Bocsika

Igen, jó rég nem írtam már. Van vagy 3 post a draft-ban, de egyiket sem volt időm befejezni. Nagyon gyorsan haladnak a dolgok mostanában, alig tudok megállni, blogolni meg főleg.

Suli
A félév lassan a vizsgaidőszakhoz közelít már. Még gyűröm, de látszik, hogy nem lesz könnyű. A május lesz nagyon kemény. A suli szervezésből nem túl kiemelkedő. Előadásokat pakolgatnak össze-vissza, egymásra épülő tantárgyak előadásait fordított/kevert sorrendben adják le, a gyakorlatot előbbre teszik a konzultációnál, így a mérések közben csak lesünk, hogy most mit is csinálunk éppen. Jönnek a jó kis töltelék tantárgyak is, amiket letudunk, aztán jól elfelejtünk majd.
Szinte csak egyvalaki miatt szeretek bejárni. Az egyik tanárnő, aki két tantárgyat is visz a félévben nagyon lelkes. Láthatóan szeretné átadni a tudást, képes a mi szemszögünkből is látni a dolgokat és mindent megtesz, hogy segítsen saját erőből átmenni a vizsgákon. Nem csak az anyagot adja le, de tanácsokat ad arra, hogyan tanuljunk, hogyan készüljünk, bátorít, buzdít és működik is a módszere.

Család
Imádom a családom! :) Csongi szépen cseperedik. Biztos mindenkinek a saját gyereke a legokosabb, ezt most én is erősítem. Naponta többször lepődök meg azon, mennyire értelmes, milyen jól ki tudja fejezni az érzéseit, gondolatait szavakkal is. Máskor persze azon lepődök meg, hogy milyen kis bugyutaságai, értetlenségei vannak. Nem lehet könnyű dolga velem, mert bár nagyon szeretem, sokszor túl komolyak az elvárásaim vele szemben. Talán nem kellene mindig magamból kiindulni.
Szerencsére ott van Bori, akivel jól kiegészítjük egymást. Amikor ő túl kemény, akkor én csitítok, amikor én vagyok Szigorú Apa, akkor ő szól közbe.
A füle sajna túl gyakran gyullad be, attól tartok a nyáron ki kell majd venni az orrmanduláját. Sok mindennel próbálkoztunk, de a tél nagyon kemény volt ebből a szempontból. Utoljára két hétig volt otthon, erre tegnap reggel bejelentette, hogy fáj a füle. Harmadik napja járt újra oviba. :( És nem kamuzott, a doki tényleg elkapta egy újabb gyulladás elejét.

Meló
Még mindig nem írtam alá (nincs mit), de májustól átveszem a saját- és egy másik csoport szakmai vezetését. Az átvétel már folyamatban, de közben a "régi" melómat is csinálnom kell. Ez se lesz éppen könnyű dolog, de szerintem menni fog.
A legnehezebb rész maga a vezetés. Edzéseken megszoktam, hogy az a feladatom, hogy a klubtagokból, tanítványokból a lehető legjobbat hozzam ki és ezt általában úgy tudom elérni, ha jó példát mutatok, azaz magamtól is sokat követelek. Másrészt megvannak bizonyos feltételek, például a kialakult és megtartott alá-fölérendeltségi viszony. Itt ezt egyik napról a másikra bevezetni nem lesz könnyű és még az is lehet, hogy nem is lehetséges. A tapasztalatok szerint, ha erőltetem, csak ellenállásba futok, bratyizós főnök viszont nem akarok lenni, nem is tudnék, nem is működne. A saját főnököm ez már meglépte pár éve, neki bejött, de nem mindig tetszik az, ami lett belőle. Meglátjuk.
Közben egyre nőnek az adminisztrációs feladatok, de a létszámbővítésről hallani sem akarnak.

Edzés
Pár hete megint volt egy danvizsga, amin az utolsó pillanatban mégsem vettem részt. Állítólag idén azért még meglesz a 4. danom. :)
Nagy a káosz a vonalvezető mester halála óta, mindenki helyezkedik, furakodik. Őszintén örülök, hogy a sulira hivatkozva ebből ki tudom húzni magam. Az aikidoban én mindig is az aikidot szerettem, az edzéseket, a gyakorlást, az izzadtságot. Az, hogy kinek van több tanítványa, kinek milyen pecsét van a vizsgalapján, egyre kevésbé érdekel. A suli miatt sajnos sokkal több edzésről maradok ki, de az én döntésem volt és a suli végével minden visszaáll majd a régi kerékvágásba. A nagy álom, hogy az aikido legyen a fő foglalkozásom még odébb van. Ha reálisan gondolkozom, idehaza ez nem is nagyon fog összejönni. A verseny- és tömegsport sem kap elég erkölcsi és anyagi támogatást itthon, akkor mit várjanak azok, akik életmódszerűen csinálnak valamit, amin nincsenek versenyek, nem lehet rendesen szponzorálni és az egész célja szinte kizárólag az, hogy jobbak legyünk a tegnapi önmagunknál, de lehetőleg ne a másik kárára. Keseregni viszont nincs okunk, így is szép eredményeink vannak, a csapat összetartó, még bővülünk is időnként, bár ennek mértéke és minősége lehetne jobb is.
Látványosan rossz a mai fiatalok testkultúrája és hozzáállása. Sok az olyan érdeklődő, aki miután rádöbben, hogy ezt nem tudja elsőre, sőt századszorra sem olyan jól megcsinálni, mint amilyen könnyűnek ő képzelte, inkább nem jön többet. A frusztráció elvileg motivációs tényező, de nekik ez olyan sok, hogy azt képzelik, hogy aki idejár, az mind atléta volt előtte. Szó se róla, akinek van sport-múlja, azzal könnyebb dolgom van, de egy ma született bárány is tud aikidot gyakorolni, ha van hozzá kitartása. Persze, miért pont annak lenne, aki soha semmit nem csinált ezelőtt és most jött rá, hogy húszon-harmincévesen kellene valamit kezdeni a zsírpárnákkal, vagy a fájós derekával, satnya végtagjaival. Nem késő, de jelentős hátránnyal indul és ez nem úgy működik, hogy lenézem a Youtube-ról, vagy kiolvasom a könyvet és akkor tudom.
A legrosszabb az, amelyik van annyira öntudatos, hogy azt mondja, azért nem fejlődik kellő tempóban, mert kevés figyelem jut rá. Tehát, ha ott állok mellette és egész edzésen magyarázok neki, akkor majd 6 hét alatt szamuráj harcos válik belőle, de úgy, hogy valakivel gyakorolnia kell egy edzésen százszor, ezerszer ugyanazt a mozdulatot, hogy ellenőriznie és javítania kell saját magát az csak fárasztó és unalmas. Hát a budo már csak ilyen és én ezt nem is bánom. Meg kell ismernünk saját magunkat. Tudnunk kell a hibáinkat és látnunk kell az irányokat, hogy merre kell haladni. Segítséget kaphatunk időnként, de senki nem fog végigvezetni az úton. Rengeteg olyan akadály van az életben, amit ha nem egyedül küzdünk le, újra elénk kerülnek és még nehezebb lesz legyőzni őket. Ha ismered saját magad, a gyengéidet és erősségeidet, akkor úgy tudod fogadni a dolgokat, ahogy vannak. Tudni fogod, hogy mit tudsz megoldani és mihez kell még fejlődni. És ha megoldasz egy problémát, akkor büszke lehetsz saját magadra.