2009. december 5., szombat

Kabókapuszta ősszel


IMG_4698
A képet feltöltötte: BékiPe

Számunkra is meglepő volt, de november közepén is jó dolog Kabókán lovagolni. Ezúttal csak egy hosszú hétvégét töltöttünk és a medencét is elkerültük, de lovaglásból annál több jutott és még csak fel sem forrt az agyvizünk.

A csapat valamivel kisebb létszámmal képviselte magát, főleg gyerekből volt kevesebb. Viszont most már mindenki osztályban lovagolt. Még Bori is, akire emiatt nagyon büszke vagyok. Régebben sokat lovagolt, de egy kellemetlen élmény miatt elrettent az osztálytól és idáig tartott, amíg legyőzte a félelmét. Örülök neki, hogy sikerült.

Csongi pedig már futószáron ügetett, bár annyira még nem élvezte, de léptetni már szeretett, ami nagy előrelépés, mert nyáron még csak tűrte a lovagoltatást.

A házigazdák most is minden napra kitaláltak nekünk egyéb programokat is. A legjobb a kicsiknek tartott kincskereső játék volt. Játékos versikék vezettek újabb és újabb nyomokra, észre se vettük és bejártuk az egész tanyát keresztbe-kasul és Csonginak csak annyi segítség kellett, hogy felolvassuk neki a versikéket. A megfejtést, ami a következő nyom helyszíne volt mindig egyedül találta ki.

Már nagyon várjuk a nyári egyhetes táborunkat.

A teljes album szokás szerint a Flickr-en.

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy pihentetek és feltöltődtetek, szerintem már nagyon szükségetek volt rá!!!! Mi meg várunk Benneteket valamikor Karácsonykor egy kis "Christmas Photo"-ra!!!!!:-))))

    VálaszTörlés
  2. Kabókapusztán voltatok? A nagy lányom oda akart menni dolgozni, próba lovagláson is volt. Nagyon szép hely és kedvesek az emberek. A tulajdonos is nagyon kedves és közvetlen volt. Ez egy minta lovarda! Nem sikerült a felvétel, mert nagyon fiatalnak ítélték a munkához. Jövőre is megpróbálja, talán a 18 évével már nem lesz fiatal. Vágyik a lányom, hogy ott dolgozhasson, ha csak egy nyári szünidőt is. Most is lovagol rendszeresen itt érd közelébe. Egy profi lovasoktató tanította meg (cserébe segít neki a lovak körül) rendesen lovagolni. Lovasoktató szeretne a lány is lenni. Ja, én és férjem 9 saját gyereket nevelünk. Ha érdekel kattints át hozzánk. Üdv. Mária
    Én szeretnék a blogodba többször benézni, ha lehetséges.

    VálaszTörlés
  3. Szia Mária! Igen, most már elmondhatjuk, hogy rendszeresen járunk Kabókapusztára. Valóban gyönyörű a hely és szíves a vendéglátás. Azért azt észrevettük, hogy rengeteg fárasztó munka van annak a hátterében, hogy mi vendégek jól érezzük magunkat. Azt javaslom, mielőtt a lányod jelentkezne dolgozni, mindenképpen beszéljen valakivel az alkalmazottak (lovászok, lovasoktatók) közül is, hogy tudja mire számítson, amikor beáll az ottani csapatba.

    VálaszTörlés