2012. december 5., szerda

Mindjárt Mikulás

Gyorsan eltelt a nyár. Szedjük össze, mik történtek.

A munkahelyen megtörtént az előléptetésem, épp ma véglegesítették is a pozíciómat, de hivatalosan már szeptember óta IT üzemeltetési csoportvezető vagyok. Kb. olyan kemény a meló, mint előtte gondoltam. Sokkal többet vállalok be, mint korábban, (pedig hát...) ez rendesen ki is fáraszt, de egyelőre úgy érzem, van értelme. Nem megy minden elsőre, időnként hibázok, de lehet mindenből tanulni. Sok minden változik a cégnél és úgy érzem, kötelességem részese lenni ezeknek a változásoknak. Néha úgy, mint azok előidézője, máskor meg én vagyok az óvatos hang, aki szól, hogy "ez nem biztos, hogy így kellene". Mindenesetre érdekes érzés főnök-félének lenni.

Épp ma beszélgettem kollégákkal arról, hogy milyen nehezen viselem azt, ha kizárólag a pozíciómból adódóan viszonyulnak hozzám máshogy egyesek. Az, hogy olyanokkal kerülök kapcsolatba az új feladatkörök révén, akikkel eddig nem nagyon, az rendben van.

De azt, hogy olyan emberek köszönjenek rám, akik azelőtt kutyába se néztek már furcsállom. A tisztelet nem a pozíciónak jár, hanem épp a megbecsülés egyik jele a pozíció. Majd talán megszokom.

Az iskola, ahol az Aikido edzéseket tartom a nyáron elköltözött egy pár utcával arrébb lévő épületbe. Itt a tornaterem már nincs a tetőtérben, viszont sokkal kisebb és nagy meglepetésünkre november végéig nem volt tatami. Pár hétig parkettán edzettünk és élveztük, milyen kemények is vagyunk, de aztán elolvadt a keménység és egy lelkes tagunk segítségével szereztünk néhány szőnyeget. Ez egy darabig jó volt, mert a parketta miatt amúgy is megfogyatkozott az aktív tagok száma, de aztán ahogy jöttek az új kezdők, meg a szőnyeg hírére a régiek, úgy lett megint egyre szűkebb a hely.
Már épp azon agyaltunk, honnan szerzünk még pár szőnyeget, amikor a múlt héten, amikor a keddi edzést ki kellett hagynom Csongi szülinapi bulija miatt nagy meglepetés ért egy Facebook-ra feltett kép formájában:


A piros az új szőnyeg, a háttérben lévő zöld a kölcsönkapott, de igazából az újból annyi van, hogy a jelenlegi létszámmal remekül elférünk rajta:


Úgyhogy kis hullámvölggyel újra a megszokott mederben folynak az edzések.

Ha már szóba került: Csongi idén lett 6 éves. Jövő szeptembertől már iskolába jár majd. Mi nagyon várjuk, szerintem ő nem annyira.

Tőlünk a szülinapjára egy törpehörcsögöt kapott, nagyon meghatódott, amikor találkoztak, azóta is sokat játszik vele, segít gondozni, takarítani.

Dia is szépen cseperedik, gyorsan mászik, kapaszkodva feláll, most már azt várjuk, mikor áll fel magától. Nagyon szereti Csongit és persze bennünket is. Sokat kacag, sikongat, imádja a hangokat hallani és hallatni. Jár babaúszásra is, ahol szépen fejlődik. Szerintem ez és a babamasszázs sokat segített mindkét gyerekünknek, hogy mozgékonyak legyenek. Ezek a képek még nyáron készültek róla:

2012-08-26

Szeptemberben nem csak Csongi kezdi el a sulit, hanem Bori is. Megy vissza tanítani. Még nem tudja pontosan, hogy milyen osztálya lesz, de remélem, hogy élvezni fogja. Addig is babázik, illetve elkezdett angolt tanulni egy ismerős magántanártól és pár hete már újra gitározik is, ezúttal tanára is van.

Én még mindig bringával járok melóba. Nagyon bánom, hogy nem jutott előbb eszembe nyeregbe szállni, mert élvezem a tekerést, a sebességet és hogy nincsenek igazi távolságok. A nyári agárdi edzőtáborba bringával mentem le és haza is úgy jöttem. Aikido edzések után is jól esik gurulni egyet. Tavasszal és nyáron az igazi, akkor szívesen kóborolok mindenfelé, de télen a legbiztonságosabb. Ilyenkor a hideg miatt eltűnnek a kocabringások és az öltözőben is rengeteg hely van.

Nagyjából ennyi - már ami publikus. Sok egyéb gondolatom is van, de mire ide jutok, már nem sok marad belőle. A vázlat ott van Twitteren, a fotók meg Google Pluson / Picasaban és most már Instagramon.

Pá!