2010. január 3., vasárnap

100


DSCF1155
A képet feltöltötte: BékiPe

Kicsivel több, mint három éve született és ez a 100. sorozat róla a Flickr-en. Ez évi több, mint 33 alkalmat jelent, azaz minden hónapban majdnem 3 fotózás - csak Csongival. Nem tagadok semmit. :)

Amúgy ez a sorozat még nyárról maradt. Lementünk a Dunára kavicsot dobálni, meg sétálni, én pedig kipróbálhattam a pörköltfesztiválon talált Fuji szappantartót. A gép olyan, amilyen, de a srác szokás szerint formában volt.

Az egy dolog, hogy csak a sárban volt hajlandó közlekedni, aztán a koszos szandálját viszont már nem akarta hordani. Az egy másik, hogy a nála 5-6-szor akkora kövezett gáton mászott fel és alá. A csúcs akkor volt, amikor az anyja értünk jött. Mert hogy abban a percben döntött úgy, hogy az előbb említett gáton hátrafelé bukfencezve is le lehet jutni. Valahogy. Szerencsére ha nem is ép bőrrel, de jó kedvvel megúszta. Az utolsó képek az anyjával már a zuhanás után készültek.

A teljes album a Flickr-en.

6 megjegyzés:

  1. Sikerült feltenni a képeket, de nagyon nehezen tudtam választani. Szívem szerint az összeset kitettem volna, de hát az én oldalam nem a te oldalad, ezért az a helyzet, hogy aki akarja a csodálatos madarakat megnézni az jöjjön át ide. Én tuti, hogy jövök (már külön mappám van a madarakról, amiket fényképeztél). Ígérem, hogy soha nem élek vele vissza és, ha fel is használnám mindig megjelölöm a forrást. Szép napot. :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Amúgy, a linkelt képeken az én madaraim szerepelnek. A két sárgacsőrű rózsásfejű törpepapagáj, a piros csőrüek Fischer-papagájok. Ők picik, kb. mint egy hullámos, csak zömökebb termettel, de annál hangosabbak. Mondjuk, akinek ekkora családja van, szerintem már észre sem venné őket. :)

    VálaszTörlés
  3. Nem okozna gondot az amúgy is hangos csemetéim mellett egy-két madárcsicsergés. De itt a takarítással van a gond. Már írtam, hogy volt hullámos papagájunk a lakásban is, de annyi gondom volt a takarítással, hogy tavasztól, őszig a nyári konyhába likvidáltam őket. Így meg nem szeretnék még egyszer tartani madarat. Azért szeretném a szabadban kialakítani a téliesített ketrecet. Már készülnek a tervek, igaz, hogy csak a fejembe, de készülnek. Már papírra kellene vetnem, mert ha a tökéleteset gondolnám ki és tervezném meg a fejembe, az tuti, hogy elfelejtem másnapra. Már így is megtelt a memóriám, már törölni kellene valamit, hogy legyen egy kis szabad helyem. Szép estét!:D

    VálaszTörlés
  4. Volt egy csepp időm és nézelődtem ismét itten nálad. Csongi képeit néztem, mikor megszületett és olyan apró baba volt. Nagyon aranyos és szép baba, néhol morcos kis törpike arcot vágott, de hát el kellett hagynia a jó meleg lakhelyét. Anya pocakjában mégiscsak jobb lehetett neki.
    De itt se rossz. Szokott kérdezősködni, hogy milyen baba volt? :D
    A többi képet is megnézem majd, de beosztással él az ember. Hagynom kell egy csepp örömöt máskorra is. (komolyan mondom):D

    VálaszTörlés
  5. Igen, bár nem ordított szinte semmit születésekor, de elég morcos képet vágott. :) Mi szoktunk neki mesélni róla, hogy "kicsi korában" milyen volt, de ő csak ezeket a sztorikat szajkózza, vagy mesélteti újra, nem kérdez róla. Nem várom a családon kívül senkitől, hogy minden képet megnézzen róla. Ismerősöknek a Best of Csongor albumot szoktam mutogatni. Ott vannak a kedvenceim.

    VálaszTörlés
  6. Nem is azért nézem, mert elvárod, hanem azért, mert tetszik! Éppen most mutatom a páromnak a blogodat. Tetszik neki is (bezzeg a mienkét nem szokta nézni.) :)

    VálaszTörlés