2010. április 26., hétfő

Kertészkedés

IMG_5358

Nem tudom, hogy minden gyerek ilyen-e (felteszem, igen), de Csongi számára a kert különleges vonzerővel bír. A házi kertész nálunk az após, de időnként mi is belekontárkodunk a munkájába.

IMG_6271

Ültettünk egy fügefát, ami pár évig rengeteg gyümölcsöt hozott, de csak pár szem érett meg belőle és ami idén elfagyott, így tövig vágtuk, mert ott még volt pár hajtása. A tavalyi sikerre való tekintettel idén is próbálkozom fürtös kölessel, a palánták már megjelentek, de még alig különböznek a gaztól. Tavalyelőtt ősszel haraszti nagymamámtól hoztunk pár tő ribizlit és két málnatövet is. Utóbbiból csak egy élte túl, de az öt ribizlibokron már most sok szép bogyó zöldellik.

IMG_6067

Após paprikát és paradicsomot szokott ültetni, Csongi pici kora óta nagyon élvezi, hogy nyáron csak odaszalad egy bokorhoz, lekap egy termést és már ropogtatja is.

IMG_9771

Most próbálkozunk borsóval, eperrel és pár újabb tő málnával is. Sőt, talán még a füvet is sikerül megerősíteni, ami a kutyák és a kevés öntözés miatt elég nehéz vállalkozásnak tűnik.

Sniff (IMG_0025)

Csongi idén már nem csak a termést akarja élvezni, de láthatóan lelkesedik az előkészítés iránt is. Lelkesen locsol, ás, ültet és takar. Sokszor alig tudjuk távol tartani az ágyásoktól. A borsót szombat reggel ültettük el, ő már ébredés után kint sertepertélt, kereste nekik a helyet, sőt, egyedül akarta csinálni az egészet.

"Anya! Kimegyek, ások gödröket, beledobom a borsószemeket, betakarom és meglocsolom, jó?"
"Csongi várj egy kicsit. Majd együtt kimegyünk és elültetjük. Még fogat is kell mosnod előtte!"
"Anya! Kimegyek, elültetem, meglocsolom, aztán fogmosás. Jó?"

IMG_2088

1 megjegyzés:

  1. szia! Van egy díjam a részedre! Légyszíves vedd át. Minden elismerésem jeléül,mert sokoldalú vagy a családoddal együtt! Szeretem a fényképeidet és azt az egyszerűséget, ahogy írsz. :)

    VálaszTörlés