Kezd egyre több melóm lenni és egyre több mindent meg is tudok csinálni. Ez jó. Pénteken a főnök szabira ment, ami számomra mindig az önfegyelem próbája, ha nem épp engem bíznak meg helyettesnek. Mivel itt még próbaidőn vagyok, ez szóba sem jöhetett. Majd figyelek. Persze, most is bloggolok, úgyhogy szép kilátások. :)
A múlt héten már nem volt tornatermes edzésünk, a Margit-szigeten gyakoroltunk esténként egy szűkebb körrel, kizárólag eszközös (fegyveres) technikákat. Idén már másodszorra, de számomra igazából először az edzést megosztjuk egy "kollégával", aki pár éve elvégzett egy késharc oktató tanfolyamot. A rendszer nem az aikido része, bár ez is Ázsiából származik; mégis nagyon más. Tetszik is, meg nem is. A technikák, a rendszer önmagában nagyon hatékony és aikidos szemmel is van mit tanulni belőle, de mégis vannak fenntartásaim. A mögötte lévő filozófia komolyan eltér az aikido szellemiségétől. Amikor ezt gyakoroljuk, én mindig a bennem lévő kisördögöt érzem piszkálgatni és ez megrémít. Egy csomó dolog van, amit azért nem csinálok, mert tudom, hogy ha ráérzek az ízére, akkor nem fogom tudni abbahagyni, még akkor sem, ha az ártalmas. Ez köztük van. Csinálom, de nagyon figyelek, hogy ne kapjon el a tűz.
Kíváncsi leszek, hogy a héten hogy ússzuk meg az esőket. Akkor ugyanis nem tudunk edzeni. Nem (csak) magunkat féltjük, de az eszközeink fából vannak, amiknek nem tesz jót, ha eláznak.
Pénteken kyga özvegyénél voltam megint mizoval, most elhozta a zöld fiúkat is. Az eredeti terv az volt, hogy megpróbáljuk Bumit összehozni Csibészkével, de Kati menet közben meggondolta magát és az indokait maximálisan megértem. A két sapis egyáltalán nem érdeklődik egymás iránt és a kommunikáció köztük negyedóránkénti félperces ordításban merül ki. Ezt a legtöbben nem viselik el hosszú távon - meg merem kockáztatni, talán még én sem. :)
Ettől még kellemesen beszélgettünk, fotóztam egy párat és jól megdögönyöztem Bumit. Számomra mindig nagy élmény egy ekkora termetű és ilyen szelíd, de inkább ennyire játékos papagájjal játszani. Kati azt mondja, ő már látta komolyabban vadulni, ezért nem szívesen megy a közelébe, de egyelőre engem még nem bántott, sőt. Valószínűleg azért, mert én hím vagyok (ugye?), Bumi meg nőstény és ezt a madarak megérzik. Igen, jó lenne hazavinni, de sajnos nem lehet. Alig vagyok otthon, így nem nekem kellene napközben foglalkozni vele és hallgatni a hangicsálásait. Ez így nem lenne fair sem a családdal, sem a madárral szemben. Marad a látogatósdi. Legközelebb már viszek valami ajándékot is, rágni nagyon szeret a drága.
A többi a Flickr-en
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése