2009. december 21., hétfő

Sok a ... minden

Most, hogy nézem, nem is írtam olyan régen. De azért biztosan jobb lett volna gyakrabban, mert rengeteg dolog történik velem.

A melóváltás kinek nincs meg? Nem az, a másik. Illetve a harmadik. Tudtok olyat, akinek önszántából egy éven belül 4 állása volt a válság közepén? Nem kívánom senkinek. De a kör bezárult, újra a BB-nél vagyok és anyagilag nem volt a legjobb kör, de szinte minden más - beleértve a szakmai - szempont szerint semmi okom a megbánásra. Tele vagyok melóval és élvezem. Egy-másfél évig biztosan jó lesz és ahogy most látom, akkor is csak pozíciót szeretnék majd váltani, a céget már nincs okom elhagyni.

Jó érzés, hogy számítanak rám, adnak a szavamra és bíznak bennem a kollégák és a partnerek is. Mint mindenhol, itt is vannak buktatók, meg értelmetlenségek, de azért haladnak a dolgok és nekem is van olyan munkám, amit szeretek is csinálni.

Fotózni nem sok időm volt mostanában, utoljára talán Kabókán vettem kézbe a gépet. A legjobb elmulasztott alkalom a tegnapi cirkuszlátogatás lehetett volna, de nem tudtam, hogy lehet-e fényképezni és potyára nem akartam elvinni a gépet. Kellett volna. Csongi a hangos zene miatt ugyan az első perctől fogva ki akart jönni, de amikor az anyja befogta a fülét, vagy amikor épp nem ordított a zene, akkor csillogó szemmel figyelte az előadást, amíg a második rész vége előtt el nem aludt.

Henry Ayala bohóc összekötőszámai szenzációsak voltak. A hátán vitte az egész előadást ez a venezuelai artista. A többi előadás is nagyszerű volt, de az összekötések nagy részét ő csinálta és remekül bevonta a közönséget. Nem erőltetett, hanem nagyon jól szórakoztatott. Úgy vett rá gesztusokkal egy mellettünk ülő kisfiút a közreműködésre, hogy még Bori sem akarta elhinni, hogy nem volt beépítve. Pedig a srác egy ismerősünk fia és nem tanul artistának. Nagyon jól szórakoztam, kicsit bánom is, hogy nem járunk gyakrabban cirkuszba.

Aikido témában is lezártuk az évet. A tervek szerint jövőre sok újdonság vár ránk, ami el is kél már. Időről-időre meg kell újulni, hogy tudjunk alkalmazkodni a világ fejlődéséhez. Jó lenne, ha meg tudnánk valósítani a terveinket.

A madarak, köszönik jól vannak. Bori már régóta szerette volna kipaterolni őket a nagyszobából, ami miatt rengeteg vitánk volt. A kompromisszum megszületett: Bori kiköltöztette az asztalát a dolgozóból a nappaliba, leszigetelte az eredetileg mögötte lévő falat, az emeletes röpde pedig bekerült a helyére. Így gyakrabban tudom kiengedni őket, rájuk lehet csukni az ajtót és még fény is több jut nekik, köszönhetően a feltételeim között szereplő madárlámpának. Ez ugyan még nincs üzemben, mert érdekes módon a plafonon lévő foglalaton kívül minden E27-es foglalatban világít, ott nem. Most polcra csíptethető olvasólámpa foglalatot keresünk, amibe bele lehet tekerni egy bazinagy energiatakarékos kompakt fénycsövet. Eleddig kevés sikerrel, de a plafonon is energiatakarékos izzót használunk és ideiglenesen ez is megfelel.

Rajtuk nem látszik, hogy zavarná őket a környezetváltozás, csak nekem kevesebbszer van szívem éjjel kopogni a lenti gép billentyűzetén. Persze a biztonság kedvéért már megkezdték a hátam mögött lévő könyvespolc tartalmának kicsipkézését. És nem Bori Agatha Christie gyűjteménye a kedvencük, hanem az én 80-as 90-es évekbeli sci-fi gyűjteményem.

Csongi eljutott abba a korszakba, amikor már elég bő a szókincse, de még nem mindig tudja, hogy mire tudja használni. Nagyon vidám pillanatokat szerez nekünk, amikor kedvenc kifejezéseinket és hanghordozásunkat halljuk tőle vissza. Az látszik, hogy érzékeny gyerek és sokszor akad gondja az érzelmei kezelésével. Igyekszünk jól kezelni, de nekünk is nehéz türelmesnek lenni, vagy épp komolyan venni a problémáit. Konkrét példának tudnám felhozni azt a délutánt, amikor az alvásból sírva ébredt és fél óra után lehetett csak kiszedni belőle, hogy tulajdonképpen azért sír, mert nem tudja abbahagyni a sírást. Beü. :)

Máskor meg igencsak próbára teszi a szülői türelmet azzal, hogy elmenőben mindig pont azt a játékot akarja az utolsó pillanatban magával hozni, ami vagy fent van az emeleten, vagy senki nem látta két napja és nyakig felöltözve bújunk minden ágy és asztal alá, hátha ott van valahol, míg ő lent sír, hogy "Hol lehet...?". Amúgy édes és tündibündi és szeretetgombóc. Imádom, amikor megkér, hogy játszunk űrlényeset és megkacagtat, amikor arra a felvetésre, hogy miért nem tanítja meg az anyját is játszani azt dobja vissza, hogy a lányok nem tudnak játszani, mert ő a feldobást is csak kicsit dobja, míg én "olyan" nagyot, hogy hű.

No, ezt jól kiírtam végre. Hiába, szabin vagyok és Bori meglógott a pénztárcámmal. Ilyenkor még elmenni sem tudok itthonról.

2009. december 5., szombat

Kabókapuszta ősszel


IMG_4698
A képet feltöltötte: BékiPe

Számunkra is meglepő volt, de november közepén is jó dolog Kabókán lovagolni. Ezúttal csak egy hosszú hétvégét töltöttünk és a medencét is elkerültük, de lovaglásból annál több jutott és még csak fel sem forrt az agyvizünk.

A csapat valamivel kisebb létszámmal képviselte magát, főleg gyerekből volt kevesebb. Viszont most már mindenki osztályban lovagolt. Még Bori is, akire emiatt nagyon büszke vagyok. Régebben sokat lovagolt, de egy kellemetlen élmény miatt elrettent az osztálytól és idáig tartott, amíg legyőzte a félelmét. Örülök neki, hogy sikerült.

Csongi pedig már futószáron ügetett, bár annyira még nem élvezte, de léptetni már szeretett, ami nagy előrelépés, mert nyáron még csak tűrte a lovagoltatást.

A házigazdák most is minden napra kitaláltak nekünk egyéb programokat is. A legjobb a kicsiknek tartott kincskereső játék volt. Játékos versikék vezettek újabb és újabb nyomokra, észre se vettük és bejártuk az egész tanyát keresztbe-kasul és Csonginak csak annyi segítség kellett, hogy felolvassuk neki a versikéket. A megfejtést, ami a következő nyom helyszíne volt mindig egyedül találta ki.

Már nagyon várjuk a nyári egyhetes táborunkat.

A teljes album szokás szerint a Flickr-en.

2009. november 13., péntek

A MÁV sportos életre nevel

Két hete dolgozom újra a Váci úton, pont félúton a Pláza és a Tesco között. Két évet már dolgoztam itt és mindig bosszantott, hogy milyen körülményesen jutok a munkába, pedig légvonalban egész közel lakunk. Csillaghegy nincs messze Angyalföldtől. Csak autóval, vagy BKV-val.

Ilyen szép kurflit kell bejárnom, ha a BKV-ra hagyatkoznék.


View Melóba BKV-val in a larger map

HÉV-vel kell jönnöm az Árpád-hídig, ott át az 1-es villamossal és vissza fel északra a metróval, majd még 10 perc gyaloglás a végére.

Viszont van itt még egy átjárási lehetőség: az Újpesti vasúti híd, más néven Északi összekötő. Ezen gyalog, vagy bringával is lehet közlekedni, de az esztergomi vonat is átmegy rajta és mindkét hídlábon van megállója. Korábban - nyáron - már többször csináltam olyat, hogy hazafelé, amikor úgyis ráérek átgyalogoltam az összekötőn és a másik hídlábon Boriék felszedtek autóval. Kellemes élmény a Duna fölött átsétálni, kivéve ha nagyon hideg szél fúj, de azt is ki lehet bírni.

Ha megnézzük, ez az útvonal már sokkal gazdaságosabb:

Át a hídon nagyobb térképen való megjelenítése

Idén úgy döntöttem, kipróbálom a vonatozást is. A szűk keresztmetszet a vonat menetrendje. Két hét alatt volt pár kalandom ebből fakadóan.

Amikor először döntöttem a hazavonatozás mellett, gondosan leellenőriztem, hogy a városkaputól minden óra 7-kor és 36-kor megy vonat abban az időszakban, amikor én hazajárok. Aztán belemerültem a munkába. A kollégák úgy szóltak rám, hogy nem kell-e még indulnom? De, kellett. Nagyon is. Sprinteltem a vasútállomásra és el is értem a vonatot, a túloldalt pedig pont jött egy busz, ami egy saroknyira tesz le a házunktól. 28 perc alatt voltam otthon, szemben a tiszta BKV-s 50 perces szintidővel.

Másnap kipróbáltam, milyen jönni befelé. Reggelente 8 és 9 között három vonat is jön Aquincumtól. 6-kor, 20-kor és 47-kor. Mivel 9 járok általában, a 47-esre lőttem. Reggel még elvittük Csongit a bölcsibe, ahova 8-ig jó beérni a reggeli miatt, így 20-körül már a hévről szálltam le. A vonat épp indult, így nyugodt szívvel konstatáltam, hogy pontosan jár, a menetrend szerint. Kicsit hideg volt, de azt gondoltam, eltoporgok 47-ig, majd máskor lazábbra veszem az érkezést és nem kell ennyit várnom. Amikor 07-kor megjött a bemondó szerint "előreláthatólag 10 percet késő" vonat, már egy kicsit másképp gondoltam a dolgot. Kockára fagyva értem be az irodába és még el is késtem.

Ezután kezdődött a mi kis sportos játékunk a vonattal. Hazafelé általában már időben indulok, nincs probléma, de befelé biztosra megyek és igyekszem elérni a 20-as vonatot, ami valami misztikus okból kifolyólag általában pontosan indul. Ha lemaradok róla, akkor legalább 8-10 perc késére mindig számíthatok a 47-es részéről. Nem is értem.

Tegnap este volt a csúcsok csúcsa: edzésről akartam hazajönni vonattal. Úgy látszik, nekem ez lett az új mániám. Este 8 után már csak óránként jár a vonat, 36-kor ér Újpestre. Én pedig este 9 előtt végzek a Bazilikánál. Nagyon kényelmesen elmetróztam a Gyöngyösi utcáig, ami egy megállóval van a vasútállomás előtt, de mivel ott nincs meleg váró, bementem a Plázába melegedni, hisz volt még majd' fél órám. Szépen el is tököltem az időt és még épp tudtam integetni a 26-kor induló metrónak. Nézem a menetrendet, mikor jön a következő: 36-kor. Pont akkor, amikor a vonatom egy megállóval feljebb indul. A sprintet itt nem akartam megjátszani. Ennyire nem vagyok jó futó. Abban reménykedtem, hogy a vonat késik 1-2 percet, az nekem pont elég, mert a metrótól a vasúti vágány csak két lépcsőnyire van. Megérkeztünk a városkapuhoz, lőttem ki a metrókocsiból, de még csak az elhaladó vonatot sem láttam és persze már senki nem volt a vágány mellett.
Büszke ember vagyok, nem akartam visszametrózni az Árpád-hídig, elindultam gyalog az összekötőn át.

Vonattal 3 perc az út, de tapasztalataim szerint gyalog van az 40 is. Az első Duna-szakasz fölött annyira untam már magam, hogy úgy döntöttem, futni fogok. Edzés után, ingben, szövetnadrágban, irodai cipőben, edzőcuccal a hátamon nekiálltam kocogni a hídon. Viszonylag gyorsan át is értem, illetve eljutottam arra a szakaszra, ahol már le kellett jönnöm a hídról, de a Szentendrei út és a HÉV még jóval odébb volt. Futottam hát tovább. Korom sötétben, kivilágítatlan úton. Becsületemre legyen mondva, 20 perc alatt lenyomtam a távot és pont jött is a HÉV, így fél 11-re már otthon is voltam, teljesen átázott ingben és mocskos nadrágban, mivel futás közben néha nem láttam, hogy mibe lépek.

Most reggel érzem csak, hogy a bal lábam tőből akar leszakadni  és ugyanaz a vádlim is görcsöl egy kicsit. De sebaj, most egy három napos aikido kurzus következik, lesz időm kimozgatni.

Akinek hiányzik a sport az életéből, annak bátran ajánlom, hogy utazzon vonattal. Rengeteg lehetősége lesz az egészséges mozgás gyakorlására. Futás a vonathoz, a vonat helyett, vagy csak könnyed táncolgatás a vonatra várva a friss hideg levegőn.

2009. október 29., csütörtök

Kókuszgolyó


IMG_4371
A képet feltöltötte: BékiPe

No persze, abból egyet sem fotóztam, de a készítése annál szórakoztatóbb volt.

A teljes album a Flickr-en

2009. október 19., hétfő

Kísértet az irodában

Most már a legtöbb ismerős és kolléga is tudja, így lehet akár publikus is: a hónap végével, pontosabban jövő szerdával megszakítom nagyszerű AS/400 rendszergazdai pályafutásom és novembertől új (régi) helyen, régi (új) feladatokkal foglalkozom majd tovább.

Igazából nem terveztem az ittlétemet ilyen rövidre. Amikor végre felvettek, nagyszerű lehetőségként éltem meg ezt a munkahelyet. A technológia kellőképpen elterjedt, a jó szakemberből viszont elég nagy a hiány világszerte. Hogy őszinte legyek, még most is jó kiugrási lehetőségnek tartom ezt a területet - egy nálam kezdőbb, de ambiciózusabb, technikai beállítottságú embernek. No, nem feltétlenül a rendszergazdaság a nagy lehetőség, mert ahogy az kiderült, itt az eléggé robotmeló, számomra túlságosan is kékköpenyes. És hiába vannak jó ötleteim, azoknak kétféle sors jut: megmosolyogják őket, hogy azt itt úgysem lehet megvalósítani, vagy rákapnak és megcsináltatják velem, de persze nem mehet a többi kötelezettség rovására. Cserébe kapok esztelen ötleteket megvalósításra, ad-hoc - dobj el mindent - feladatokat, amiket menet közben többször pontosítanak, addig meg gondolatolvasási technikával definiálhatók csak. Ez így nem túl lelkesítő.

Amikor utoljára váltottam, elsősorban a pénz és az előlépési lehetőség vett rá az ugrásra és nagyon sokat agyaltam rajta, hogy megéri-e a dolog. Nem bántam meg, még ha rosszul is sült el, mert ha nem lépek, azt bizonyosan bántam volna a mai napig.
Most nem kellett sokat gondolkoznom, de a helyzet hasonló: hülye lennék, ha nem lépném meg.

Ahogy látom, a jelenlegi helyemen nem számított a vezetőség erre a lépésemre. Ezen én nagyon csodálkozom, mert látszik, hogy milyen emberekre van itt szükség és az is, hogy én olyan vagyok-e. Ment is a heccelés sokszor, hogy "na, megbántad-e már, hogy beléptél ide?". Én eleinte megértően mosolyogtam, később már csak hallgattam. De az arcomon ott volt: Igen, meg. Nem a kollégák miatt, mert az itteni srácok remek csapatot alkotnak és persze a pénz is jól jött, mert már kifutottunk a tartalékainkból. De nekem ez a meló már nem való.

Ahogy észrevettem, a főnököm meg is sértődött. Ezt akár meg is érthetném, de akkor is nagyon amatőr dolognak tartom. Világ életemben fontosnak tartottam, hogy a munkakapcsolataimat személyes élményekkel is megerősítsem. Sokkal jobban tudtam egy olyan kollégával együtt dolgozni, akiről mást is tudtam, mint hogy milyen színű tollal ír alá. Viszont, ha helyzet volt, akkor igyekeztem a lehető legprofibban hozzáállni a kollégákhoz és a közös munkához, mert amíg a személyes kapcsolat előnyei jól erősítik a munkamorált, nem szabad hagyni, hogy a hátrányai rontsanak a teljesítményen. Nem hisztizek, nem vergődök, ha nem értek egyet valakivel; nem teszek neki keresztbe értelem nélkül. Csak utána tombolom ki magam, amikor egyedül vagyok, vagy barátok között. Most pedig, amikor kértem, hogy szüntessük meg a munkaviszonyomat közös megegyezéssel, miután jeleztem, hogy a lehető legkevesebbet szeretném már itt tölteni és a párommal is leegyeztettem, hogy mennyi segítségre van még szüksége a részemről azt a választ kaptam, hogy a teljes felmondási időben igényt tartanak rám, azaz csak rendes felmondással tudtam eljönni.

Ebből még másfél hét van hátra és kb. két hete szinte egész nap csak a lábamat lógatom idebent. A párom már nem von be semmi újba, a régi dolgokat is inkább elviszi egyedül, mondván minek terheljen engem ezzel. Most ugyan elment egy hét szabira és egyedül vagyok, de ő maga mondta, hogy kibírta volna, ha nem tehette volna, hisz épp nem vagyunk agyonterhelve.

A főnök alig beszél velem, akkor is csak tőmondatokban. Én sem keresem a társaságát, elücsörgök az asztalomnál, elvégzem, amit rám osztanak, de nem töröm össze magam. Igen, unalmas. És persze hogy hiányozni fog a láblógatás, amikor az új helyen rám szakad majd az ég. :)

Mindegy, az idő eltelik, én pedig igyekszem hasznosan eltölteni. Szinte láthatatlanul jövök-megyek. Néha megjelenek ennek-annak, aztán eltűnök újra. Pont, mint egy szellem. És minden nap alig várom, hogy elszabaduljak végre és megtestesüljek azoknak, akik sokkal fontosabbak a számomra: a család és az edzőtársak számára.

2009. október 12., hétfő

Maki


IMG_4254
A képet feltöltötte: BékiPe

Az előző hétvégén állatkertben voltunk. Ez nálunk már családi hagyomány, legalábbis Csongi születése óta. Átlag félévente ellenőrizzük a budapesti egzotikus állatállományt és örömmel vesszük észre a folyamatos változást, a fejlődést. Persze, az nem mindig kellemes, hogy gyakorlatilag egyszer nem sikerült úgy végigmennünk, hogy ne lett volna lezárva valami a folyamatos felújítások miatt, de hát mindennek ára van.

Az én idei kedvenceim a gyűrűsfarkú makik voltak. Ők kaptak egy szép kertet, ahol gyakorlatilag karnyújtásnyira közeledhetnek a látogatókhoz. Nagyon szelíd, kíváncsi állatkák ezek és eszméletlen jó mászók.

Csongi kedvencei pedig minden bizonnyal a zsiráfok voltak, akiket most már másodszor etetett kézből és akik ezt nagyon is jól tűrték. Naná. :)

A teljes sorozat a Flickr-en.

2009. október 5., hétfő

Az új unokahúgom


IMG_4214
A képet feltöltötte: BékiPe

Ő Tamara, az öcsém lánya. Nemrég meglátogattak bennünket és Borinak egyből babázhatnékja lett. Nekem meg ilyenkor fotózhatnékom lesz. :)

A többi kép a Flickr-en.

Csibészek


IMG_4146
A képet feltöltötte: BékiPe

Itt az egész album a Flickr-en.

2009. szeptember 22., kedd

Rajztábor


Rajztábor
A képet feltöltötte: BékiPe

A világhírű Tripper fivérek turnéjukat megszakítva elvonultak egy pár napra, hogy művészi érzéküket Patty, a rúdtáncos patkány közreműködésével tovább fejlesszék. A kép az alkotói műhelyben készült.

2009. szeptember 21., hétfő

Papeszparti jobb végredménnyel

A hétvégén megismételtük a múltkori, Sámson-vadászat miatt szomorúra sikerült papagájos összejövetelt. A résztvevők köre sokkal szűkebb volt ugyan, de így is jól éreztük magunkat.

Csongi nagyon szépen eljátszott Kati unokájával, a nők mindenféle női dolgokról csevegtek, én pedig ingáztam közöttük és a srácok között. A srác lassan már úgy fog érkezni Katiékhoz, hogy "Milyen autót kapok ma?". A Ferrárival természetesen aznap együtt aludt és fürdés közben is ott figyelt a WC tetején.

Rebeka, Kati unokája aranyos kislány. Igazi nőhöz méltón nemet már tud mondani, mást még egyelőre nem nagyon hallottam, de irányítani már mozdulatokkal is képes. :) Van köztük egy kis korkülönbség, de nem számottevő ahhoz, hogy ne tudtak volna labdázni, fogócskázni, ház körül szaladgálni, motorozni. Persze, Csongi csak egy módon tudott leállni, amikor a kerti betonon hasalva sugdolózott az új "hűdecsodálatos" autójával, de így is jól elszórakoztak egymással. A legmeghatóbb az volt, mikor azt vettük észre, hogy Csongi tőlünk 5 méterre vigyázállásban a Cifra palotát énekelte a kislánynak, aki szépen megtapsolta az előadást.

Sámi és Csibi eközben kint sütkérezett az ősz utolsó sugaraiban, közben almát falatoztak. Adtunk nekik egy-két sótalanított ropi-perecet, amivel pár percig el is szórakoztak, de leginkább trancsírozás után kiszórták a kalitjaik elé a morzsákat. Indulás előtt egy 20 percre bementünk a házba, hogy kivehessük a tollasokat kicsit játszani. Rebeka főleg Sámival és a játékaival volt el, Csongi és én pedig Csibire vagyunk rákattanva. Bámulatos, hogy mindkét madár mennyire közvetlen a gyerekekkel. Nekik bármikor hagyták magukat megsimogatni, pedig Sámi például elég félős és hát Csibi is oda tud kapni, ha már elege van a vegzálásból.

Készítettem pár képet, de a kevés fény miatt RAW-ba kellett fotóznom és még nem tudom, mikor és milyen képek lesznek belőle. Csongi nagyon élvezte, ahogy Csibi fel-alá totyogott a padlón, attól pedig egyenesen extázisba esett, amikor egy váratlan ötlettől vezérelve rápateroltam Csibészkét a vállára. Először észre se vette, aztán megmerevedett és ezt követte a boldog kacarászás, mert Csibi hol a tollával, hol a csőrével csikizte a nyakát és az arcát és néha még "radírozni" is nekiállt rajta. Többször kérte, hogy fotózzuk le őket, bennünket pedig nem kellett győzködni. Amikor Bori már eltette a gépemet, ezzel is jelezve, hogy ideje hazamenni, még egy utolsó kört játszottak, amit Kati gépével is sikerült megörökíteni. Van videó is a mobilomon, este majd becsatolom, ha feltöltöttem valamelyik megosztóra. Addig is illusztrációként beteszek pár képet a Kati gépével készültekről.



Nagyon jó volt ez a nap. Örülök, hogy Csongi egyre szebben bánik az állatokkal és élvezi a társaságukat. Remélem, ez így fog haladni továbbra is. Borit pedig előre sajnálom, mert ebből nagy eséllyel nagy madárzsivaj lesz előbb, vagy utóbb. :)

2009. szeptember 10., csütörtök

Elment a villamos

Én már tudom pár napja, de eddig nem volt időm ide is megírni. A suli egy évig halasztva. :(
Sajnos ennek oka nem kizárólag magamon kívül kereshető, pedig így lenne a legkényelmesebb. :)

Az történt, hogy jó felnőtt módjára alapos utánakutatás helyett több helyen feltételezésekre építettem a jelentkezésemet. Ilyen feltételezés volt, hogy egy levelező tagozat, amit többnyire dolgozó emberek választanak hétvégeken működik. Azt azért leellenőriztem, hogy hány hetente kell majd vonatozni, meg panzióban aludni, de arról sajnos túl későn szereztem tudomást, hogy az én óráim bizony szombaton és ... pénteken lesznek. Mégpedig már reggel nyolctól. Ez utóbbit már csak a Neptunos bejelentkezésemkor tudtam meg, a pénteki nap ténye benne volt az iskola honlapjának GYIK-jában is, amit kb. múlt szerdán futottam át.

Próbáltam menteni a menthetőt, írtam levelet a felvételi irodának két címre is, de választ ezúttal nem kaptam egyáltalán. Így azt sem tudhattam meg, hogy mit érdemel az a bűnös, aki a levelezőnek is csak a felét tölti az iskolában. A beiratkozás most kedden lett volna, ki is vettem a szabit hozzá, de nem láttam értelmét annak, hogy odamenjek, hiszen a beiratkozás egyik feltétele a befizetett tandíj igazolása.

Utólag már nem bánom annyira a dolgot, a melóhelyen épp elég zűrös mostanában suli nélkül is. Azt reméltem, hogy minimum annyit mondanak, amikor jelzem a jelentkezésemet, hogy "Derék dolog", de inkább csak annyit kaptam, hogy "Nem tudlak elengedni a felvételi beszélgetésre." Már az is épp elég gáz itt, hogy 2-3 hetente esetleg pont akkor mennék suliba, amikorra épp valami karbantartást találnak ki, hát még ha kiderül, hogy péntekeket is el akarok lógni. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Az oroszlán már villogtatja a fogát rendesen.

De nem adom fel, az életemet továbbra is én irányítom és ha tanulni akarok, akkor tanulni is fogok. Max az időzítésbe szólhatnak bele külső tényezők. Azt is jó volt látni, hogy több olyan szak is van, ahova bőven elegendőek a hozott pontszámaim, persze ez inkább a mai oktatási rendszert minősíti. Bejutni tehát nem lesz nehéz. Bent maradni már egy másik kérdés...

És így legalább elmehetek Mizo kerti partijára. Nagyon sajnálom, hogy Ágiék épp most mondták le.

2009. szeptember 1., kedd

Vissza az iskolapadba

Még augusztusban kapott el Bori, hogy márpedig nekem jelentkeznem kell a pótfelvételi időszakban valamilyen képzésre, ugyanis nagyszerű karrieremből eddig kimaradt a diplomaszerzés élménye. Az okok unalmasak, a lényeg:

Felvettek!!!

Most egyszerre örülök és aggódom. A képzés egy vidéki suliban lesz, levelező szakon. 2-3 hetente elvisz egy hétvégét, plusz a vizsgára készülés és persze maguk a vizsgák. A melóba most kezdek belerázódni, de legalábbis most nyílik ki a szemem, hogy mibe is keveredtem és látom, hogy itt elég gyakori a hétvégi túlmunka. Ez az év vége közeledtével csak sűrűsödik. Ezen kívül edzés is van, 1-2 havonta hétvégi kurzusokkal. És akkor a családra, a barátokra is illene időt szakítani.

Egyszer már jártam egyetemre, azt egy év után hagytam ott, elsősorban a munkahelyem nyomására. Pár évvel később elhatároztam, suliról lemondani meló miatt többet nem fogok. Könnyű volt mondani, nem számítottam rá, hogy újra hasonló helyzetbe kerülök - vagy még rosszabba. Most már van gyerek, nagyobb az anyagi felelősség is, ráadásul lassan 35 vagyok és ebben a korban már másképp fog az ember agya, mint huszonévesen. De akkor sem keresek kibúvókat. Bori megígérte, hogy ha kell, végigrugdal a hét féléven. Jó lenne, ha nem lenne rá szükség. Beiratkozás jövő kedden - hopp, egy nap szabi.

És egy másik szomorú áldozat: az első oktatási hétvége az, amelyik 19-ére esik. Pont egy kedves barát kerti rendezvénye lesz akkor. Nagyon sajnálom. :(

2009. augusztus 31., hétfő

Android zenelejátszók a HTC Hero-n

Nem vagyok kifejezetten vájtfülű, de szeretek zenét hallgatni. Utazás közben szinte ki sem bírom, de ez segít ebédidőben és munka közben kizárni a külvilágot. Bár különösen nem adok a lejátszók minőségére, a praktikumot nagyon kedvelem. Feltehetőleg az egyik utolsó nem-zenész MiniDisk tulajdonos vagyok az országban és képes voltam 1994-ben a zsoldomból egy akkor 18-20 ezer forintos Aiwa sétálómagnót megvenni, mert 9 órás lejátszást biztosító tölthető akksija, távirányítója és számkereső funkciója volt. Képes volt oda-vissza játszani és vékonyabb volt, mint a magnókazetták doboza, így farzsebben is hordhattam. Mindezek felett az egész fémből volt kívül és belül is. Imádtam.

Persze simán hagytam, hogy az MP3 korszak nélkülem induljon be, egész későn váltottam, elsősorban a MiniDisknek köszönhetően. Nem is volt soha hordozható MP3 lejátszóm, valamelyik SonyEricsson telefonomon vettem észre, hogy nem is rossz, ha memóriakártyán hurcolom a zenéimet. A Linuxra váltás miatt az MD-m kiesett a pixisből, a Sony ugyanis a mai napig nem volt hajlandó a Windows platformot elhagyni, a Linux irányába pedig főleg nem nyitnak.

Egy normál telefonon nincs túl sok lehetőség válogatni a különféle zenejátszók között, a SE-nak vannak külön Walkman mobiljai, de a CyberShot sorozat is legalább olyan jó minőségben játsza a hangot. Ha meg valakinek nem tetszik, még mindig feltöltheti valamelyik W-s SE mobil hang driverjét a CyberShot firmware-re.

Még fontos része a bevezetésnek, hogy a megboldogult Pandora után, amióta szinte az összes CD-met felmásoltam a gépemre, szívesen használom a last.fm scrobble funkcióját és persze a last.fm rádióját is, ami az általam lejátszott számok alapján készít egy személyre szóló csatornát és azt webrádióként hallgathatom. Tudtam hogy vannak már hordozható lejátszók is, amik gyűjtik, és küldik a hallgatott számok listáját, de nekem ilyen eddig nem jutott. És most lássuk, hogy mit tud zenéből a HTC Hero.

Ami nagyon tetszik és amit érdekes módon nem találtam a telefon leírásában, hogy a Hero, illetve valószínűleg az Android maga Vorbist (OGG) is képes lejátszani. Amióta Ubuntut tettem az asztali gépemre, a CD-imet már OGG-ba játszom át. Ízlés kérdése, de szerintem jobb tömörítéssel tud azonos hangminőséget produkálni az MP3-hoz képest. Egyre jobban terjed, különösen linuxos, open source-os körökben. Az ínyenceknek: FLAC-ot tud lejátszani.

A standard Android, illetve HTC lejátszó program nem rossz. Képes az összes hangfájlt kikutatni és a tag-ek alapján előadó, album, stílus, stb alapján összerendezni. Lehet playlisteket is feltölteni, illetve létrehozni. Én egy 8 gigás kártyát tettem a telefonba és ennek kb. 2/3-a zenékkel van töltve.

Szeretem simán véletlenszerűre állítani a sorrendet és úgy hallgatni a kedvenc zenéimet, mintha rádióban menne. Ezzel csak egyetlen gond van. A lejátszónak nem lehet megadni, hogy milyen könyvtárból vegye a zenéket, így hiába különítettem el a csengőhangjaimat, vagy a rögzített hangokat, azokat is bedobja, hacsak nem állítok össze előtte egy playlist-et, ami nehézkes.

A Marketen kutakodtam különböző alternatív lejátszók után és találtam pár igencsak figyelemreméltó App-ot. Még mindig csak az ingyenes részéhez férek hozzá (Windows csak a melóhelyemen van és a root-oláshoz mintha a Windowsos sync driver is kell), így ide egyenlőre csak ezekről írok.

A Market ajánlott lejátszója a TuneWiki. Ez egy igen érdekes proggi a mögötte lévő infrastruktúrával. A leginkább promótált tulajdonsága, hogy kérésre letölti a számok szövegét és időzítve megjeleníti azt a kijelzőn, így lehet mini karaoke-t játszani.
Mindenféle social networking is be lett építve. A lejátszott dalokat el lehet küldeni a last.fm account-odra (scrobble), vagy ha tetszik a szám, akkor be lehet dobni Facebook, vagy Twitter üzenetként. Meg lehet nézni a térképen, hogy hol hallgatják ugyanezt a számot épp akkor rajtad kívül és a YouTube-on videóklipet is keres hozzá, ha kéred. Ezen kívül persze hozzáférhetők ingyenesen letölthető számok, TuneWiki szerver által összeállított playlist-ek és toplisták. Az egyetlen hátrány, hogy ez is az összes hangfájlból dolgozik, így kerültem már vicces szituációba: néha kénytelen vagyok régen rögzített beszélgetéseket hallgatni és a headset/telefon ténye miatt először azt hittem, hogy élő beszélgetésbe csöppentem és hallóztam, meg válaszolgattam a másik félnek. :)
A program képes átvenni a headset távirányító gombjainak kezelését, így tudok léptetni előre-hátra, vagy meg tudom állítani és el tudom indítani a lejátszást. Album Art-ot is megjelenít, ha a szerverről tud olyat letölteni a szám címe alapján.

A Market második ajánlata az imeem Mobile. Bár ennek is vannak lokális lejátszó funkciói, ez a program elsősorban webrádióként működik. Az ingyenes regisztráció után megadhatjuk a kedvenc előadóinkat és ő ez alapján már tud ajánlani zenét. A lejátszható számokat a közösség tölti fel a saját tárhelyére. Konkrét számokat a rádióba nem lehet kérni, de az általunk feltöltött MP3-ak elérhetőek lesznek bárhonnan. Mivel valamilyen formában ők a last.fm konkurenciája, oda nem küldi a hallgatott számok címeit, de a saját szerveren elérhető egy hasonló funkció. Különösebben nem fogott meg a dolog, de amit tud, azt megbízhatóan tudja.

A Meridian az egyik kedvencem, de nem feltétlenül a zenelejátszás miatt, bár azt is jól csinálja. A Meridiant elsősorban videólejátszásra használom. A Hero saját maga is tud videót játszani, de a képnézegetőn keresztül. Emiatt a fájlok rendszerezése kizárólag ABC sorrendben megy. A Meridian mutatja a teljes könyvtárstruktúrát és képes videó playlist-et is létrehozni.

Utolsónak hagytam azt az alkalmazást, amit az elmúlt hetek tesztelése után véglegesítettem. A neve MixZing és pont a magamfajtáknak találták ki. Először is meg lehet adni, hogy a zenéket konkrétan melyik könyvtárakban keresse, így ki tudom hagyni a csengőhangokat és a korábban említett felvételeket. Másodszor, a véletlen sorrendű lejátszást megtámogatja egy szerver által támogatott algoritmussal. Elég az első számot kiválasztani, aztán ő elkezdi ajánlani a folytatást. Figyeli a reakciókat. Ha a következő számot meghallgatom, akkor további hasonlókat ajánl, ha átugratom, akkor ennek megfelelően változtatja az ajánlatot. Az egyetlen feltétele, hogy a számok ID3 tag-jei helyesen legyenek feltöltve, különös tekintettel az előadó, a cím és az album cím mezőkre. Zenehallgatás közben az előadókról lehet bővebb információt kérni. A hátránya is ebből adódik: ha nem ismeri az adott számot (és ez magyar előadóknál időnként előfordul), akkor nem ajánl mellé semmit. De a fejlesztés folyamatos. Pár napja még írnom kellett nekik hogy a headset gombjai közül csak a Play/Pause működik, az előre-vissza ugrás nem, de egy héten belül kész volt a fix és most már csak ezt használom. Az ajánlások alapján összeállított műsort automatikusan elmenti egy playlistbe, így az később is elérhető, de bármikor indítható új összeállítás egyetlen számmal kezdve. Természetesen, akinek ez nem tetszik az kikapcsolhatja az ajánlás funkciót és normál lejátszóként is használhatja a MixZing-et. A last.fm integrációt egy külön komponens, a Scrobble Droid biztosítja, így ez az igény is megoldást talált.

Persze ezeken kívül van még pár megközelítése a témának, a többi alkalmazás is folyamatosan fejlődik, ahogy a firmware új verziója is 1-2 hónapon belül várható és az eddig megcsillogtatott fejlesztések nagyon ígéretesek. Pont emiatt tetszett meg ez a terület. Gyors reakció a felhasználók észrevételeire, lelkes fejlesztők és a legfontosabb: itt nem létezik olyan, hogy a gyártó nem engedi egy adott alkalmazás terjesztését azzal a szöveggel, hogy "duplikálja az alapszoftver funkcionalitását". Remélem, ez a hozzáállás minden területen sokáig megmarad, sőt tovább erősödik. Így mindenki megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelő alkalmazásokat.

2009. augusztus 19., szerda

Sámson megkerült

Reggel fura érzéssel mentem be dolgozni. Aztán 10 előtt egy perccel megérkezett az SMS:
Megvan Sámson!
Nekem pedig beugrott: "Hát ez az!" Azonnal hívtam Mizot, de foglalt volt. Aztán végre sikerült elérnem. Valaki felhívta telefonon, aki tőlük nem messze, a patak túlpartján lakik. Sámson berepült a kertbe és hagyta megfogni magát. Többet nem mondott, csak a gyűrűszám iránt érdeklődött, illetve egyéb jelekből próbálta beazonosítani, hogy tényleg Mizo madara-e van nála. Abba nem egyezett bele, hogy azonnal érte menjenek, de megígérte, este nyolc körül maga viszi el a madarat. Arról is beszélt, hogy milyen aranyos a madár és ő is szeretne egy ilyet. Én őszintén megvallom, hogy ettől gyanakodni kezdtem. Alapjában véve bízok az emberekben az első csalódásig, de most egy kicsit elbizonytalanodtam.

Alig vártam az este nyolc órát és már előtte küldtem egy SMS-t Katinak, hogy van-e már hír. Erre csörgött a telefonon és egy vidám hang szólt bele: "Itt ülök egy papagájjal a vállamon. :)" Aztán gyorsan elmesélte a történetet a volt galambászról, akinek a kertjében landolt Sámson. Aki megfogta őt, megetette, kerített neki egy ülőfát és akinek majd kiesett a kezéből a telefon, amikor Sámi hápogott neki, aztán közölte: "Kukucs!"

És mesélte, hogy egy fillért, de még egy üveg pezsgőt sem fogadott el, mert nem olyan emberek ők. A megtaláló arról beszélt, hogy amikor látta, hogy milyen kedves madár is Sámson, egyből arra gondolt, hogy valaki nagyon sírhat utána. Egy barátja segített beazonosítani a fajt és ez alapján kerestek a neten elveszett nemespapagáj után. És az első találatok között ott volt Mizo hirdetése több weboldalon is, mivel tegnap teleszórtuk a webet a felhívással. iwiwen, Facebookon, Twitteren, blogokban és a papagájos oldalakon, fórumokban mind ott volt a hirdetés. A megtaláló feltehetőleg a parrotlandes hirdetést találta meg.

A lényeg: este indulás előtt még egyszer odatelefonált és gondosan leellenőrizte Sámson gyűrűszámát, majd amikor az egyezett, azonnal autóba ültek madarastul. Ennyit tudok én. Ezúton elnézést kérek a gyanakvásomért és nagyon örülök, hogy ilyen emberek még mindig vannak és mutatják is magukat. A többit majd olvassátok Mizo blogján, ha kiörömködte magát és le tudja írni a történetét.

2009. augusztus 18., kedd

Sámson elveszett

A hétvégén papagájos buliba voltunk hivatalosak, de sajnos a papagáj simogatásból- és fotózásból papagáj keresés és kesergés lett. Házigazdánk, Mizo egyik madara, Sámson ugyanis aznap délelőtt elrepült. Szegény most nagyon el van keseredve és én nagyon megértem. Egy szobamadár, ha kellő törődést kap kötődő kedvenc lesz és a kötődés kölcsönössé válik.
Két madarat vesztettem el életem során (ők elpusztultak) és nagyon megsiratta őket az egész család. Az első, Balázs fotóját nézegetve még évek múlva is gombóc volt a torkomban. A másodikat, Picurt pedig hetekig gyászoltam.



Mizo megkért, hogy próbáljuk minél szélesebb körben terjeszteni a hírt, hátha valaki találkozott a madárral. Sámson egy nemespapagáj, méretre nagyobb, mint egy galamb, smaragdzöld színe van, a csőre sárga és a szárnyai alatt van egy kis vörös folt. Bár emberek között élt és nyugodt, visszahúzódó madár, nagyon "anyás" és idegeneknek oda is kaphat, ha fél. Ha látod, feltétlenül értesítsd a gazdáját az alábbi felhívásban található elérhetőségeken: http://bit.ly/samson
Arra kérlek, hogy ha van ismerősöd a XV., XVI., XVII. kerületben, vagy Csömörön, esetleg Kistarcsán, neki is küldd el a felhívás címét, vagy akár egy linket ehhez az oldalhoz.

Nagyon remélem, hogy jó vége lesz a történetnek.

2009. augusztus 11., kedd

Új kütyü, az én Hősöm

Pár hónapja szemezek egy új bigyóval, ami alapjába véve telefon, de az okosabbik fajtából. Eddig csak olvastam róla és azt gondoltam, sokat kell majd várni a júliusi világpremiert követően, hogy idehaza is kiadják. Nem így történt. A gyártó hazai képviselője már egy hete hírül adta, hogy van nekik raktáron, lehet jönni érte. Nem vagyok egy hirtelen ember, de ha döntési helyzetbe kerülök, akkor azt nem halogatom sokáig. Nem volt olcsó mulatság és mi még csak épp most másztunk ki az elmúlt félév bevételi hiányából, de szerencsére az APEH kisegített egy kis adóvisszatérítéssel. :)

Még így is sokáig rágtam magam, hogy tényleg kell-e nekem új telefon, tényleg erre van-e szükségem, és tényleg erre akarom-e költeni ezt a rengeteg pénzt. De Bori is győzködött, hogy magamnak már régóta nem vettem semmit (ami nem is igaz, mert minden közös programba magamat is befizettem) és ő tudja, hogy én a kütyükért vagyok oda. Hagytam magam. A döntésben az is segített, hogy a korábbi telefonom, amiről mellesleg ez a blog a nevét kapta a legrosszabb pillanatban hagyott cserben és csak a szoftverfrissítés segített rajta. Most jó ugyan, de ez nekem csalódás volt. Azért hiányozni fog.

De mesélek inkább a jelenről, illetve a jövőről. Az új telefon egy HTC Hero. A geekekenk ez mindent elárul, a többieknek leírom, hogy miért szerettem bele. Az a gond, hogy a nem geek ettől a leírástól hülyét fog kapni. :)



A Hero és a legtöbb HTC termék már PDA kategóriának számít. Operációs rendszert futtat, mint egy számítógép, méghozzá nem is akármilyent. Az Android nevű rendszert a Google fejlesztette és kifejezetten mobil eszközökre, PDA-kra, telefonokra tervezték. Természetesen emiatt nagyon erősen beleépültek a Google és más netes cégek kommunikációs szolgáltatásai. Indítás után elkérte a Google azonosítómat és a segítségével letöltötte a Gmail fiókomhoz tartozó névjegyzékemet. Ezzel azóta is folyamatos szinkronban van. A névjegyzékből aztán kikereste azokat, akik a Facebook-on, vagy a Flickr-en ismerőseim és összepárosította őket. Most már, ha valamelyik ismerősöm képet tölt fel a Flickr-re, vagy megnyilvánul a Facebook-on, azt én a neve mellett látom. A telefon természetesen nyilvántartja a Gmail-es leveleimet, beépített Google Talk kliense van és még a Twitter is elérhető róla. Saját YouTube lejátszója van, ami sokkal jobb minőségben teszi nézhetővé a videókat, mint egy böngészőbe épített Flash lejátszó. Csongi a hétvégén ezen nézegette a kedvenc Thomasos videóit.

Mivel beépített GPS vevő is része, ha akarom, az ismerőseim mindig tudják, hogy hol vagyok éppen. Ha van kedvem, azt is megadhatom, hogy mit keresek pl. a Margit-szigeten. Persze ezek a szolgáltatások szabadon ki-be kapcsolhatók. Mivel a telefon is tudja, hogy hol vagyok, könnyen elérem a közelben lévő szolgáltatókat (étterem, mozi, ATM, bank, benzinkút), mindent, ami a Google Mapsben is látszik. Persze idehaza még van mit fejlődni az elérhető információk tekintetében. Nálunk valahogy mindenki közvetlenül szeretne pénzt szerezni az információk elérhetővé tételéből. De ami késik, nem múlik. A helyfüggő ébresztő alkalmazás például hasznos lehet vonatozáskor. Beállítod, hogy hol kell leszállni és a telefon riasztást küld, amikor a közelbe érsz és le kell szállnod. Nem kell minden megállónál a kalauzt kérdezgetni.

És mit tud még? Nagyon sokat. Mivel az operációs rendszer fejlesztők számára nyitott, rengeteg ingyenesen elérhető alkalmazást lehet letölteni hozzá. Ha nem tetszik a telefon saját névjegyzék, vagy SMS kezelője, tölthetek rá másikat. Ha kíváncsi vagyok, hogy milyen WiFi hotspotok vannak a közelben, tucatnyi alkalmazás segít benne. A helyfüggő és közösségi szolgáltatások sincsenek a Google szolgáltatásaira korlátozva. Telepíthetek másik böngészőt, például Operát.

Egyelőre elég faramuci módon - egy helyi hívás díjáért - de Skype telefonnak is tudom használni és ha van Skype creditem, akkor engem is lehet hívni. A beépített mozgásérzékelőt rengeteg jópofa játék és hasznos alkalmazás tudja kiszolgálni. Van iránytű, csillagtérkép keresővel, a gyereknek mindenféle játék, amihez csak a képernyőt kell összetapicskolnia, vagy forgatnia. A legújabb szerzeményem egy fémkereső(!), ami valószínűleg az elektromágnesességet méri, gondolom, az iránytű is ezen az elven működik.

Van néhány jópofa biztonsági alkalmazás is a telefonhoz. Például ha ellopják, utánaküldhetek egy SMS-t, amit ő titokban fogad, majd egy jelszóval védett SMS-ben visszaküldi a koordinátákat, hogy hol van épp. Ha némára állítom és elfelejtem, hogy a kabátom zsebében hagytam, egy másik SMS aktiválja a hangot és addig csiripel, míg meg nem találom.



Persze a platform gyerek még, vannak betegségei, hiányosságai, amik néha elég bosszantóak tudnak lenni. Mivel idehaza még csak egy hete lehet kapni, még nem tudok MMS-t küldeni, mert a hozzá tartozó adatfiók beállításai valamiért nem működnek. Remélem, ez hamarosan megoldódik. Magyarul sem tud a telefon, bár a magyar ékezetes karaktereket ismeri. Utóbbi hiány és a többi szoftveres gyengeség remélhetőleg majd úgy gyógyul, hogy időről-időre kiadnak egy új operációs rendszer verziót, amit a telefon magától frissít. Nem kell szervizbe vinni és elvileg az adatok sem vesznek majd el.

Egyelőre ennyit tudok róla írni, még folyamatosan barátkozunk. De időnként lehet, hogy jelentkezek majd a legújabb tapasztalataimmal.

2009. július 27., hétfő

Edzőtábor, ugri-bugri, merülés

A múlt hét jó zsúfolt és rendkívül fárasztó volt. Hétfőn nyugis napot reméltem, amikor átolvasom a leveleimet és felkészülök a további szabadságra. De a párom rendkívüli szabin volt és persze minden egyből az én nyakamba szakadt. Az is, amivel őt sem szokták megtalálni. :) De megoldottam és ez a lényeg.

Kedden eltemettük a nagymamámat, és mivel erről elég későn értesítettem a főnökömet, már nem tudott egész napra elengedni, mert nem maradt volna ember a munkakörömben. A párom segített ki, aki hivatalosan szabin volt, de bejött és így 11-kor le tudtam lépni. Örök hálám azóta is üldözi.

A temetés olyan volt, amilyen. A pap szép beszédet mondott, persze volt segítsége. Nagyon jól hangsúlyozott, és a hangja is jó. Szerintem lenne mit keresnie a színházi, vagy rádiós bizniszben. A toron összefutottam pár régi rokonnal, olyanokkal is, akiket 20-30(!) éve láttam utoljára. Öcsém szerint ez jó, én annyira azért nem rajongok az ilyen apropóból bekövetkező családegyesülésekért. A házat nem volt jó látni így üresen. Elég ritkán fordult elő, hogy akkor mentem volna oda, mikor a nagymamám nem volt otthon. Most már mindig így lesz. Még nem tudom, hogy alakul, de az lenne a legjobb, ha a nagybátyám venné át a ház és a kert gondozását. Ő is megérdemelne már valamit, elég szerencsétlenül alakult a sorsa idősebb korára.

Tor után rohantunk haza Csongihoz, aztán pakolás, mert másnap reggel indultunk Tápióságra, a nyári edzőtáborba. Szerdán reggel a Hősök terénél találkoztunk, elosztottuk a csomagokat és indultunk is. Csongi minden áron be akart menni a Műcsarnokba, mert "meg akart nézni ott valamit". Nem volt hajlandó elárulni, hogy mit, de amúgy is zárva volt még.

Az indulás előtti várakozás közben összeismerkedtünk a világ legaranyosabb vécés-nénijével is. Csonginak megtetszett a Műcsarnok mögötti lépcsőlejáró és körül akart nézni odalent. Aztán amikor leért, egy kedves női hang köszönt rá. Ő először megszeppent, de aztán felbátorodott és visszaköszönt. A néni nagyon aranyosan kérdezgette, ő pedig válaszolgatott neki. Tőlem kért engedélyt arra, hogy egy kis csokival kínálja a fiút és amikor ezt elhárítottam, udvariasan erősködött és végül kiegyeztünk egy őszibarackban. Szépen megmosta és adott hozzá kést és szalvétát is. Csongi elrágicsálta a barackot egy széken az WC előterében és közben a nénivel beszélgetett. Közben érkezett egy vendég is, egy külföldi turista, akit a néni tökéletes angolsággal igazított el, de aztán mintha észbe kapott volna és kicsit magyarul is beszélt hozzá, ne tűnjön már olyan műveltnek. :) Beszélgetés közben szúrtam ki egy gyönyörű bőrkötéses régi könyvet az asztalon, aminek a borításába egy Mátyás király profilt nyomtak. Nagyon szép volt. Barack után kezet mostunk és szépen elbúcsúztunk. Érdekes föld alatti élmény volt.

Tápióság egy község nem messze Budapesttől. A lakói nagyon barátságosak, az első napokon mindenki ránk köszönt az utcán. A szállás körülményei először kicsit ledöbbentettek. Történt némi kavarás az utolsó napokban és ezért nem mindenki aludt ott, ahol eredetileg tervezte és emiatt nem mindenkinek volt lehetősége a szobája 50 méteres körzetében zuhanyozni. :) Ettől függetlenül a házigazdánkon látszott, hogy igyekszik abban, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. Az mondjuk hamar kiderült, hogy felnőtt csoportok táboroztatásában még nincs túl sok gyakorlatuk, konkrétan előttünk csak gyerekeket láttak vendégül. De a végére ebbe is belejöttek. Még egy kis búcsúműsort is tartottak nekünk a helyi hip-hop tánccsoport közreműködésével. Nagyon ügyesek voltak a lányok, én pedig különösen szeretem a hip-hopot.

Az edzések a helyi sportcsarnokban zajlottak. A terem szerencsére magas volt és jól szellőzött. Így is az egyik legforróbb napokat fogtuk ki ebből a nyárból. Ez láthatóan kimerített mindenkit. Általában nem szokás, de most külön engedélyeztük az edzés közbeni vízivást, sőt külön ivószüneteket is beiktattunk. A technikai dolgokról itt nem írok, mert a tanítványoktól várom ezt, de amúgy szerintem remekül teljesítettek a srácok.

Az aikido edzések egyik nagyon fontos kelléke a tatami, azaz a szőnyeg, ami segít elhitetni, hogy nem esünk majd akkorát, pedig de. Csongit egész kicsi kora óta igyekszem legalább pár percre elvinni a kurzusok helyszínére, mert imád a tatamin rohangálni, elesni, borulni, gurulni, ugrálni. Itt is így volt ez, ráadásul egész héten, amikor épp nem volt edzés, ő a szőnyegen szaladgált velem, vagy az anyjával. A teremben volt egy kis színpad is, amiről folyton leugrált, bukfencezett, dobáltatta magát és persze rám ugrált. Az utolsó napok egyikén már szerettük volna, ha nem csak minket kínoz, hanem másokat is, így próbáltuk rávenni, hogy ugorjon rá ismerősök hasára, hátára is, hadd tudják meg ki a magyarok istene. De Csongi velük már sokkal óvatosabb volt. Ahelyett, hogy páros térddel beleszállt volna a hasukba, mindet inkább átugrotta. Itt vettük észre, hogy milyen ügyes már ebben is. Páros lábbal simán átugrik egy oldalán, vagy hasán fekvő embert. Ez azért is jó, mert mostantól otthon is ez lesz az esti játékok fő eleme és nem pedig a mi kínzásunk. :)

A másik nagy előrelépés a pénteki strandolás közben történt. Ebéd után elmentünk Ceglédre, ahol egy szuper strand van csúszdaparkkal összeépítve. 3500 forintért felnőtt napijegyet kap az ember, amivel mindkét parkba ki-bejárása van és ugyanazok a csúszdák vannak itt is, mint mondjuk Gödöllőn, csak nem kell fél órát sorba állni. Sőt, az ingát máshol még nem is láttam, pedig ez az a csúszda, ahol még nekem is elkerekedik a szemem és elakad a lélegzetem induláskor. A strandfürdő részen van jó kis gyerekmedence, gyógyvíz és úszómedence is. Sajnos Csongi számára elsőre kevés csúszda tűnt használhatónak. Még a gyerekeknek építettek is 3 év fölöttieknek szóltak, de rendesek voltak, egy írásos nyilatkozat után velem, vagy Borival lecsúszhatott rajtuk.

Nagyon élvezte a csúszást. Eleinte meglepte, hogy érkezéskor egyből merülünk, de igyekeztünk vigyázni rá. Ez úgy néz ki, hogy vizbepottyanás után a szülő a medence alján fekszik fuldokolva, míg két kezével a gyerek fejét tartja ki a vízből, aki azt kiáltozza kacagva, hogy "Még egyszer!". Aztán megtörtént az, ami miatt nagyon büszke vagyok rá. Régen járt babaúszásra és strandokon gyakran játszunk vele merülést, amikor számolás után nagy levegőt veszünk és egy-két másodpercre lemegyünk a víz alá, de ezeket jobbára csak eltűri és ha van választása, akkor "úszni", vagy ugrálni szeret. Most, ahogy jött ment a csúszda alatti érkező medencében, egyszer csak azt vettem észre, hogy szándékosan leül a medence aljára a víz alá, vár pár másodpercet, majd feláll és vigyorog. Aztán ismétli és mondja is közben, hogy "merülök egyet". Természetesen jól megdicsértük és nagyon remélem, hogy lassan már menni fog neki az úszás is a víz alatt. Persze csak szépen, sorjában.

Mint említettem, nagyon kimerítő volt a hét, így nem is nagyon ellenkeztem (bár szomorú voltam), amikor Bori egy nappal a zárás előtt közölte, hogy ők ebéd után hazamennek Csongival. Azon a délelőttön már csak bújt az anyjához, meg hozzám, órákon át mesét olvastatott és ez nála tényleg azt jelenti, hogy kimerült. Szerencsére egy nap múlva újra együtt voltunk. Szuper hét áll mögöttünk, bár pihenni egy cseppet sem sikerült. De hát, mire való a munkahely? ;)

A világhírű Tripper fivérek


A világhírű Tripper fivérek
A képet feltöltötte: BékiPeti

2009. július 23., csütörtök

Kabókapuszta 2009., Negyedik nap



Csütörtökön meglátogattak bennünket öcsémék és lehozták anyámat is. Megmutattuk nekik, hogy mit hagytak ki, amikor lemondták, hogy idén csatlakozzanak hozzánk. Ez a nap volt leginkább lovaglós nap. Valahogy most érett be az egész heti gyakorlás. Én az öt napot három lovon ültem végig, nemigen volt lehetőségem összebarátkozni egyikkel sem, de ezen a napon pont "új" lovat kaptam és jól kijöttünk egymással.

Csongi is egyre jobban szórakozott a pacik hátán, amiben sokat köszönhetett az anyjának, aki kísérgette és mivel a kicsiknek "csak" a döcögés járt, önszorgalomból tornáztatta. Nyújtózkodtak a magasba, csináltak úgy, mint a repülő, Csongi még berregett is hozzá. Simogatták a paci nyakát. No, ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetett levenni a lóról, hiszen a motorozás és az ugratópálya mellett állványra ültetett, magasított bírók háza sokkal több kalandot ígért.

Bori pedig, aki tizenévesen még lovas hosztesz is volt, most újra nekibátorodott és jövőre már velünk fog osztályban lovagolni. Ez volt az a nap, amikor úgy szálltunk le a lóról, hogy nem értettük, miért aggódtunk az első nap amiatt, hogy egy év után egyből önállóan lovagolunk ahelyett, hogy egy kis futószár lett volna kezdésként.

Délután a különprogram íjászat volt, szuper díjakkal. Péter ért a motivációhoz: egyre kisebb lufikat tett fel a céltáblára és az azt kilövők jégkrémet, vagy sört választhattak maguknak. Naná, hogy ellőttem a piros lufit. És naná, hogy Bori is lőtt egy sört magának. No, nem épp ezzel a lövésével, de akkor is. :)


Pénteken Bori már egyedül lovagolt, ami sok szempontból nehezebb, mint osztályban, ahol azért a lovak szeretnek egymás mögött együtt kocogni. Mi pedig letettünk egy "mini-vizsgát": nagy kígyóvonalat ügettünk többször is. Ezen a napon képek már nem készültek, ugyanis mi voltunk teljesen készek. Remélem, a képekből és a történetekből is látszik, mennyire mozgalmas volt ez a hét. Egy percet sem tudtunk unatkozni és ezt nem csak magunknak, de a tábor vezetőinek is köszönhetjük. Nem gondoltam volna, hogy a második évünket tudják idén überelni, de úgy jöttünk el, hogy előre lefixáltuk a jövő évet.




A negyedik nap képei a Flickr-en.

2009. július 22., szerda

Kabókapuszta 2009., Harmadik nap

 A harmadik napra dupla extra programot szerveztek nekünk: ebéd előtt levittek három lovat úsztatni az egyik tóhoz és mi is elkísérhettük őket. Gondoltam, jó lesz nézni és talán egy-két képet is lövök majd. No meg, ha már vízben vagyunk, pancsolunk is egyet. Meg is érkeztek a lovasok, szőrén vágtázva a kukoricán át a tóhoz, aztán egyesével bevezették őket a tóba. Volt, amelyik könnyen ment, volt, akit noszogatni kellett. A meglepetés akkor jött, amikor Péter, a táborvezető elkiáltotta magát: "Akkor kérném az első lovast!" Pont mint a futószáras edzésekkor.

És ezután szépen sorban mindenki beúszott valamelyik lóhoz és a száron vezetve körbelovagolt kicsit a vízben. Még a gyerekek is. Volt olyan gyerkőc, aki két lovon is ült, annyira tetszett neki.

Az ebéd után kicsit sziesztáztunk, majd jött a szokásos pancsi a medencében. Egyéves kora körül jól bírta a merüléseket, de egy kicsit elszokott tőlük. Itt volt az ideje a gyakorlásnak. Mindenféle játékokat kitaláltam, hogy a víz alá kerüljön és a többséget láthatóan élvezte. Volt "cápa-támadás", együtt merülés, együtt úszás víz alatt és a szokásos ugrálások. Közben próbáltam adagolni, hogy ki kellene mennünk, mert a szomszédban Anya már a délutáni programot nyomja: agyagozik.



Ez már egy visszatérő játék, három korongozópad is van a táborban és rengeteg jól használható agyag. A legtöbb anyuka és gyerek ilyenkor kiéli a népművészeti ösztönét. A családot Bori képviselte. A tavalyihoz képest kifejezetten szemrevaló, helyre kis tálat tákolt össze. Csongit próbáltuk rávenni, hogy kapcsolódjon be, de őt az egyszínű, nyálkás, ragadós "gyurma" most nem kötötte le. Helyette inkább a darts, a ping-pong és a csocsó izgatta, azaz minden, amihez egyelőre még túl kicsi. :)



Ez a napunk könnyen záródhatott volna egy komolyabb kellemetlenséggel, ugyanis fektetés után derült ki, hogy aznap estére karaoke estet szerveztek a szobánktól 3 méterre lévő előtérbe. Csongi jól alszik ugyan, de ennyire nem. De semmi jónak nem vagyunk az elrontói, kitaláltuk, hogy átköltöztetjük Csongit a medence melletti konditerembe. Alig ébredt fel egy percre, amikor befektettük az utazóágyába, úgyhogy jól bírta. Mivel az ágyat már nem tudjuk zárni, a konditeremben éjszaka is dögmeleg van és a szállás jó 100 méterre volt a medencétől, így nem mertük otthagyni, hátha felkel és ijedtében belesétál a medencébe. Ott beszélgettünk, meg aludtunk a medence melletti nyugágyakban. Szúnyogok nem voltak, az ég szép volt, a levegő friss. A zenék amúgy sem tetszettek. A tipikus, klasszikus karaoke számok mentek. Aztán egyszer csak előkerültek páran és elcsábították Borit, aki régebben sokat énekelt, hogy nézzen be egy-két dal erejéig. Én elaludtam, aztán már arra ébredtem, hogy a házigazdánk azt taglalja, hogy lassan zárnák a bulit, de a felnőttek - Bori vezetésével - nem hagyják abba az éneklést. :)

Kiderült, hogy az egyik lovasoktató, Ottó úgy biztatta a bátortalanokat és mogorvákat, hogy megitatott velük 3-4 törkölypálinkát. Hiába mentem én is, hogy most már hozzuk vissza Csongit, mert vihar lesz és esőben nem jó alvó gyerekkel szaladgálni, ő csak vigyorgott, megölelt, összepuszilgatott és énekelt tovább. Úgyhogy Péterrel visszamentünk és ágyastól átcipeltük Csongit a szállásra. Ebből már szerencsére értettek. Így lett jó mulatság a számunkra rosszul induló estéből.

A harmadik nap képei a Flickr-en.

2009. július 21., kedd

Fagyiztunk kicsit


IMG_3472
A képet feltöltötte: BékiPeti

A teljes sorozat a Flickr-en.

Kabókapuszta 2009., Második nap


Csongi már az első nap, amikor körbesétáltuk a tábort, kiszúrta a medencét. Szépen megbeszéltük, hogy letöröm a kezét, ha meglátom a közelében úgy, hogy én nem vagyok a vízben. :) Megértő srác. Viszont nagyon hamar eszébe jutottak az egyéves élményei, ugyanis miután körbejárta, közölte, hogy "Itt fürödtünk Apával." Ja, de akkor még csak másfél éves volt. De örülök, hogy emlékszik rá.

Bár az alvókája nagyon jó volt és délután és este is könnyen csukta be a szemét, reggel mindig túl korán kelt. Szegény Bori volt, hogy már fél hét körül kint sétált vele a traktorok között, mert akkor már egy órája fent tombolt. Azért igyekeztem szolidarítani és időnként én is kimentem velük. Kabókapuszta egyik különlegessége, hogy mivel sok lovat tartanak, amiknek különböző a habitusa, a szelídebbeket, nyugisabbakat rendszeresen közénk engedték és nem leválasztott karámokba. Bármikor előfordulhatott, hogy séta közben néhány bandázó csikóba futott az ember. Az ismerős lovakat még simogatni is lehetett, de a többség inkább kitért előlünk, vagy bátorságpróbát játszott és szándékosan 1-2 méterre állt neki füvet rágni. Egyik még a teniszpályára is betévedt egyszer, úgy kellett kikergetni.

Második nap reggeli közben merült fel az ötlet, hogy próbáljuk úgy szervezni a lovagoltatást, hogy a felnőtt csoportok egyszerre végezhessenek, így a futószár és az osztály egy időben mehetett. Ez azért volt jó, mert a szervezők minden napra tartogattak egy délutáni programot és így gyerekestül részt tudtunk venni mindenben.

 A táborhoz tartozik konditerem és egy medence is, amiben ottlétünk alatt naponta 5-ször is pancsoltunk. Nem egy gyerekeméret, nekem ért nyakig a víz, de amúgy van egy kisebb babavíz is, amire most nem volt szükség. Csongi ugyanis nagy ugróbajnok. Nagyon szeret a vízbe beugrálni. Ahogy teltek a napok, úgy laposodtak az ugrásai, időnként már majdnem fejeseket nyomott a vízbe. Ezt én általában megjegyeztem, így pár nap után már ő mondta ha elég lapos hasast ugrott, hogy "Ez már majdnem fejes!". :)

A délutáni program ezúttal a jetskí volt. kicsit izgultam, mert Bori nem jött le velünk egyből és nem voltam benne biztos, hogy Csongit fel tudom-e ültetni. Motorcsónakázással kezdtünk, a kicsiket két felnőttel egy kis motoros ladikban körbecsónakáztattuk, miközben a többiek körülöttünk motoroztak. A nagyobbacskák végig azt taglalták, hogy szerintük hogyan fogunk elsüllyedni, vagy kiborulni. Imádnak félni.

 Csónakázás után kavicsokat dobáltunk, piócát vizsgálgattunk, végül pont akkor futott be Anya, amikor mi kerültünk sorra. Találtunk babaméretű mellényt is, aztán indultunk is. Először lassabban, de kérdésemre mehettünk kicsit gyorsabban is és az élesebb fordulók alatt hangosan kacagott az ölemben. Nem, nem volt bekötve, de azért vigyáztam rá nagyon. Csak akkor pityeredett el, amikor egy egyenesebb szakaszon ráhúztam a gázra és a motor komolyabban felbőgött...no meg a szél lefújta a sapkáját. De mire kiértünk, már nagyjából megnyugodott. Péter rendes volt, visszaküldött, hogy egyedül is száguldjak egy picit. Félelmetesen jó érzés. Talán jobb, mint a motorozás. Itt biztos, hogy nem veheted le a kezed a gázról, mert a jetski abban a pillanatban irányíthatatlanná válik. Lassítani lehet, de fordulás közben nyomni kell neki és kapaszkodni, bedőlni rendesen. Amúgy meg kevésbé veszélyes, csak arra kellett figyelni, hogy a nádast elkerüljük, mert ott nagyon sekély és iszapos a víz és az nem tesz jót a motornak.

A második nap képei a Flickr-en.

2009. július 20., hétfő

Kabókapuszta 2009., Első nap



Ahogy tegnap említettem, napi adagokban fogom közzétenni Kabókás kalandjainkat. Az első nap délután érkeztünk, így akkor csak beköltözés és vacsora volt. És valami, ami miatt Csongi teljesen rá volt izgulva a helyre: a traktorok. Egy igazi kisfiú imádja az autókat, a repülőket és a traktorokat. Azaz mindent, aminek kereke, vagy motorja van. A lovak és a kutyák is érdekesek, de fel sem érnek egy gépszörnyhöz. Így van ez nálunk is. Minden nap legalább egyszer el kellett zarándokolni a traktorokhoz. Az pedig külön élmény volt, hogy az egyik rendszeresen vendégeskedett a szállásunknak helyet adó fedeles szénatárolóban.

A napjaink az étkezések és a lovagoltatás körül forogtak. Reggeli után kb. egy órával volt a délelőtti lovaglás több csoportban. A kisgyerekek lovait száron vezették, a nagyobbak és a kezdőbb felnőttek már futószáron lovagoltak, és volt egy haladó csoport is - osztályban. Aki nem szokott lovagolni, annak elárulom, hogy ez azt jelenti, hogy a lovas maga vezeti a lovát és az oktató utasításainak megfelelően mindenféle lovardai alakzatokat kell lovagolnia, azaz meghatározott követési távolságban, sebességgel, járásmódban és irányban kacskaringózni a pályán. Idén először két osztályt is csináltak, egy haladót és egy középhaladót. Utóbbiba kerültem én is. Őszintén szólva soha nem szerettem a lovaglást, kiskoromban apám többször küldött fel mindenféle gyereknapokon lóhátra, de körbe-körbe zötykölődni egy többszáz kilós és nagyon magas állaton bármiféle kontroll érzete nélkül nem igazán vonzott a későbbiekben.

Ha ez a helyzet változott, akkor az az itteni lovaknak és az oktatóknak köszönhető. Viszonylag gyorsan fejlődtem az itt töltött hetek alatt és bár még mindig nem jutottam el odáig, hogy külön lovardát keressek Pesthez közel, jövőre lehet, hogy már veszek egy lóravaló nadrágot és cipőt.


De vissza az első naphoz. Miközben Csongit vezették körbe a lovon, amit ő viszonylag egykedvűen tűrt közben azt magyarázta, hogy amikor majd leszáll a lóról, megy és megnézi a traktorokat. No, több se kellett az őt lovagoltató egyik tulajnak, egyből beígérte, hogy elviszi lovaglás után őt és még pár gyereket traktorozni. Madarat lehetett fogatni a sráccal, most már végképp alig várta, hogy leszállhasson végre. :)


A traktorozás jól sikerült, nem rémült meg a hangjától és külön élvezte, hogy még a kormányt is foghatja. Amikor befejezték, megebédeltünk és a srác ment aludni. Péter, a vendéglátónk pedig már szervezte is az első napi programot: délután lementünk a táborhoz tartozó erdőbe, ahova építettek egy szuper kötélpályát. Minden biztonsági felszerelés biztosítva volt, így még az én kétévesem is tudta venni az akadályokat, persze Apa kezét fogva, aki kénytelen volt menetiránynak háttal, félkézzel kapaszkodva teljesíteni a pályát. :)

Az alvással nem volt gond egyikünk részéről sem. Bezzeg az ébredéssel! De ez a következő nap története.

Az első nap képei a Flickr-en.

Egy napra itthon

A hétvégén jöttünk haza Kabókapusztáról, ahol ismét egy csodás hetet töltöttünk. Csonginak gyakorlatilag születésétől fogva ez az éves standard nyaralóhelye. Két éve itt kezdett el kézen fogva, saját lábon járni, tavaly itt indult be igazán a beszélőkéje és idén már nem is csak egy irányban ugrott meg a fejlődése: szépen ejti az R és L betűket, a lovaglást is egyre jobban élvezi és egyre önállóbb, illetve szociálisabb a többi gyerekkel. Azt tervezem, hogy a 4-5 napnyi képhegyet napi adagban teszem itt közzé. A Flickr-en természetesen már most is elérhető, de írok hozzájuk néhány sort is.

Aki követ a Twitteren, vagy része a családomnak, az már tudja, hogy múlt kedden meghalt a nagymamám. :( Szegény, már egy ideje küzdött az öregséggel és nagyon rosszul viselte, hogy nem érzi magát teljes értékűnek. Ebben egy kicsit én is ráütöttem, így sejtem, hogy mit érezhetett az elmúlt három évben. Mert bizony, csak 82 éves kora után kezdett komolyabban romlani az egészsége és még ebből is visszakapaszkodott, amikor Csongi megszületett. Legalábbis én szeretem azt hinni, hogy az új dédunoka is adott neki erőt az élethez. De most már nincs tovább, elment végleg. Két fiút, egy nevelt lányt és sok-sok unokát és dédunokát hagyott hátra.

Nekem ő volt a vidéki nagyi, nála lehetett a kertben bóklászni, megdézsmálni az epret, ribizlit, borsót és cseresznyét. Nála lehetett a kerítésen átugrálni a szomszéd kisfiúhoz, a padláson főhadiszállást építeni és a cserepeket kivéve a háztetőkön szaladgálva indiánost játszani. Az ágya akkora volt, mint egy gumiasztal (annak is használtuk) és igazi dunyha volt rajta, ami alatt sose fáztunk. Amikor kicsik voltunk, minden este mesélt. Hol a Piroska és a Farkas, hol a Hófehérke, vagy a Jancsi és Juliska volt műsoron. Ha fájt a fogam, kaptam rá Dianás dörzsölést, ha a lábam fájt, forró vizes törölközőt. Megtanított imádkozni is és tőle tanultam a bibliai történetekről, de soha nem erőltette a vallásosságot. Nála mindig volt a spájzban egy kis szárazkolbász és tőle kaptunk sűrített tejet, meg málna- és eperkrémet, ha jók voltunk (ha rosszak, akkor is). Imádtuk a zserbóját és a "jeges-mákos" sütijét. A szülinapunkra mindig sütött tortát francia drazsé díszítéssel és nála az ebéd mindig húsleves volt és rántott hús, petrezselymes rizzsel, a reggeli pedig bundás kenyér. Itt lövöldöztünk légpuskával konzervdobozokat a verandáról, itt tanultam meg biciklizni és motorozni is. Vele jártunk a csepeli strandra komppal, ahol nem aggódott, ha a háromméteres (biztos nem volt annyi) medence alján töltöttem az időm nagy részét, mint mélytengeri búvár.



Jó nagyi volt. Szeretetre, odafigyelésre, egyenességre és önállóságra tanított. Biztosan volt szigorú is, de én nem úgy emlékszem rá. Amikor megtudtam, hogy meghalt, nem tudtam sírni. Sőt, azóta sem. Tudom, hogy évek óta készült már, még ha ez most talán őt is meglepte. Hiányozni fog, de amit kaphattam, azt megkaptam tőle, amit adhattam, azt megadtam neki. Remélem, ő is így gondolta. A többi pedig nem számít. Holnap lesz a temetése.

Nyugodjék békében!

2009. július 6., hétfő

Óbudai búcsú


IMG_2547.JPG
A képet feltöltötte: BékiPeti

Egészen véletlenül szereztünk tudomást az eseményről, mivel főként a netről tájékozódunk, ők pedig a nyomtatott sajtóban hirdettek.


Ez a rendezvény évek óta elsősorban az óbudai sváb nemzetiségiek ünnepsége. Ennek megfelelően a fő látványosság a sörsátor és a színpad volt, de még egy vurstlit is beüzemeltek a kirakodóvásáron túl a gyerekeknek. Csongi természetesen legjobban a tizeniksz méteres felfújt csúszdát és a gumiasztalt élvezte, de nem marad el a vásárfia sem egy bólogató kutyus személyében, aki azóta már nem nagyon bólogat. :)

A teljes album a Flickr-en.

Piszkos


IMG_2203
A képet feltöltötte: BékiPeti

Néhány hete a haraszti dédinél voltunk cseresznyézni, ribizlizni, no meg széttúrni a kertet.

A teljes album a Flickr-en

2009. június 29., hétfő

Hová lett a JPÉ?

JPÉ:=Józan Paraszti Ész. Olyasmi, ami napjainkban egyre inkább kuriózumnak, a múlt századok elkorcsosult maradványának számít.

Tegnap családi beszélgetés közben szóba került a babavárás. Öcsémék kislánya hamarosan megszületik és mivel ők nem házasok, mindenféle papírokat kell intézniük, hogy öcsém a nevére vehesse a babát. Például a kismamának be kell szereznie egy pecsétes igazolást arról, hogy ő hajadon. Nagyon nem értem, hogy mire megy ki ez az egész. Olyan sok kismama van, aki a szülőszobán, amikor megkérdezik a babája nevét, zavarában a sajátját mondja be? Ebből is lehet ma már nyerészkedni?
Miért nem jó az, hogy a hülye igazolásokat csak akkor kelljen beszerezni, ha vitás eset alakul ki, amikor valaki jelentkezik, hogy márpedig annak a gyereknek nem az a név jár? Nem lehet, hogy így kevesebb lenne a bürokratikus herce-hurca?

Ha belegondolok, rengeteg ilyen példa van még az életben. Amikor valakinek azt kell igazolnia, hogy nem rosszban sántikál, hanem jószándékkal, jóindulattal jelenti ki azt, amit kijelent és még akkor is gyanúsan tekintenek rá. No, megint két fogalom, ami mára már elavult.
Angliában a mai napig, ha megkérdezik a neved, a legritkább és legfontosabb esetekben kérnek csak igazolást. Elhiszik, hogy tudod a neved és hogy hol laksz.

Hogy is van ez idehaza? A Pannonnál nem tudok szerződést kötni, csak ha viszem az asszonyt, mert a személyi igazolványom nekik nem is elég, kellene egy jogsi (nincs) vagy egy útlevél (lejárt). És az asszony is csak akkor jó, ha neki van kettő db fényképes igazolványa. Na most, ha egy személyit tudok hamisítani, akkor jogsit és útlevelet már nem tudok? Vagy mire jó ez így?

Vagy az Aréna mozijának esete, amikor a kisiskolásoktól diákigazolványt kértek, annak hiányában pedig felnőtt jegyet adtak el nekik. Hol itt a józan ész?

Azon gondolkodok, hogy hogy jutottunk el idáig? Túl sokan, túlságosan is visszaéltek az ésszerűség mögött rejtőző kiskapukkal? Ez még most is így van, vagy most van csak így igazán? Fog ez még változni előnyére? Hogyan? Hirtelen kellene elkezdeni az embereknek bízni egymásban, vagy fokozatosan, a még létező élő példák publikálásával? Simogatni kell a hülyéket, vagy felképelni?

Számomra is szomorú élmény az, amikor a jószándékomért cserébe simlisséget kapok és egyre inkább résen kell lennem, miközben szívesebben mosolygok a velem szemben állóra. Hogyan tanítsam meg a gyerekemet, hogy álljon szépen sorba a dolgokért, de lesz akit előre kell engednie jóindulatból és lesz, akit fel kell tartania igazságtudatból? Mert, hogy érdemes-e, az számomra még nem kétséges.

Harmatos jó reggelt!


Harmatos jó reggelt!
A képet feltöltötte: BékiPeti

2009. június 26., péntek

Meghalt Michael Jackson, nem jön már az ár

Reggel a Battyányi téren szokásomtól eltérően elvettem a nekem nyújtott Metropolt, talán mert kíváncsi voltam, hogy egy offline napilap tud-e reagálni az éjjel történt eseményekre, vagy már kimaradt a hír a lapzárta miatt. Ahogy vártam, a címlapon arról írnak, hogy jön az ár és Szentendrén már készülődnek, erősítik a gátat és Szentgotthárdnál már víz alatt van a piac. Michael-ről semmi hír.



Aztán beértem és itt már a netes sajtóból értesült kollégákkal szóba hoztuk az esetet. Aztán egyszer csak megakadt a szemem a párom asztalán, ahol egy ugyancsak mai Metropol feküdt, de a címlapon már MJ képe volt az következő címmel: "Elment Jacko".



Úgy tűnik, mégis reagáltak, méghozzá nagyon gyorsan meghozták a döntést: ha Jacko elment, már nem jön az ár. A második változatból ugyanis az árvizes cikk már teljesen kimaradt, persze Michael-ről is csak egy ötsoros kis szösszenet született a címlap bal hasábjába. Érdekes.