2009. június 29., hétfő

Hová lett a JPÉ?

JPÉ:=Józan Paraszti Ész. Olyasmi, ami napjainkban egyre inkább kuriózumnak, a múlt századok elkorcsosult maradványának számít.

Tegnap családi beszélgetés közben szóba került a babavárás. Öcsémék kislánya hamarosan megszületik és mivel ők nem házasok, mindenféle papírokat kell intézniük, hogy öcsém a nevére vehesse a babát. Például a kismamának be kell szereznie egy pecsétes igazolást arról, hogy ő hajadon. Nagyon nem értem, hogy mire megy ki ez az egész. Olyan sok kismama van, aki a szülőszobán, amikor megkérdezik a babája nevét, zavarában a sajátját mondja be? Ebből is lehet ma már nyerészkedni?
Miért nem jó az, hogy a hülye igazolásokat csak akkor kelljen beszerezni, ha vitás eset alakul ki, amikor valaki jelentkezik, hogy márpedig annak a gyereknek nem az a név jár? Nem lehet, hogy így kevesebb lenne a bürokratikus herce-hurca?

Ha belegondolok, rengeteg ilyen példa van még az életben. Amikor valakinek azt kell igazolnia, hogy nem rosszban sántikál, hanem jószándékkal, jóindulattal jelenti ki azt, amit kijelent és még akkor is gyanúsan tekintenek rá. No, megint két fogalom, ami mára már elavult.
Angliában a mai napig, ha megkérdezik a neved, a legritkább és legfontosabb esetekben kérnek csak igazolást. Elhiszik, hogy tudod a neved és hogy hol laksz.

Hogy is van ez idehaza? A Pannonnál nem tudok szerződést kötni, csak ha viszem az asszonyt, mert a személyi igazolványom nekik nem is elég, kellene egy jogsi (nincs) vagy egy útlevél (lejárt). És az asszony is csak akkor jó, ha neki van kettő db fényképes igazolványa. Na most, ha egy személyit tudok hamisítani, akkor jogsit és útlevelet már nem tudok? Vagy mire jó ez így?

Vagy az Aréna mozijának esete, amikor a kisiskolásoktól diákigazolványt kértek, annak hiányában pedig felnőtt jegyet adtak el nekik. Hol itt a józan ész?

Azon gondolkodok, hogy hogy jutottunk el idáig? Túl sokan, túlságosan is visszaéltek az ésszerűség mögött rejtőző kiskapukkal? Ez még most is így van, vagy most van csak így igazán? Fog ez még változni előnyére? Hogyan? Hirtelen kellene elkezdeni az embereknek bízni egymásban, vagy fokozatosan, a még létező élő példák publikálásával? Simogatni kell a hülyéket, vagy felképelni?

Számomra is szomorú élmény az, amikor a jószándékomért cserébe simlisséget kapok és egyre inkább résen kell lennem, miközben szívesebben mosolygok a velem szemben állóra. Hogyan tanítsam meg a gyerekemet, hogy álljon szépen sorba a dolgokért, de lesz akit előre kell engednie jóindulatból és lesz, akit fel kell tartania igazságtudatból? Mert, hogy érdemes-e, az számomra még nem kétséges.

Harmatos jó reggelt!


Harmatos jó reggelt!
A képet feltöltötte: BékiPeti

2009. június 26., péntek

Meghalt Michael Jackson, nem jön már az ár

Reggel a Battyányi téren szokásomtól eltérően elvettem a nekem nyújtott Metropolt, talán mert kíváncsi voltam, hogy egy offline napilap tud-e reagálni az éjjel történt eseményekre, vagy már kimaradt a hír a lapzárta miatt. Ahogy vártam, a címlapon arról írnak, hogy jön az ár és Szentendrén már készülődnek, erősítik a gátat és Szentgotthárdnál már víz alatt van a piac. Michael-ről semmi hír.



Aztán beértem és itt már a netes sajtóból értesült kollégákkal szóba hoztuk az esetet. Aztán egyszer csak megakadt a szemem a párom asztalán, ahol egy ugyancsak mai Metropol feküdt, de a címlapon már MJ képe volt az következő címmel: "Elment Jacko".



Úgy tűnik, mégis reagáltak, méghozzá nagyon gyorsan meghozták a döntést: ha Jacko elment, már nem jön az ár. A második változatból ugyanis az árvizes cikk már teljesen kimaradt, persze Michael-ről is csak egy ötsoros kis szösszenet született a címlap bal hasábjába. Érdekes.

2009. június 22., hétfő

Mánia

A Tumblr-el ellentétben a Twitterre viszont teljesen rákattantam. Kicsit túlságosan is, de fokozatosan veszek vissza, mert ez így tényleg sok volt kezdésnek. Kezdem érteni, hogy ilyen primitív eszköz mitől lehet olyan népszerű és addiktív. Elsősorban pont a primitívségéből fakadóan. Könnyű használni és nem kell hozzá sokat gondolkodni, fogalmazni. Ami eszembe jut, bedobom a közösbe és nem kell aggódnom miatta, hogy jól írtam-e, hogy "Hüje Gyurcsány", mert nem ez a lényeg. Persze, a frappánsabb üzenetek többet érnek, de elférnek mellettük a bugyuták is.

De nem egyszerűen arról van szó, hogy azért népszerű ez a szolgáltatás, mert minden hülye tudja használni. A lényeg inkább az, hogy minden hülyeségre lehet használni és nem érzi senki sem, hogy megerőszakolnák az eredeti koncepciót. Mert nincs eredeti koncepció. Viszont minden ötletre, felhasználási módra ráépülhet egy bonyolultabb, robusztus szolgáltatás, vagy eszköz.

Pénteken még Lacival beszélgettem erről hazafelé menet. A Twittert használhatjuk olyan alap dolgokra, mint hogy leírjuk, mit csinálunk épp most. Mit eszem, mit olvasok, min dolgozok, kivel találkozok, milyen filmet nézek, mivel játszok, stb. Van, akinek játék a 140 karakteres korlát használata. Ki milyen frappáns, poénos mondanivalót tud belecsempészni abba a 7/8-ad SMS-nyi 1-2 mondatba? Van, akinek ez korlát és gyűlöli, nekem tetszik. Nekem egy csomó olyan gondolatom van, ami számomra nem ér meg egy blogbejegyzést, de mégis jó lenne leírni, közzétenni valahogy. Vagy azért mert jelentéktelen dologról van szó, vagy azért, mert elfelejtem, mire odajutok a géphez. A mobil viszont mindig kéznél van.

Több híresség is használja a szolgáltatást, mert ettől még népszerűbbek lesznek. Akinek erre van igénye, elolvashatja twittelő kedvencének "legtitkosabb gondolatait". Persze, idézőjelben. De tény, hogy a bulvárra éhes tömegek is kapnak valamit.

Lehet még adott témában friss információhoz jutni. Pl. arról, hogy milyen az idő odakint, vagy hogy merre vannak dugók, balesetek, ki mit szív az iPhone frissítésével, mi újság az iráni választások körül, megy-e jó film a tévében, hol vannak/lesznek bulik és azok milyenek, stb. Ez azért működik jól, mert a web-es keresők főleg weboldalakat indexelnek, blog postokat és híreket. Ezek sokszor csak több órás, de inkább több napos késéssel kerülnek be a keresők adatbázisába. A Twitteren viszont minden aktuális és ha már nem az, akkor - ha nem is az enyészeté - de már nem biztos, hogy érdemes itt utánakutatni. Ehhez érteni kell egy kicsit a kereséshez, a kulcsszavak összeállításához, de egyre több olyan twittelő jelenik meg, aki egy adott témát képvisel, ő keresi ki a releváns twitteket így rajta keresztül egyszerűbben hozzá lehet jutni a keresett információhoz, vagy épp ő adja eredeti tartalmat a témában. Pl. valaki gyűjti az óbudával, illetve a III. kerülettel kapcsolatos bejegyzéseket. Másvalaki pedig saját időjárás-jelentéssel kedveskedik óránként.

Konkrét kérdéseket is be lehet dobni a közösbe és ha épp valaki elkapja és tudja a választ, akkor meg is van az öröm, hogy egy másik ember segített, nem pedig egy gép. Persze ehhez kell egy kritikus tömeg, ami idehaza még nem minden témában van meg. Van, aki képek, videók linkjeit osztja meg a többiekkel, vagy épp a kedvenc zenéit, így biztosított a szórakozás is.
Itt ki kell térnem a Twitterbe épített kommunikációs lehetőségekre. Amik közül igazából csak egy az, ami tényleg létezik: a dierekt üzenet. Ezzel valakinek olyan üzenetet lehet küldeni, amit más nem lát sehol kettőtökön kívül. A többi @kukacos, meg RT-s módszer, nem beszélve a témák csoportosítására használt hashtag-ekkel (pl.: #idojaras) mind csak a Twitter kereső motorját használja. Megint a primitív módszer a primitív eszközön, ami nagyszerűen működik.

Az egész viszont csak úgy működik, ha az ember ad is, nem csak kap. Pont, mint a P2P letöltéseknél (gyk: torrent). A többség pici és jelentéktelen része az egésznek, de mégis szükség van rájuk, mert lehet, hogy valaki pont az ő általuk bedobott jelentéktelen információt keresi, vagy találja hasznosnak és nélkülük, illetve az egységük nélkül elvészne az egész értelme. Ez itt kérem a Borg, vagy inkább az Asimov-féle Gaia közös tudat - önkéntes alapon. Mindenki tudhatja, hogy mit gondol a másik és közösen reagálnak a történésekre. Számomra érdekes élmény figyelni, hogy egyetlen hírt, vagy témát hogyan kapnak fel és visznek szerteszéjjel a világban a twittelő tömegek. És természetemből fakadóan bennem van a késztetés, hogy beleadjak ebbe a birka-közösbe.

Jajj, úgy élvezem én a strandot...!

Pénteken, hat körül jöttem el a madárkertből, de még így is volt idő elugrani Boriék után a pünkösdfürdői strandra. Ha jól emlékszem, két éve újították fel, nagyon sok pénzből és nagyon sokáig, de félő, hogy az alacsony forgalom miatt így is be fogják zárni. Pedig tényleg gyönyörű hely, csak épp kevesen ismerik. Csodaszép platános ligetei vannak, egy egész jó büféje, békebeli, de kulturált öltözője és szuper gyerekmedencéje. Csongi imádja a vizet. Ugrálni, fröcskölni, merülni, inni, csapkodni, rugdosni, beleesni, önteni, mindent. Én is.
Mivel nálam volt a gép, Bori tudott néhány képet készíteni arról, hogy mennyire egyívásúak is vagyunk.


A többit a Flickr-en.


Hetek óta az első szabad hétvégém volt a mostani. Persze, hogy szakadt az eső. Ilyenkor nincs sok lehetőség a szórakozásra, illetve az olyan kerti, szabadtéri embereknek, mint mi vagyunk kevesebb van. Marad a tévé, a számítógép és a játszóház. Annyira nem is baj, feltorlódott már egy-két teendőm az otthoni gépparkot illetően. Volt itt minden, CMS szerver frissítés, telefon szoftver buherálás, amit először csináltam és kifejezetten büszke vagyok rá, hogy még működik a mobilom. A Tumblr projektet valószínűleg feladom. Sok lesz ez egyszerre. Nem szűnik meg az account, de valszeg csak a kedvenc fotóimat fogom ott gyűjtögetni.

A zöld az egy szép szín

Főleg, ha papagájból van, vagy esetleg levélből.

Kezd egyre több melóm lenni és egyre több mindent meg is tudok csinálni. Ez jó. Pénteken a főnök szabira ment, ami számomra mindig az önfegyelem próbája, ha nem épp engem bíznak meg helyettesnek. Mivel itt még próbaidőn vagyok, ez szóba sem jöhetett. Majd figyelek. Persze, most is bloggolok, úgyhogy szép kilátások. :)

A múlt héten már nem volt tornatermes edzésünk, a Margit-szigeten gyakoroltunk esténként egy szűkebb körrel, kizárólag eszközös (fegyveres) technikákat. Idén már másodszorra, de számomra igazából először az edzést megosztjuk egy "kollégával", aki pár éve elvégzett egy késharc oktató tanfolyamot. A rendszer nem az aikido része, bár ez is Ázsiából származik; mégis nagyon más. Tetszik is, meg nem is. A technikák, a rendszer önmagában nagyon hatékony és aikidos szemmel is van mit tanulni belőle, de mégis vannak fenntartásaim. A mögötte lévő filozófia komolyan eltér az aikido szellemiségétől. Amikor ezt gyakoroljuk, én mindig a bennem lévő kisördögöt érzem piszkálgatni és ez megrémít. Egy csomó dolog van, amit azért nem csinálok, mert tudom, hogy ha ráérzek az ízére, akkor nem fogom tudni abbahagyni, még akkor sem, ha az ártalmas. Ez köztük van. Csinálom, de nagyon figyelek, hogy ne kapjon el a tűz.

Kíváncsi leszek, hogy a héten hogy ússzuk meg az esőket. Akkor ugyanis nem tudunk edzeni. Nem (csak) magunkat féltjük, de az eszközeink fából vannak, amiknek nem tesz jót, ha eláznak.

Pénteken kyga özvegyénél voltam megint mizoval, most elhozta a zöld fiúkat is. Az eredeti terv az volt, hogy megpróbáljuk Bumit összehozni Csibészkével, de Kati menet közben meggondolta magát és az indokait maximálisan megértem. A két sapis egyáltalán nem érdeklődik egymás iránt és a kommunikáció köztük negyedóránkénti félperces ordításban merül ki. Ezt a legtöbben nem viselik el hosszú távon - meg merem kockáztatni, talán még én sem. :)
Ettől még kellemesen beszélgettünk, fotóztam egy párat és jól megdögönyöztem Bumit. Számomra mindig nagy élmény egy ekkora termetű és ilyen szelíd, de inkább ennyire játékos papagájjal játszani. Kati azt mondja, ő már látta komolyabban vadulni, ezért nem szívesen megy a közelébe, de egyelőre engem még nem bántott, sőt. Valószínűleg azért, mert én hím vagyok (ugye?), Bumi meg nőstény és ezt a madarak megérzik. Igen, jó lenne hazavinni, de sajnos nem lehet. Alig vagyok otthon, így nem nekem kellene napközben foglalkozni vele és hallgatni a hangicsálásait. Ez így nem lenne fair sem a családdal, sem a madárral szemben. Marad a látogatósdi. Legközelebb már viszek valami ajándékot is, rágni nagyon szeret a drága.



A többi a Flickr-en

2009. június 15., hétfő

Vége a tanévnek

Vagy mondhatnám úgy is: VAKÁCIÓ!, de ez engem egyelőre csak annyiban érint, hogy a suli, ahol az edzéseket tartom bezár szeptemberig. Ez persze nem igazán megkönnyebbülés, mivel egyrészt a tanév végén mindig van egy komolyabb rendezvényünk, aminek a szervezésében évek óta kiveszem a részemet és persze a tanítványaim egy része ilyenkor vizsgát is tesz, amire fel kell készíteni őket és magában a vizsgáztatásban is részt kell vennem. Annyit görnyedtem papírok fölött, a földön ülve szombat délután, hogy a derekam még most is sajog. :(

De úgy látszik, hogy ez nekem még mindig nem volt elég, mert rábeszéltem az asszonyt, hogy a vizsga másnapján rendezzünk kerti partit a tanítványok tiszteletére. Röviden: nagyon jól éreztem magam, de baromira elfáradtam. A héten már másodszorra fordult elő, hogy kilenc körül már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert már édesen aludtam Csongi ágya előtt a földön (fekvő matracon). Áthívott, mert összegabalyodott a takarója és miután megigazítottam, megkérdezte "Itt maradsz egy kicsit?". Erre nem lehetett nemet mondani. Amúgy is nagyon apás volt egész nap, mert előtte három napig nem tudtam részt venni az esti rutinban a hétköznapi edzések és a kurzus miatt. Volt olyan, hogy Borinak nem volt hajlandó engedni, hogy átpelenkázza, nekem pedig egy mondatomba került és már mentünk is befelé. Aznap délelőtt még elvitt sétálni is. Nem tréfálok, ő ment elől és közben azzal dicsekedett, hogy "oda megy, ahova akar és Apa pedig elkíséri mindenhova". A bulin is jól viselkedett, egy hisztire sem emlékszem, köszönt is szépen mindenkinek és a kérdésekre is válaszolgatott, bár nagyon nem oldódott a felnőttekkel, inkább csak a többi gyerek után rohangált. Az egyetlen kivétel talán Laci volt, aki egy éve úgy megtanította labdát dobni, hogy most már 2-3 méterről egy és kétkézzel is el tud találni, kapkodni se nagyon kell, mert kézbe jön a laszti. Az elkapást szerintem jövőre meg is tanulja.

A madarak viszont meglepően reagáltak a csicsergő vendégekre: úgy viselkedtek, mint a kirakat-papagájok. Kicsit játszottak, aranyosan bújtak egymáshoz, senkit nem martak meg és a lényeg: csak egyet-egyet pittyentek néha, semmi hangicsálás. A tegnapi produkciójuk alapján mindenki törpéket akar magának. Hiába, így törnek világuralomra az agapornisok. :)

2009. június 8., hétfő

"Nyáááár van, virágzik a falevél"

Fiatalabb koromban mindig ezt énekeltem magamban, aztán amikor rájöttem, hogy milyen hülyeséget sikerült összekomponálnom, akkor inkább abbahagytam. :)

A hétvégén újabb komoly előrelépés tanúja lehettem. Csongi képes volt sírás nélkül ott aludni a nagymamájánál. Pénteken szokás szerint korán végeztem és siettem, hogy én is mehessek érte a bölcsibe. Korán értünk oda, még uzsonnázott. Olyan kajákat eszik meg, amiket otthon nem igazán szeret. Nagyon szépen szocializálódik. De lássuk szépen sorjában.

Péntek reggel megvolt az első negyedéves értékelésem. Hivatalosan itt negyedévente felülvizsgálják az éves célokat. Persze a főnök már eleve nincs oda ezért az egészért. Nem az értékeléssel van a baja, hanem ő már túl öreg róka ahhoz, hogy át lehessen verni a sok blablával, amit az örökké változó rendszer mögé tesznek. És annyira van korrekt, hogy ezt a beosztottjai előtt sem titkolja. Azért kicsit megizzasztott, pedig még csak másfél hónapja vagyok itt. A budo-ban létezik egy fogalom, a "seme". Ez az a képesség, vagy technika, amivel az ellenfelet kibillentjünk a lelki/szellemi egyensúlyából, folyamatos nyomás alatt tartjuk, hogy elbizonytalanodjon és amikor már azt sem tudja, hogy fiú, vagy lány, sokkal könnyebb sikeresen megtámadni. No, a főnök tudatosan, vagy tudattalanul, de mestere ennek a technikának. De a lényeg, hogy vannak céljaim egész évre és lassan, de biztosan illeszkedek befelé a napi rutinba.

Szóval meló után rohanás Csongiért a bölcsibe és a terv szerint mentünk volna valamelyik barkács áruházba, mert kitaláltuk, hogy a hétvégi kerti partihoz szükségünk lesz még egy plusz grillsütőre. Egyszerre jó és rossz, ha az embernek sok tanítványa van, akivel a tanév végét ünnepelheti. A srác persze mostanában nem szeret annyira autózni, mert hátul csak ücsörögni lehet, ő meg szaladgálni szeret. Főleg, ha a bölcsivel szemben van egy csudajó Máltai játszótér. Szerencsére mi már rájöttünk, hogy kisgyerekkel nem lehet csak órára pontosan tervezni, így belefért a csúszdázás, meg hintázás, aztán nyomás a Brico-ba. Ott persze csak 30-80 ezer forintos kerti grilleket találtunk, de volt sima grillrács is, csak túl ritka rácsozattal. Átsétáltunk a szomszédos Corába és érdekes módon ott minden volt, amire szükségünk van. Csongi már elég nyűgös volt a sok válogatástól és tanakodástól, de sikerült kiengesztelni egy duplacsokis Magnummal.

Szombaton a Borfalu körül forgott minden program. A terv az volt, hogy a kiscsibe anyámnál alszik és akkor mi jól be tudunk rúgni. Délelőtt még levittem őt és a kiskutyát a Dunára és kirándultunk egy nagyot. Kavicsokat dobáltunk a folyóba, az egyik stégen tízóraiztunk, miközben az elhaladó csónakoknak integettünk és köszöntünk és sikerült eljutni a pünkösdfürdői gátig is, ahol én sörözni szoktam...Csongi óta évente kétszer. A "gond" az volt, hogy valami fesztivált szerveztek a söröző mellé és ilyen helyre soha nem jó egy árva ezressel beesni. Azért egész jól vettük az akadályt, az ezresbe belefért egy sör, egy fagyi (természetesen eper) és még egy ugráló is. Kaptunk ajándékba mini-plüssmacit és felülni ugyan már nem volt pénzünk, de simogathattunk pónit. Bori értünk jött a kocsival és így megvolt az első ölbekutya élménye is a mukinak, amire annyira büszke volt, hogy az egész kirándulásból erről mesélt a legtöbbet.

Otthon alvás, majd irány a mama. Ébredés után nem volt sok kedve menni, de egy beígért zöld kukásautó remek motivációs tényezőnek bizonyult. Amikor meglátta, sikított az örömtől. :)
A Borfalu egész jól sikerült, bár mintha egyre csökkenne a képviselt borvidékek száma. Most például budai bor egyáltalán nem volt. Tavalyhoz képest a helyszín is változott, akkor a Fő téren rendezték a bulit, idén valamiért az odavezető utcát rendezték be. Eső alig esett, a sajt drága volt, de finom a zsíroskenyér pedig egyre frissebb. Sok fehérrel nyitottunk, de mind furán sárgás volt, mintha a Tokaji aszút akarták volna utánozni. De találtam egy szuper vöröset, amiből egy palackot haza is vittem. A borárak amúgy elég magasak voltak. Tavaly 150-200-ért már nagyon is iható kóstolókat kaptunk, idén ez a kategória még nagyon alul volt, inkább 350-től fölfelé voltak jobb itókák, csak sajna 350 fölött gyorsan 600 let a deci ára. Ennyit nekem nem ér meg a dolog. :(
A piálásnak éjszakai túra lett a vége. Laciék átcsábítottak a Szabadság téri Quimby koncertre, aminek a végét el is csíptük, onnan pedig átballagtunk az Erzsébet térre, hogy megnézzük, mekkora tömeg van a Gödörben. Innen vissza a kocsihoz, majd haza. Jó volt látni az életet a belvárosban.

Nem, ez nem az én hasam!Vasárnap egyészen 8-ig(!) aludtunk, majd összeszedtük magunkat és elmentünk a srácért. Illetve előtte még beestünk a MediaMarktba, mert új mosógépet kell vennünk és a héten épp van vmi 0%-os hitelakció. Csongi nagyon örült nekünk és büszkén mesélte - a nap folyamán többször is - hogy egyáltalán nem sírt. Ebéd és alvás után pedig a sógornőm szülinapját ünnepeltük valahol Lőrincen egy nagyon hangulatos kávéházban. Kár, hogy ilyen messze van, mert a minősége kb. Daubner szintű, de itt kényelmesebb és kellemesebb a környezet. Egy hatalmas fagyikelyhet ettem, persze nem egyedül, mert valaki, aki az ölemben nyalogatta az eperfagyiját abba is belekotnyeleskedett. Az eső zuhogott, de még így is egész jó volt.

A héten vannak az utolsó edzések, hétvégén kurzus, vizsga és egy kerti parti a tanítványokkal. Biztos nem fáradok el. :)

Ja igen! Twitter-t még nyomom, már túlvagyok pár beszélgetésen is a "Mire jó ez neked?" témában és a Tumblr is kezd körvonalazódni. Egyelőre főleg a kedvenc Flickr képeimet teszem oda, főleg olyat, amit mások lőttek, de lesz egy kettő olyan is, ami az én képem, de számomra méltatlanul elsüllyedt a nézettségi statisztikában. Arra gondoltam, hogy naponta, vagy hetente kitalálok egy adott témát, vagy motívumot és a hozzá kapcsolódó képeket fogom oda bedobálni. Témát, véleményt szívesen fogadok itt, a kommentek között, vagy bárhogy.

2009. június 3., szerda

Pünkösdi ribizli


IMG_2157
A képet feltöltötte: BékiPeti

Kicsit kevés, kicsit lassan érik, de a miénk. Az első gyümölcstermő növény, ami saját kézzel ültettem. Nagymamám kertjéből mentettem át a bokrokat és mind megmaradt. A kiskirályfi persze lelegeli, nem hagy nekem sokat, pedig legalább annyira imádom a ribizlit, mint őt.

A többi pünkösdi kép a Flickr-en

2009. június 1., hétfő

Banángomba


Banángomba
A képet feltöltötte: BékiPeti

Remélem látszik a lényeg. Ezek a játékok eredetileg műanyag gyümölcsök (banán, dinnye, paradicsom) voltak. A két felükön kis tépőzárral és egy műanyag késsel, hogy fel lehessen szeletelni őket. Jópár hónapja megkapta már Csongi és az egyik első játék, amit maga talált ki a gombaépítés volt. A héten valamikor újra előállt velük és követelte, hogy a kiskertünkben ültessük el őket. Így is lett.

Majmocskák


IMG_2089
A képet feltöltötte: BékiPeti

Még az állatkertbe se kellett elmennem, hogy lekapjam ezt a két kis makákót - a kertben ették a kedvenc zöldborsómat. Láthatóan már korábban befogott példányok voltak: az egyiket meg is gyűrűzték. A másik valószínűleg a kicsinye volt.

A teljes sorozat a Flickr-en.

Kinek kell egy kertitörpe?


IMG_2077
A képet feltöltötte: BékiPeti

Nem? Senkinek? Akkor megtartom. :P

Most lenne jó családtagnak lenni, mert akkor a pikánsabb képeket is megnézhetnéd. ;)

A teljes album a Flickr-en.

Apa új sapija


Apa új sapija
A képet feltöltötte: BékiPeti

A sztori egyszerű. Egy tanítványom az USA-ból hazatérve egy új sapkát hozott nekem. Szeretem a baseball sapikat. A kölök is szereti. A póló azért "érdekes", mert egy kislánytól kaptuk kölcsön, akinél a sajátját eláztatta. :)

Piros


Piros
A képet feltöltötte: BékiPeti

Jibizji


Jibizji
A képet feltöltötte: BékiPeti