak mellé. Tartok tőle, hogy a hazai IT nem erről szól.
Ha valakinek van ötlete, ne adj isten ajánlata, szívesen veszem. :)
2008. október 4., szombat
Sörfesztivál?
Sörfesztivál?
Originally uploaded by BékiPeti
Nem csak az emberek hiányoztak erről a rendezvényről, hanem a sörök is. Emberek még érkezhetnek, hiszen csak délután van, de ilyen gyér választékra nem számítottam. Kár. Talán majd legközelebb...
2008. szeptember 18., csütörtök
Kanosszajárás egy egérért
Ennek a cikkenek a Homáron lenne a helye, de átgondolva a történteket, rá kellett jönnöm, hogy a jelenség általános és nem lehet csak egy szolgáltatót pellengérre állítani, a Homár pedig inkább az olyan cikkeket szereti. Ezért inkább az elején kezdem és minden érintettet szerepeltetek. Van akivel kapcsolatban vegyesek voltak a tapasztalataim, de a történet vége sajnos szomorú.
Kicsi feleségemnek tegnap volt a szülinapja. Én általában nem szeretem a haszontalan ajándékokat, főleg jeles alkalmakkor. Mert az, hogy megtetszik mondjuk egy doboz bonbon, vagy egy bögre, vagy virág akármikor, és azt megveszem, az szerintem szebb meglepetés, mint ugyanilyen "bóvlit" szülinapra, karácsonyra adni. A lényeg: venni akartam neki egy netbookot és mivel nem szereti a tapipadokat, egy hozzá való egeret is kiválasztottam.
Már van tapasztalatom a műszaki cikkek vadászatában, ezért első utam az Árgép.hu-ra vezetett. Itt kiválasztottam a netbookot, megkerestem az egyik nem túl távol lévő, de elég jó áron kínáló boltot és meg is rendeltem tőlük. Természetesen a bolt hamarosan hívott és sajnálkozva közölte, hogy az általam a webshopban megrendelt terméket jelenleg nem tudják szállítani a kért színben (fehér), de van feketében, illetve fehérben van egy azonos kategóriában lévő, de másik gyártó terméke. Én húztam a szám, de a hang a túloldalon csak győzködött és arra bíztatott, ugorjak be a boltba, ott kézbe vehetem mindkét alternatívát és biztos benne, hogy találunk megoldást. A megoldás végül az lett, hogy egy másik cégtől rendeltem meg a cuccot. Természetesen onnan is jött a telefon, hogy aznap már nem tudják kiszállítani, mert zárásra érkezik meg a nagykerből és a futár dél körül vitte el a másnap kiszállítandó rendeléseket. Kis oda-vissza telefonálgatás után megegyeztünk abban, hogy jó lesz nekem így is. Így jött meg a pénteken már a boltban lévő kütyü kedd délelőttre, ami még épp időben volt a szerdai szülinaphoz. Valamit még az árral is sikerült ügyeskedni, de ez már majdnem APEH hatáskör, hagyjuk is. :)
Maradt még az egér. Persze nem akármilyen, mert notihoz kis egér jár, zsinór nélküli, lehetőleg olyan, aminek a vevőegysége nem törik le könnyen, azaz ki sem lóg az USB portból. A Logitech-nek két ilyen egere is van. Az egyik újabb modell, de egyszerűbb a kivitelezése, nekem a drágábbik tetszett meg elsőre. A legolcsóbban a Pixmánia kínálta. Tőlük már rendeltem, nem túl jó tapasztalatokkal (rengeteget késett a rendelés), de egy egér leszállításán mit lehet elrontani? Elmondom, mit:
A rendelésért kártyával fizettem. A kártyámat azonnal be is terhelték még pénteken, majd vártam, hogy értesítsenek, hogy elindult a csomag. Hétfőn azonban egy email fogadott a postaládámban, hogy mivel kártyás fizetést választottam, mindenféle biztonsági ellenőrzéseket kell végezniük és ehhez szükségük van a személyim másolatára faxon, vagy emailen. Először próbálkoztam faxon, de a túloldali fax készülékkel valami gond lehetett, mert többszöri próbálkozásra sem sikerült összefütyülnie a küldő fax-szal. Ezt utólag el is ismerték. Elküldtem hát válaszüzenetben emailben. Persze, az email azonnal visszajött címzett ismeretlen jelzéssel, már email cím pedig nem volt megjelölve a levelükben, csak helyette egy nyitó és egy záró zárójel: (). Sebaj, van weboldaluk, annak alján a következő email címekkel:
webmester(at)pixmania.com | partnerek(at)pixmania.com | vasarlas(at)pixmania.com | businessdev_hu(at)pixmania.com | promohu(at)pixmania.com
Ezek közül én a vasarlas mellett tettem le a voksom, a többi számomra nem releváns. Ide ment a személyim szkennelt változata. Másnap újra email, hogy hívjam fel őket, mert kártyás vásárlás után mindenféle biztonsági ellenőrzések szükségesek. Itt kicsit elborult az agyam, mert az nem jó, ha minden nap újabb ellenőrzésen kell átesnem, még ha elvileg az én érdekemben is történik mindez. A call centerük meglepően jól működik. Én csak megadom egy weboldalon a számom és hogy mikor kérem a visszahívást (azonnal) és már csörgött is a telefonom. Az ügyintéző kicsit törte ugyan a magyart, de kedves volt. Felvilágosított, hogy ő is csak a személyim másolatát akarja. Amikor mondtam, hogy ezen már túl vagyunk, akkor derült ki, hogy az email cím, amire küldtem csak az új rendelések fogadására való. Mondta, hogy esetleg próbáljam faxon. Jeleztem, hogy az eddig sem működött, amit ő megértett és elismerte, hogy voltak problémáik a fax készülékükkel. Itt kérdeztem rá, hogy ha most (kedden) én elküldöm újra faxon a másolatot, akkor mikorra várhatom a szállítást. Ő osztott-szorzott és azt mondta, legkésőbb jövő hétfőn megjön. Kértem a rendelés törlését, amit a hölgy kedvesen fogadott és az egész folyamat gyorsan lezajlott.
Na, itt hozott össze a balsors az A4 Team csapatával. A webshopjukon megtaláltam a másik egeret, ami olcsóbb és egyszerűbb kivitelezésű, de nőiesebb és színben jobban passzolt a notihoz. Regisztráltam, megrendeltem az egeret és vártam. Kaptam automata visszaigazolást, majd pár óra múlva egy tárgy nélküli levél esett a postaládámba:
Itt van ugyan az egér, de nem tudja nekem kiadni, mert elfelejtették bevételezni és így nincs a készleten, azaz nem tud róla számlát kiállítani és így nem adhatja oda.
Én: he?
Ő: Nem tudok-e később bejönni?
Én: Nem, a város másik végén dolgozok az ő zárásukig, utána még dolgom van. Este fél tíz előtt ide nem tudok visszajönni. Mi lenne, ha én most elvinném az egeret, aztán majd utánamküldik a számlát, ha sikerült készletre venni?
Ő: Azt nem lehet. Még fel tudja ajánlani, hogy kiküldi futárral, de azt nekem kell kifizetnem.
Én: Azt lesheti, hogy az egér árának 15%-át nem fizetem ki plusszban csak azért, mert ők hibáztak. Vegyék készletre, vagy amit akarnak, de adják ki az egeret, itt a pénz, kifizetem.
Ő: Azt nem lehet. A kollégák, akik készletre vehetnék, nem érnek most rá erre. Nem tudok-e valakit beküldeni érte?
Én itt adtam fel. Az egyetlen ember, akit beküldhetnék, az a feleségem, akinek az egeret ajándékba adnám. Pénzt nem fogdnak el, így kizárt, hogy ne tudjon róla, mennyit fizettem az ajándékért. Nekik eszükbe sem jutott felajánlani, hogy kárpótlásul állják a futár költségeit. Jeleztem, hogy akkor ez az egér itt is marad.
Annyit sem mondott, hogy sajnálja, vagy, hogy elnézést a kellemetlenségért. Ennyit kaptam: Megértem.
Meg sem próbált egy másik - készleten lévő - egeret eladni nekem. Eszébe sem jutott bármi olyan megoldás, ami nem engem mozgat, hanem az én érdekemben történik. Legyintettem, eljöttem. Most úgy néz ki, nem lesz egér a notihoz, vagy majd csak később, ha lehiggadtam.
Szinte azonnal eszembe jutott egy barátom egyik régi története - igen, Ámérikából:
Egy reggel betértek egy helyi Mekibe (na igen, kis hazai íz) és fizetéskor valami nagyobb címlettel, asszem 50 dollárossal álltak elő. Az eladó azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de még korán van, nincs a kasszában elegendő váltópénz, nem tud 50-esből visszaadni. Ők kérdezték, hogy most mi legyen? (Arra gondoltak, hogy átszaladnak egy szomszéd boltba felváltani az 50-est) A válasz mosolyogva érkezett: Jó étvágyat kívánok!
Félreértés ne essék, nem azt várnám ettől a bolttól, hogy ingyen adják oda az egeret, ami négyszer annyiba kerül, mint a három Big Mac menü, de a fenti történet jól példázza, hogy valahol az ügyfél érdekében tényleg elmennek a végsőkig. Itt pedig a minimumot sem tették meg. Ez nem szolgáltatás, legalábbis nem sok köze van a kereskedelemhez. Én ajánlottam az alternatívákat, én álltam elő az ötletekkel én akartam náluk költeni a pénzem egy olyan termékért, amiről kinyílvánították, hogy el tudják adni nekem.
A barátom azt mesélte, hogy a mekiben azért voltak velük ilyen szívélyesek, mert komoly büntire számíthat ott egy kereskedő, aki vásárlásra kínál egy terméket, de mégsem tudja odaadni, amikor a vevőnek pedig megvan rá a pénze és jelzi a vásárlási szándékát. Itt ilyenről még álmodni sem merek.
Kicsi feleségemnek tegnap volt a szülinapja. Én általában nem szeretem a haszontalan ajándékokat, főleg jeles alkalmakkor. Mert az, hogy megtetszik mondjuk egy doboz bonbon, vagy egy bögre, vagy virág akármikor, és azt megveszem, az szerintem szebb meglepetés, mint ugyanilyen "bóvlit" szülinapra, karácsonyra adni. A lényeg: venni akartam neki egy netbookot és mivel nem szereti a tapipadokat, egy hozzá való egeret is kiválasztottam.
Már van tapasztalatom a műszaki cikkek vadászatában, ezért első utam az Árgép.hu-ra vezetett. Itt kiválasztottam a netbookot, megkerestem az egyik nem túl távol lévő, de elég jó áron kínáló boltot és meg is rendeltem tőlük. Természetesen a bolt hamarosan hívott és sajnálkozva közölte, hogy az általam a webshopban megrendelt terméket jelenleg nem tudják szállítani a kért színben (fehér), de van feketében, illetve fehérben van egy azonos kategóriában lévő, de másik gyártó terméke. Én húztam a szám, de a hang a túloldalon csak győzködött és arra bíztatott, ugorjak be a boltba, ott kézbe vehetem mindkét alternatívát és biztos benne, hogy találunk megoldást. A megoldás végül az lett, hogy egy másik cégtől rendeltem meg a cuccot. Természetesen onnan is jött a telefon, hogy aznap már nem tudják kiszállítani, mert zárásra érkezik meg a nagykerből és a futár dél körül vitte el a másnap kiszállítandó rendeléseket. Kis oda-vissza telefonálgatás után megegyeztünk abban, hogy jó lesz nekem így is. Így jött meg a pénteken már a boltban lévő kütyü kedd délelőttre, ami még épp időben volt a szerdai szülinaphoz. Valamit még az árral is sikerült ügyeskedni, de ez már majdnem APEH hatáskör, hagyjuk is. :)
Maradt még az egér. Persze nem akármilyen, mert notihoz kis egér jár, zsinór nélküli, lehetőleg olyan, aminek a vevőegysége nem törik le könnyen, azaz ki sem lóg az USB portból. A Logitech-nek két ilyen egere is van. Az egyik újabb modell, de egyszerűbb a kivitelezése, nekem a drágábbik tetszett meg elsőre. A legolcsóbban a Pixmánia kínálta. Tőlük már rendeltem, nem túl jó tapasztalatokkal (rengeteget késett a rendelés), de egy egér leszállításán mit lehet elrontani? Elmondom, mit:
A rendelésért kártyával fizettem. A kártyámat azonnal be is terhelték még pénteken, majd vártam, hogy értesítsenek, hogy elindult a csomag. Hétfőn azonban egy email fogadott a postaládámban, hogy mivel kártyás fizetést választottam, mindenféle biztonsági ellenőrzéseket kell végezniük és ehhez szükségük van a személyim másolatára faxon, vagy emailen. Először próbálkoztam faxon, de a túloldali fax készülékkel valami gond lehetett, mert többszöri próbálkozásra sem sikerült összefütyülnie a küldő fax-szal. Ezt utólag el is ismerték. Elküldtem hát válaszüzenetben emailben. Persze, az email azonnal visszajött címzett ismeretlen jelzéssel, már email cím pedig nem volt megjelölve a levelükben, csak helyette egy nyitó és egy záró zárójel: (). Sebaj, van weboldaluk, annak alján a következő email címekkel:
webmester(at)pixmania.com | partnerek(at)pixmania.com | vasarlas(at)pixmania.com | businessdev_hu(at)pixmania.com | promohu(at)pixmania.com
Ezek közül én a vasarlas mellett tettem le a voksom, a többi számomra nem releváns. Ide ment a személyim szkennelt változata. Másnap újra email, hogy hívjam fel őket, mert kártyás vásárlás után mindenféle biztonsági ellenőrzések szükségesek. Itt kicsit elborult az agyam, mert az nem jó, ha minden nap újabb ellenőrzésen kell átesnem, még ha elvileg az én érdekemben is történik mindez. A call centerük meglepően jól működik. Én csak megadom egy weboldalon a számom és hogy mikor kérem a visszahívást (azonnal) és már csörgött is a telefonom. Az ügyintéző kicsit törte ugyan a magyart, de kedves volt. Felvilágosított, hogy ő is csak a személyim másolatát akarja. Amikor mondtam, hogy ezen már túl vagyunk, akkor derült ki, hogy az email cím, amire küldtem csak az új rendelések fogadására való. Mondta, hogy esetleg próbáljam faxon. Jeleztem, hogy az eddig sem működött, amit ő megértett és elismerte, hogy voltak problémáik a fax készülékükkel. Itt kérdeztem rá, hogy ha most (kedden) én elküldöm újra faxon a másolatot, akkor mikorra várhatom a szállítást. Ő osztott-szorzott és azt mondta, legkésőbb jövő hétfőn megjön. Kértem a rendelés törlését, amit a hölgy kedvesen fogadott és az egész folyamat gyorsan lezajlott.
Na, itt hozott össze a balsors az A4 Team csapatával. A webshopjukon megtaláltam a másik egeret, ami olcsóbb és egyszerűbb kivitelezésű, de nőiesebb és színben jobban passzolt a notihoz. Regisztráltam, megrendeltem az egeret és vártam. Kaptam automata visszaigazolást, majd pár óra múlva egy tárgy nélküli levél esett a postaládámba:
Tisztelt ügyfelünk!Az aláírás és a cím hosszabb volt, mint maga a levél. Semmi alternatíva, semmi sajnáljuk, hogy az árlistánkkal félrevezettük. És még csak nem is kifutó termékről van szó, ez az egyik legújabb modell. Mobilról küldtem nekik a választ, hátha beindítom az üzleti érzéküket (itt rontottam el):
Az ön által rendelt termék nem beszerezhető.
Köszönöm az értesítést.Pár perc múlva jött a válasz, láthatóan nem dolgozta szét magát, hogy az általam ajánlotton kívül másnak is utánanézzen:
Van esetleg hasonló termékük helyette? Pl. érdekel a ******* is, vagy
bármi, aminek a vevőegysége hasonló méretű.
Tisztelt ügyfelünk!Az ár megfelelő volt és 1-2 napot még tudtam várni:
A ****** beserezhető 1-2napos átfuttással.
Bruttó összege: ****** Ft
Ha ez megfelelő az ön számára felrögzítjük a megerendelését
Akkor legyen így. Kérem, értesítsenek, amikor megérkezett a termék.És ezután vártam. Egészen tegnap este fél hatig, amikor egy SMS érkezett a mobilomra:
Ajándékba adnám, a lehető leghamarabb szeretném kézhez kapni.
Kedves Vásárlónk! Megérkezett üzletünkbe a rendelt logitech egér. Üdvözlettel A4Team H-P 10-18, Sz 10-13.Aznap már nem jutottam volna el érte és ma reggel én is 10-kor kezdtem (volna), de bevállaltam, hogy reggel ott kezdek. 10:20 körül besétálok a boltba, eladónak előadom (hehe), hogy miért jöttem. Hátraszalad, visszajön kezében az egérrel. Király, már épp kezdtem aggódni, hogy az SMS csak azt jelezte, hogy a raktárba érkezett meg. Készítem ki a pénzt, míg ő matat a számítógéppel. Aztán hátramegy a dobozzal együtt. Én várok. és várok. Pár perc múlva visszajön, doboz nélkül, tovább matat a géppel, aztán elkezdi:
Itt van ugyan az egér, de nem tudja nekem kiadni, mert elfelejtették bevételezni és így nincs a készleten, azaz nem tud róla számlát kiállítani és így nem adhatja oda.
Én: he?
Ő: Nem tudok-e később bejönni?
Én: Nem, a város másik végén dolgozok az ő zárásukig, utána még dolgom van. Este fél tíz előtt ide nem tudok visszajönni. Mi lenne, ha én most elvinném az egeret, aztán majd utánamküldik a számlát, ha sikerült készletre venni?
Ő: Azt nem lehet. Még fel tudja ajánlani, hogy kiküldi futárral, de azt nekem kell kifizetnem.
Én: Azt lesheti, hogy az egér árának 15%-át nem fizetem ki plusszban csak azért, mert ők hibáztak. Vegyék készletre, vagy amit akarnak, de adják ki az egeret, itt a pénz, kifizetem.
Ő: Azt nem lehet. A kollégák, akik készletre vehetnék, nem érnek most rá erre. Nem tudok-e valakit beküldeni érte?
Én itt adtam fel. Az egyetlen ember, akit beküldhetnék, az a feleségem, akinek az egeret ajándékba adnám. Pénzt nem fogdnak el, így kizárt, hogy ne tudjon róla, mennyit fizettem az ajándékért. Nekik eszükbe sem jutott felajánlani, hogy kárpótlásul állják a futár költségeit. Jeleztem, hogy akkor ez az egér itt is marad.
Annyit sem mondott, hogy sajnálja, vagy, hogy elnézést a kellemetlenségért. Ennyit kaptam: Megértem.
Meg sem próbált egy másik - készleten lévő - egeret eladni nekem. Eszébe sem jutott bármi olyan megoldás, ami nem engem mozgat, hanem az én érdekemben történik. Legyintettem, eljöttem. Most úgy néz ki, nem lesz egér a notihoz, vagy majd csak később, ha lehiggadtam.
Szinte azonnal eszembe jutott egy barátom egyik régi története - igen, Ámérikából:
Egy reggel betértek egy helyi Mekibe (na igen, kis hazai íz) és fizetéskor valami nagyobb címlettel, asszem 50 dollárossal álltak elő. Az eladó azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de még korán van, nincs a kasszában elegendő váltópénz, nem tud 50-esből visszaadni. Ők kérdezték, hogy most mi legyen? (Arra gondoltak, hogy átszaladnak egy szomszéd boltba felváltani az 50-est) A válasz mosolyogva érkezett: Jó étvágyat kívánok!
Félreértés ne essék, nem azt várnám ettől a bolttól, hogy ingyen adják oda az egeret, ami négyszer annyiba kerül, mint a három Big Mac menü, de a fenti történet jól példázza, hogy valahol az ügyfél érdekében tényleg elmennek a végsőkig. Itt pedig a minimumot sem tették meg. Ez nem szolgáltatás, legalábbis nem sok köze van a kereskedelemhez. Én ajánlottam az alternatívákat, én álltam elő az ötletekkel én akartam náluk költeni a pénzem egy olyan termékért, amiről kinyílvánították, hogy el tudják adni nekem.
A barátom azt mesélte, hogy a mekiben azért voltak velük ilyen szívélyesek, mert komoly büntire számíthat ott egy kereskedő, aki vásárlásra kínál egy terméket, de mégsem tudja odaadni, amikor a vevőnek pedig megvan rá a pénze és jelzi a vásárlási szándékát. Itt ilyenről még álmodni sem merek.
2008. szeptember 13., szombat
Parkoló
Parkoló
Originally uploaded by BékiPeti
Amit itt tetszik látni, az a kissrác műve. Anyukája egyszer mondta neki, hogy rakja sorba az autóit. Aztán azt is megmutatta neki, hogy a csipeszek is utazhatnak a kocsikban. Egy ideje pedig naponta vesszük észre, hogy az összes játék katonás rendben leparkolt a szekrény elé.
2008. szeptember 12., péntek
Zap Mama
Zap Mama
Originally uploaded by BékiPeti
Tegnap kimenőt kaptam, hogy elmehessek a Zap Mama koncertre. Eddig nem sokat tudtam róla, régen hallottam a számot, amit a Mission Impossible 2-höz énekelt és aztán egy másikat, amit DJ Krush-sal hoztak össze. Ez nagyon ütős kis szám lett. Aztán hallottam, hogy jön Budapestre és azt gondoltam, nem lenne jó kihagyni.
A koncert a Millenárisban volt, azon belül a Teátrumban. A közönség érdekes összetételű lett, szerintem több volt az ácsorgós ember, mint a táncoló, de még belefért. Azt sejtem, idehaza ez egyfajta rétegzene, eleve kevesen hallgatják, de még kevesebben mozdulnak meg rá és amikor koncertre mennek, akkor csak ugyanazt akarják, mint otthon egyedül, vagy a buszon a fülhallgatóval: befogadni és nem kifejezni a zenét. Pedig a számok legtöbbje kívánja a kéz és láb mozgását. Az este többen láthatóan ellenálltak a kísértésnek...de sebaj.
Az együttes frontembere az énekes Marie Daulne nagyszerű személyiség. Igazi nő - elegáns, finom mozgású, humoros és nagyon profi. A torkából olyan hangok jönnek, amiket még életemben nem hallottam - egy külön hangszer volt az ő hangja. A koncert alatt szinte végig magán tartotta a figyelmet, de nem élt vissza ezzel. A második daltól kezdve szinte minden számba bevonta a közönséget is. Beszélgetett velünk, énekeltünk, csettegtünk, integettünk, tapsoltunk, ő pedig reagált a sorok közül érkező jelekre. Arra bíztatott, hogy legyünk önmagunk, táncoljunk, ahogy mi szeretünk, énekeljünk, ahogy nekünk jó és mulassunk jól. Ugyanezt a játékot játszotta az együttessel is. Feladatokat adott nekik, párbajra hívta őket, improvizációra bíztatott és láthatóan ő is jól szórakozott.
A zene nagyon sokszínű volt. Volt itt RnB, hip-hop, francia sanzon, reggae, salsa, bárzene - szinte minden stílusba belekóstoltak. És mindent áthatott egy kellemes afrikai hangzás. Igazi utazás volt ez a zene birodalmában.
A végét nem ússzátok meg zene nélkül sem:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)