2011. december 20., kedd

(Közhelyekkel) zárjuk az évet

Igazán hosszúra sikerült ez az év, számomra rengeteg tanulságot rejtve.

Megtanultam, hogy mindig lehet rosszabb, keményebb és fárasztóbb az élet, de emellé mindig jön valami új, valami jó, ami segít átvészelni a nehéz időszakokat.

Bori idén újra teherbe esett, jövő tavaszra lesz egy kislányunk is. Ismeritek a közhelyet: nincs két egyforma terhesség. Nálunk eddig alig van hasonlóság a kettő között. Számomra sokkal gyorsabban telik az idő, szinte átalszom az egészet, csak azt látom, hogy Bori kínlódik, igazi értelmet adva a terhesség szónak. Csongival a hasában sokkal aktívabb volt a középső harmadban. Most már az első harmad is úgy legyengítette, hogy a szívatós részek hamarabb megtalálták. Csongival a hasában még kirándulni, hegyet mászni jártunk és csak az utolsó harmadban volt, hogy a sarkon már szuszogva állt meg pihenni. Most szegény sokkal fáradékonyabb, egyszer még kórházba is befektették egy háromnapos kivizsgálásra pár hete. Viszont sokkal hamarabb talált kapcsolatot az új babával. A kis alien amúgy kitesz magáért, hogy ne feledkezzenek meg róla. Sokat mozog, forgolódik, ficánkol, úszik ide-oda. Csongi is virgonc volt, de nem ennyire. Szóval más.

A melóban szakmailag előléptettek, egy hatfős rendszergaza csoport munkáját felügyelem, irányítom. Néha a lelküket ápolom, vagy épp az érdekeiket képviselem. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt és ez még sehol nincs egy középvezetői pozíciótól, ahol elképzeléseim szerint totál felőrlődik az ember a lentről- és fentről jövő együttes nyomás hatására.
Az éjszakáim sokkal nyugodtabbak, de a nappalok átkozott fárasztóak. Rengeteg adminisztráció, nyafogás balról, köpködés jobbról. Tervek vannak, de a kidolgozásra nincs erőforrás, hirtelen irányváltások és persze a legfontosabb projekt az ez-az-öt. Ráadásul az egész egy bankban, amit manapság divatos ügyfélként, kormányként utálni, így minden döntésnek végzetes következményei lehetnek és minden elvárás úgy kezdődik, hogy "a lehető legjobb minőségben, de pénzt azt nem tudunk adni rá".

Emellett suliba járni nem épp leányálom, főleg, mert a GDF idén igazán kitett magáért az eltántorítási módszertanban. A féléves tanszercsomag egy (1!) fizikai tankönyvet tartalmazott a befizetett tandíjért és persze jópár "ajánlott" olvasmányt, amit külön pénzért, vagy úgy sem lehet beszerezni. Az elektronikus tanszercsomagok közül többről kiderült, hogy elavult, az előző tanár készítette és nem ér semmit az új oktató szemében, de újat még nem volt ideje készíteni, talán következő félévre meglesz.
Apropó, oktató: a felsőoktatásban oktatóból kevés van, annál több a pökhendi, kivagyi tudós, meg régivágású - mára gépekkel helyettesített - szaki, aki keni-vágja a témakörét, csak épp a témaköre már inkább való bölcsészkarba egzotikumként, vagy a tudománytörténet érdekességei közé, mint a modern műszaki ismeretek közé. Átadni hatból egy tudja a tudását, a többi csak dicsekedni tud vele. Ennek ellenére (vagy épp emiatt) a közösségi szellem az évfolyamon belül nagyon erős. Több olyan évfolyamtársam van, aki képes munka, család mellett kikutatni a hiányzó anyagokat, ingyen közzétenni a vázlatait, összeállításait, aminek segítségével fel lehet készülni a vizsgákra, szemben a tantárgyanként kiadott átlag 350-650 oldalnyi "nesze, ebben benne van, ami kell a tantárgy elsajátításához" anyaggal. Összeülnek, együtt oldanak meg feladatokat, biztatják a kedvetlenedőket. Ez biztos hétköznapi dolog olyanok között, akik nappalisként mindent együtt ülnek végig, de a távoktatás épp arról szólna, hogy csak a hétvégi konzultációkon és a vizsgákon futunk össze. És mégis van összetartás, köszönhetően az internetnek. Nekem is nagy erőt adnak, bár már látszik, hogy ebben a félévben lesz 1-2 tantárgy, amiből még csak vizsgázni sem fogok tudni.

Nem véletlenül kerül a sor végére, idén az Aikido-ra jutott a legkevesebb energiám. Az edzéseim mind megtartom, a kurzusok nagy részén is ott vagyok, de már egyre kevesebben és a saját edzőm edzéseit is ki kell hagyom. Folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy ez egy megállapodás, egy döntés eredménye és nem tartós állapot. A suli befejeztével újra ott leszek mindenhol, ahol tudok. De az még olyan messzinek tűnik és az intenzív edzés annyira hiányzik.

Azt vettem észre, hogy ahogy öregszem, úgy próbálom egyre inkább tervezni a jövőmet. Ezzel csak egy gond van: amerre a világ tart, egyre nehezebb kiszámítható és végrehajtható terveket készíteni. Egyre jobban oda kell figyelni a világ történésire és gyorsan, nagyon gyorsan kell reagálni egy-egy új helyzetre. Ilyen helyzetben nem lehet olyat tervezni, ami pár hónapnál messzebbre mutat, vagy a tervnek nagyon általánosnak kell lennie, ami tudja alkalmazni az élet hozta változásokat.

Jövőre ilyen tervek maradnak: kitartás, büszkeség, jóindulat, bátorság, egészség, szorgalom.