A hétvégén Makón jártam már sokadszorra, ahol sok régi jó baráttal edzőtárssal és a kedvenc Aikido mesteremmel találkoztam. Giampietro Savegnago sensei utolsó tizenpár éve nagyon nehéz volt, de egyben nagyszerű példa a szellem uralmára a test felett.
Pietro fénykorában, nem sokkal azután, hogy megismertem egy autóbalesetben elvesztette a fél lábát térd alatt. Egy átlagos embernek, főleg sportolónak ez a pályafutása végét jelentené. Ő a baleset után néhány héttel már a dojoban edzett keményen azon, hogy ne kelljen térd felett csonkolni a lábát és a térdét a lehető legjobban tudja hajlítani. Rengeteg tanítványa és természetfeletti életszeretete adott neki erőt ahhoz, hogy tovább csinálja úgy, hogy mi tanítványok szégyelljük el magunkat, ha pár órányi edzés után fájni akar valamink.
Egy évvel a balesete után újra Magyarországon volt edzést tartani. A speciális protézise még nem készült el, így mankó segítségével, vagy épp féllábon ugrálva jött fel a szőnyegre és úgy mutatta be a technikákat.
A következő évben már megvolt a protézis, de ő állítólag folyamatosan dolgozott azon, hogy ne kelljen cipőt húznia rá, mondván "az nem olyan szép". A célját sikerült is elérnie, korábban még ő volt a Nike cipős instruktor, most már csak annyit látni, hogy kicsit biceg és fekete zokni van rajta edzés közben.
Pár évre rá újabb csapás érte: rákos daganatot találtak a vállában és később a gerincében is. Több műtéten és kezelésen esett át, folyamatosan gyengült, de nem adta fel. Azt mondta: "Tudom, hogy honnan jött, tudom, hogy miért van itt, el fogom küldeni." Mivel az edzések intenzitásából nem adott alább, a térdcsonkján lévő seb a terheléstől rendszeresen kinyílt és nem akart begyógyulni. De ez őt nem érdekelte. Hitte, hogy az Aikido és annak speciális bemelegítő/energetizáló gyakorlatsorozata, az Aiki-Taiso segíteni fog a kezelések eredményessé tételében. Sokan jártak a csodájára és sok hasonló helyzetben lévő embernek adott erőt a hozzáállásával.
Tavalyelőtt már nagyon aggódtunk érte, mert még mindig mosolygott ugyan, de már sokkal fáradékonyabb volt az edzéseken. Aztán jött egy hosszabb, 3 hónapos ágyhoz kötöttség, amit az egyik csigolyája (és a benne lévő daganat) eltávolítása után volt kénytelen elviselni. A kemoterápia miatt lefogyott, a pihenés pedig nem terhelte a térdcsonkot, így a seb be tudott végre gyógyulni. A tavalyi kurzuson kipihentebb, vidámabb és energetikusabb volt. Jópáran azt hittük, ez a vég előtti utolsó fellángolás.
De az aggodalmunk alaptalannak bizonyult. Idén a tavalyinál is jobb kondícióban volt. Nem kellett rá vigyázni, ő maga is azt monda, úgy érzi magát, mint 10 évvel ezelőtt. És ezt mi is így éreztük. Erős volt, gyors és sugárzott az emberszeretettől és életvidámságtól. Elmesélte, az orvosok egy éve 3 hónapot adtak neki. Most pedig azt mondják rá, hogy nem is erről a bolygóról származik. Tavaly még több rákos daganat volt a testében, azóta nyomtalanul eltűnt mind. Azt mesélte, megkérte őket, hogy menjenek el. Ő maga is csodának tartja, ami vele történt, de ő tudja azt is, hogyan csinálta. A betegség miatt folyamatosan képezte magát. Biológiát tanult, genetikát és metafizikát.
Rátalált egy sejtbiológus kutatóra, bizonyos Bruce Liptonra, aki képes volt arra, hogy a tudományos világot összekösse a spirituális világgal, az ezotériával. Rengeteg ezoterikus módszert kutatott és magyarázott tudományos módszerekkel, de neki nem egy reménybeli leleplezés volt a célja, hanem, hogy megismerje, megértse és elfogadtassa ezeket a módszereket. Pietro azt mesélte, hogy az Aiki-Taiso gyakorlatok, amiket eddig végzett eddig is hatásosak voltak, de sokkal nagyobb kedvvel végzi őket most, hogy tudja, mit miért is csinál és mi történik közben a testével. Az eredmények magukért beszélnek. Őszintén remélem, hogy lesz lehetőségem ezeket a módszereket magam is tanulmányozni, persze azt azért nem kívánom, hogy nekem is egy betegség kapcsán kelljen megtennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése