Hójelentés

Na jó, nem bírom tovább. Napok óta halogatom, de most már csak azért is.

Zajlik az élet rendesen és ebbe egyre kevésbé fér bele a blogolás. A Twitter pont jó, mert az mindig kéznél van és egy egysorosra tudok időt szakítani. Lássuk, mi minden történt, amióta nem írtam.

Leesett a hó.

Érdekel ez még valakit? Olyan szép posztot fogalmazgattam a fejemben arról, hogy micsoda élmény, hogy idén végre igazi telünk van mínuszokkal, hóeséssel, hógolyóval, hóemberrel, lapátolással és még csak el sem olvadt a következő napra. Öröm volt nézni, ahogy megállt egy kicsit az élet. Az emberek pedig (kevés kivétellel) nem bosszankodtak, hanem összemosolyogtak bukdácsolás közben, elmentek szánkózni a közeli dombokra, vagy nekiálltak hógolyózni. A szűk ösvényeken, amit kitapostunk előzékenyen elengedtük egymást és úgy általában nyugisabbá változott a világ. Még a levegő is kitisztult pár napra.

Persze, azóta sok nap és sok hóesés eltelt, most már kezdi egyre jobban a sötétebbik oldalát is mutatni a havazás. A hólé megfagy, a leesett hó egyre koszosabban áll össze az utak szélén, egyre inkább megdermedt láva benyomását keltve hó helyett. Ez már nem nyugtat, inkább demoralizál. De azért a külvárosban még jó nézegetni a hófehér mezőket.

Csongi imádta a havat. Kivéve a bőrén érezni. Eddig nem volt hajlandó kesztyűt húzni, mert elleste tőlem, hogy a kabátom ujjába húzom vissza a kezeimet és ez neki is elég volt. De hógolyózni viszont imád és ezért hajlandó volt a kis kötött ötujjasba belekínlódni az ujjacskáit. Gyúrni nem tud annyira, de dobni annál jobban. Bori gyártotta neki a hógolyókat, szó szerint százával. Ezekkel eleinte a garázsajtót dobálta, mert az jól kong, de hamar rájött arra is, hogy milyen muris a felnőtteket dobálni. Megtanítottam angyalkát is csinálni, ezt lelkesen gyakorolta a kertben és a kerítés előtti járdát is együtt takarítottuk. Ő kis lapáttal, én a naggyal. Sütöttünk hó-tortát is és persze a jégcsap-nyalogatás sem maradhatott el.

Havas képek a Flickr-en

35

Bizony, ennyi éves lettem a hónap elején. Igazából 26-28 éves korom óta minden évben úgy kell kiszámolnom, hogy hány éves is vagyok idén. Mindenesetre érdekes érzés, mert apám 35. szülinapja az első, amire gyerekkoromból emlékszem és akkor tudtam, hogy aki 35 éves, az már igazi felnőtt. Szeretném azt mondani, hogy én még nem, de be kell, hogy lássam, hogy nem mondanék igazat. Még nem teljesen ugyan, de benőtt a fejem lágya. Tudom, mi a dolgom és azt teszem. Felelős vagyok a rám bízott emberekért, legyen az család, vagy tanítvány, esetleg kolléga és ezt ebben a fontossági sorrendben komolyan is veszem.
Nem volt ez olyan könnyű dolog, mint sokan hiszik. Alapjában véve csak vágytam arra, hogy tervezhessem az életem és aszerint éljek, de mintha mostanában ez meg is tudna valósulni. Így is rengeteg a bizonytalansági tényező és persze bennem van az örök szabadságvágy is, de kezdem érteni, hogy hogyan lehet összeegyeztetni ezt a két - látszólag ellentmondó - tényezőt.

A szülinapot családi körben ünnepeltük. Minden rendben zajlott, apósom pogácsája remek volt, székünk is volt elég, csak Csongi volt egy kicsit antiszociális. Kiskorában sokkal könnyebben fogadták el tőle, hogy nem szereti a "tömeget". Most viszont, hogy beszélni tud már kínos, ha azt hallod, hogy "Nem akarok lemenni! Inkább elbújok." Pedig amikor kisbaba volt, akkor is ezt csinálta, csak szavak helyett simán csak elsírta magát és az olyan édes. Ezen nehéz lesz változtatni, mert Borival eredendően mindketten ilyenek vagyunk, csak felnőttünk és megtanultuk áterőltetni magunkat az oldódási fázisba. Ha valami összejövetel van és nem figyelek oda, én is azon kapom magam, hogy valamelyik sarokban ülök és csak figyelem a társaságot. Aztán beszélek egy emberrel, majd kettővel és egy idő után már bent is ülök a társaság közepén. De idő kell hozzá.

Meló

Február 1-jével lejárt a próbaidőm. Sok csinnadratta nem volt, én kérdeztem rá, hogy kell-e valami véglegesítő papírt aláírni. Nem kellett, viszont igényelhetek folyószámla-hitelt és céges hitelkártyát, ami jól fog jönni. Munka szerencsére rengeteg van és még azt is meg tudom oldani, hogy értelme is legyen. Régen sokszor éreztem, hogy csak a sz@rt tologatjuk magunk előtt és nem tisztul a helyzet soha. Most vagy belenyugodtam ebbe, vagy tényleg változott valami, de úgy látom, hogy a munkámnak van haszna.

Részt veszek egy új technológia megvalósításában, a téma nagyon is érdekel. Kicsit sok számomra a költségcsökkentés miatti kompromisszum, de igyekszem emiatt nem izgatni magam túlságosan. Eleinte felbosszantott a sok kedvezőtlen döntés, de rá kellett jönnöm, hogy ha én beleadom a tudásom javát, akkor legalább nekem tiszta lesz a lelkiismeretem a végére és ha elég kitartó vagyok, még előnyére is változhat a dolog.

Suli

Vasárnap újra jelentkeztem egy suliba. Az előző pótfelvételi időszakban ugyan felvettek a DUF-ra, de a beiratkozáskor derült ki, hogy elég rendszeresen kell majd munkaidőben is lemennem Dunaújvárosba és azt az előző munkahelyem és én sem szerette volna.
Túl sok választásom most sem volt, család, meló és edzés mellett maximum a távoktatás működhet, abból pedig az én szakmámban nem sok iskola indít képzést. Most a GDF-re jelentkeztem, meglátjuk milyen sikerrel és hogy mikorra lesz belőle diploma. Bori beígérte, hogy végigrugdal rajta, így azért valamivel könnyebb lesz.

Aikido

A klub szépen formálódik. Vannak új tagok is; persze szokás szerint nagy a lemorzsolódás, de mindig marad egy-két ember a sok érdeklődőből. Azt észrevettem, hogy az átlagéletkor folyamatosan emelkedik. A mai huszonévesek már nem érdeklődnek olyan dolgok iránt, amiben csak úgy kerülhetnek magas szintre, ha sok ideig sok munkát fektetnek bele. De ez valószínűleg az én időmben is így volt, csak akkor még jobban törődtem magammal, mint másokkal. Idén úgy tervezem, hogy leteszem a 4. danvizsgámat. Kicsit tartok tőle, mert ez jelenleg az a fokozat, amit a jelenlegi befektetett munkával még el tudok érni. Ennél följebb már csak akkor lesz, ha nyitok még legalább 3-4 klubot, de azt nem tudom vállalni. És ha ez meglesz, akkor hogyan tovább? Persze, megvan a válasz: a tanítványok. Az én előmenetelem eddig volt fontos, mostantól sokkal több hangsúlyt tudok fordítani az ő fejlődésükre. No nem, mintha eddig hanyagoltam volna őket. :) Ha minden jól megy, egy év és meglesz az első fekete öves tanítványom és őszintén remélem, hogy még sok követi majd őt.

Csongi

Egyre szebb és okosabb lesz a srác, persze minden szülő imádja a saját gyerekét. Imádom nézni, ahogy egyedül játszik és persze amikor én taníthatom valami új játékra, vagy bolondságra. Még mindig nagyon érzékeny a lelke, könnyen frusztrálja magát, de amúgy nagyon vicces kis manó. Eszméletlen humora van és ezt tudja is magáról. Máskor pedig nem veszi észre, hogy milyen vicces dolgokat művel.

A havazással bemenekült pár hangya a házba. Szép, termetes példányok. Eleinte aranyosak voltak, vigyáztunk rájuk, Csongi meg is siratott egyet, amikor véletlenül rálépett és nem tudta "megjavítani". Aztán egyre többen lettek és akkor bevetettem a jól bevált rovarirtónkat, a Piret-mixet. Ez gyerekre, melegvérű állatra veszélytelen szer, ezért merem otthon használni a madarak és Csongi mellett is. Viszont Csongival nem jó beszélgetni a halálról, mert teljesen rákattan a témára és van, hogy rossz álmai is vannak miatta. Ezért Borival megegyeztünk, hogy ha nem muszáj, akkor nem beszélünk erről. Nekem kicsit nehéz, amikor egy videójátékban nem "halunk meg", csak "felrobbant az űrhajó", de "katapultáltunk egy másikba", de végül is mindent a családért.
Amikor Csongi észrevette a fekvő, mozdulatlan hangyákat, akkor először azt kérdezte, hogy ki lépett rájuk. Én megnyugtattam (hangyánál nem éri meg lefekvés előtt belemenni a témába), hogy csak pihennek. Erre ő: "Pihennek? Lefeküdtek kicsit és levették a csizmájukat is?" Hát ja. Én meg ilyenkor összeszedem és "kiviszem őket a friss levegőre, hátha attól magukhoz térnek."

Madarak

A papik köszönik, jól vannak. A dolgozóban nyugodtabbak és ha épp nem, könnyen rájuk lehet csukni az ajtót. Gyakran röptetem is ott őket, már jópár dossziémat és könyvemet rágták csipkésre. Csináltam nekik egy mini játszóteret is és a hétvégén végre megkapták a madárlámpájukat is. Én majd' megvakulok tőle, de ők élvezik. Szotyi most már tuti hím, de jól elvannak Fricivel, legalábbis elviselik egymást. Masni undok, félős és agresszív, mint volt, de Zsuzsi még mindig a legkíváncsibb és legvagányabb közöttük. Csongi szokta kérni, hogy engedjük ki őket és csináljunk sötétszobás foglalkozást. Ilyenkor megülnek a vállán, fején, amíg el nem kezd túlságosan örülni ennek. Láthatóan szereti őket a maga módján, de még meg kell tanulnia, hogy hogyan kell gondoskodni róluk és meddig mehet el velük.