2009. május 10., vasárnap

Alakul a molekula

Péntek este volt a csúcs, 39.5-re is felcsúszott a lázam, akkor hűtőfürdővel és kemény meditációs gyakorlattal lenyomtam 39.2-re, majd egy Nurofen még levett belőle további két tizedet. Aztán inkább elaludtam. Szokásos ágyáztatós alvás következett, de reggel még nem volt az igazi. 38 körüliről indítottam a napot, de gyógyszer nélkül kora délutánra lement 37 alá és azóta ott is maradt. A lagzit persze Bori lemondta a nevemben (egyedül akart pezsgőzni, meg Trófeázni).

Anyámék jöttek át Csongira vigyázni a szertartás idejére, de nem tudom, mit mondott nekik Bori, mert nagyanyámnak hangját sem hallottam és anyám is csak egyszer mert bekopogni, hogy hogy vagyok. Az igaz, hogy nem szívesen veszem ilyenkor az aggódós tüsténkedést magam körül, de azért köszönni még egész kedvesen tudok ebben az állapotban is.

Csongi állítólag remekül érezte magát a lagziban, megevett egy fél kiló epret és három szelet dinnyét. Utóbbitól már belépéskor extázisba esett, pedig kb. tavaly látott ilyet utoljára (és az volt a második nyara). Borinak szerencsére a szervezők megkönnyítették a dolgát, mert volt berendezett gyerekjátszó, külön személyzettel, így nem kellet folyton vigyázni rá. Fél kilencre ígérték magukat, de fél tízkor hívtak, hogy most indulnak haza.

Ma már kifejezetten láztalan voltam, a hőmérő még 36 fölé sem akart menni reggel - ilyet még nem is láttam. A torkom viszont még fáj és a fejembe is gyakran belelő valaki néhány nyílvesszőt. De múlik és ez a lényeg. Nem is tudtam ágyban maradni, így elmentem piperecuccokat venni. Tudtátok, hogy férfiaknak külön készítenek szőrtelenítő gyantát és hozzá gyantázócsíkot? Mi lehet a különbség? Tetszett még a DM samponválasztéka is. A saját márkás termékből nőknek volt vagy nyolcféle különböző hajtípusra, majd a sor legvégén egyetlen oszlopból lehetett elvenni a "Sampon férfiaknak, minden hajtípusra" nevezetűt. Pont ez kellett nekem.

Délután elcsábítottak fagyizni, most meg fürdenek, mert nekem még nem szabad egy víztérben tartózkodnom a kölökkel. Ezt bánom az egész hétvégi dögrovásban a legjobban. :(

1 megjegyzés: