Rohan az idő rendesen. Ki gondolná, hogy már másfél hónapja dolgozok újra? A tanfolyamnak vége. Szakmailag és szervezés szempontjából is messze jobb volt, mint a múlt heti bohóckodás. Sok gyakorlati feladat volt, az ennivalóról és egyéb ellátásról a szervezők gondoskodtak, degeszre tömtem magam Fornettivel és az ebéd is bőséges volt.
Mivel nagyon kis csoportban ment az oktatás, sok lehetőség volt kérdezni és mivel mindhármunknak volt valamennyi előképzettsége a témában, még az időn is tudtunk sprórolni egy kicsit. Tegnap már kettőkör leléptünk, azaz két órával a hivatalos zárás előtt és amúgy rendesen végigmentünk az anyagon.
Most már csak az kell, hogy hamar kapjak témába vágó feladatokat és akkor nem esik ki a fejemből a tudás, mint ahogy szokott. Ismerek embereket, akik képesek régi iskolai anyagokat előkotorni a fejükből és egyből felhasználni, de én már jóideje szinte csak azt tudom, ami épp a kezemben van. Szerintem, ha pár hónapra elmennék remetéskedni, még beszélni is elfelejtenék.
Szóval tegnap simán volt időm a Budaörsi útról hazamenni, elmenni Csongiért a bölcsibe, együtt borsózni vele és utána még edzésre is mentem vissza a városba. Ma pedig péntek van, azaz rövid nap. Tetszik ez a meló. :) Azért kicsit aggódom is. Júniustól hivatalosan már készenlétet is adok, de nem érzem, hogy az elmúlt hetek alatt elegendő tudást szereztem hozzá. A (munkahelyi) párom ugyan megnyugtatott, hogy bármikor hívhatom őt és abszolút megérti, ha még nem tudok azonnal reagálni mindenre, de a főnök kicsit rámijeszett a múlt pénteken. Van egy fura stílusa, szereti cseszegetni az embereit, néha teljesen ok nélkül. Amúgy jó fej, meg sokszor nagyon kedves is és bármikor kiáll a beosztottjaiért még akkor is, ha nincs igaza, de közben befelé is kioszt pár taslit (egyelőre még csak szóban) ha olyan a hangulata. Én meg olyan ember vagyok, aki hajlamos magára venni a kritikát, még ha jogtalan, akkor is. Főleg olyan helyzetben, amikor még nem volt alkalmam semmi komolyat letenni az asztalra. Jó lenne már pár igazi feladatot kapni és nem csak a doksinézegetést, meg a beállítások bogarászását, mert nekem az adja a sikerélményt, ha alkothatok valamit és nem ha megtanulhatok egy lexikont. Most meg már másik oldalról is van nyomás, mert a főnök hétfőtől napi elszámolást kér az időmről. Lehet, hogy mégsem maradok itt sokáig?
Reggel befelé jövet egy viszonylag pozitív élményben volt részem. Azért viszonylag, mert bunyóval kezdődött. Egy fiatal srác és egy felnőtt férfi verekedtek össze a HÉV-en valami baromságon; nem is fontos, hogy min. A lényeg viszont, hogy kb. 5 másodperc alatt a körülöttük lévők közül többen - ahelyett, hogy félrenéztek, vagy bambultak volna - közbeavatkoztak és leteremtették mindkét felet. A fő hangadó egy férfi volt, aki nagyon hatásosan olvasott be mindkettőnek (mondjuk a fiatalabbat kicsit jobban kiosztotta). De a lényeg, hogy anyázás és veréssel való fenyegetés nélkül, pusztán szavakkal leállította őket és onnantól nyugi is volt a végállomásig. A másik figyelemre méltó dolog, hogy nem egy ember, hanem az utasok közössége segítette őt ebben, és nem csak utólag helyeseltek, hanem többen már előtte elkezdtek "Hééé!"-t, meg "Hagyják abba azonnal!"-t kiabálni - velem együtt. Volt összefogás, nem csak a saját bőrét féltette mindenki és a konfliktus is feloldódot valamilyen formában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése