M M

Azaz Mázlista Madarak. Így nevezhetném a négytagú törpepapagáj családot, aki nálunk lakik. És kinek köszönhetik ezt? Naná, hogy a Mini Manónak!

Amióta megvannak a röpdék és a tollasok párt kaptak, jóval ritkábbak a szobai röptetések. Jól elvannak egymással és még röpködni is van helyük, így nekem sem volt túl nagy a késztetésem a ki-be pateroláshoz és utána a párkányok, polcok takarításához. Amúgy sem velem foglalkoztak, hanem azonnal fészeknek való polcokat kezdtek kutatni és átrendezni, kávéscsészéket ledobálni, no meg egymást tutujgatni. Talán kicsit túlzásba is vittem a szándékos hanyagolást, ami az összeszoktatáshoz kell.
Ennek meg is lett az eredménye: Zsuzsi már nem olyan bújós, csak kajával lehet csalogatni, no meg zörgős zacskóval. Masni pedig egyenesen egy hárpia, felül a kezemre, de direkt ráfog egy szúrósat a hegyesre fent csőrével. Frici és Szotyi szerencsére nem sokat változott. Nem közeledtek, de nem is távolodtak. Nyugodt, de kíváncsi, kiegyensúlyozott madárkák. Elvannak a kezemben, sokszor a kezemen is. Nem csípnek, bemennek, ha kell és elfogadják a fürtöst is. Ennyi nekem elég, mert a többi szeretetet szóban kapják, illetve egymástól.
No de amióta Csongi egyre jobban tudja az eszét, - főleg most, hogy itthon vagyok - hetente többször kivesszük a madajakat és leküldjük a padja, azaz a dohányzóasztalra, ahol ő csodálhatja őket és ugrándozhat körülöttük és füjdőssel kínálhatja őket.

Elsősorban persze Zsuzsit, aki egyre jobb kapcsolatot alakít ki a sráccal. A minap halálra váltan figyeltem (de közbe nem avatkoztam volna), ahogy Zsuzsi lejön egész a padlóra és fogócskát játszik a fiammal, aki ennek annyira örül, hogy urgál és hasraveti magát a 30 centire lévő madár felé zuhanva. Zsuzsi pedig épp hogy csak hátrébbtotyog egy-két lépést, hogy még pont ne lapítsa ki a gyerek. Amikor Csongi még meg sem született és Zsuzsi is egyedül tartott madár volt, akkor pont ezt játszotta a kölyök Bodzával. Lejött hozzá a padlóra incselkedni és Tom és Jerry-t játszani. Egyszer a kutya kergette a madarat, aztán ha Zsuzsinak elege lett, akkor megfordultak és ő próbálta elkapni a menekülő Bodzát. Érdekes, akkor nem féltettem ennyire egyiket sem. Csongi nagyon kedves, de amikor beindul, akkor nem tudja még fékezni a lelkesedését. Csoda, hogy még nem törte össze magát nagyon.

Tegnap este is azt vettük észre, hogy a fürdés után hancúrozás közben kitalálta, hogy ő most medencébe ugrik. Ez úgy nézett ki, hogy felállt az egyik díszpárnára és egy tönköllyel töltött puffra ugrált hasasokat. De a puff vagy egy méterre volt a párnától. Aztán ezt nem találta elég izgalmasnak és egy földre terített takaróra kezdett hasasokat ugrani, közben pedig azt ordibálta, hogy "Jippíí!". Próbáltuk balesetmentesebbé tenni a pályát és a takaróra tettük a puffot, de nem tetszett neki és inkább melléugrott. Aztán megpróbáltunk kitolni vele és ráterítettünk még egy takarót a földön lévőre, dupla réteg mégiscsak puhább és talán észre sem veszi, mert ugyanúgy néz ki. De kiszúrta és kikérte magának, hogy mi az ő Daredevil karrierjét így akarjuk aláásni. Lerántotta a fölső takarót és tovább ugrált, majd a biztonság kedvéért kipróbálta takaró nélkül is a hasra vetődést. Még az a mázlink, hogy a hálószobát csak miatta szinte teljesen beborítottuk polifoam szőnyeggel, de azért így is elég szörnyű volt nézni.

Na jó, ez nem igaz. Átkozottul büszke vagyok rá, amikor ilyen hülyeségeket csinál. Meg is kapom minden alkalommal az anyjától, hogy ha játszóházba viszem, akkor így meg úgy vigyázzak rá és ne hagyjam, hogy kitörje a nyakát. Mintha hoztam volna haza már véres szájjal. De bezzeg, ha nem vagyok otthon, tuti nekimegy valaminek, vagy legurul a lépcsőn. Hát ilyenek ezek a szülői szerepek. De szerintem jobb is, hogy nem "két anyja" van a gyereknek, vagy még rosszabb: csak egy szülője, mert a másik semmit nem tud kezdeni vele és ezért meg sem próbálja. Örülök neki, hogy mi egyik csoportba sem tartozunk. Biztosan nem vagyunk "normálisak" se, de azért igyekszünk.